Sok helyen hallom, illetve olvasom a sok rosszindulatú bejegyzéseket, megosztásokat és hozzászólásokat is, hogy mégis hogy lehet valakinek párja/férje/felesége egyáltalán családja amikor nem egészséges. Nevetséges az egész. 🙂 Nagy tévhitben élnek és nagyon sokan tévednek ezzel kapcsolatban. Azt hogy valaki nem egészséges, attól még ugyan úgy lehet belőle férj vagy feleség, gyereke is lehet és alkothatnak egy családot. 🙂 

Nagy butaságnak gondolom az egészet, hogy majd pont az egészsége miatt nem lehet Kapcsolata sem, nem lehet házas sem gyermeke nem lehet?

Sok olyan párt látok a tömegközlekedési eszközökön akik fogják egymást kezét és beszélgetnek jelnyelv segítségével vagy pedig szimplán szájról is megértik a másikat. Igen, ezek az emberek hallássérültek/halláskárosodás betegségük van, de mégis sugárzott róluk az hogy boldogok együtt! Mi több… Volt már szerencsém olyan párt is látni, hogy állapotos volt a nő, a párja pedig hallássérült volt, de a nő meg egészséges. Ez persze lehet csak a látszat, de hogy más problémája volt-e a nőnek, azt nem tudom. Vannak emberek akik csak a egyikük beteg, míg a másiknak semmi baja nincsen és mégis szeretik egymást. Pl: Egyik kerekesszékben ül, a másik tolja. Tehát, vannak ilyen felállások vagy pedig egy betegséggel rendelkező párok, vagy hogy mind a ketten betegek, de más-más fajta betegséggel és ilyeneket is látok az utcán vagy a tömegközlekedési eszközön. Aranyosnak gondolom őket, hisz boldogok egymás mellett. 🙂  Meg aztán… Milyen jogon szólunk bele? E felett se szabad ítélkezni, hiszen Te is boldog vagy a saját pároddal, nemde? De igen! Akkor meg? Ők is ugyan úgy megérdemlik a szeretetet, a törődést, hogy megvalósíthassák az álmaikat, szerető társra találjanak akivel leélhetik az életüket és családot alapíthassanak. (Ha még nem olvastad a Megváltozott Munkaképességűekről szóló bejegyzésem, akkor klikk ide! :))

De egy kerekesszékben ülőnek mégis hogyan lehetne gyereke, nehezen tudná ellátni, pelenkázni a gyerekét, plusz a háztartás? Jó kérdés. De úgy gondolom, hogy mindenki megérdemli azt hogy Anya vagy Apa lehessen. Tudom, hogy nehéz lesz egy kerekesszékben ülő embernek, de azért van a párja, hogy kiegészítsék egymást, hogy közösen tudják nevelni a gyermeküket és tudja vezetni a háztartás.Nem feltétlen kell itt arra gondolni, hogy az illető szülni szeretne, hogy legyen egy közös gyermekük, hanem arra is van lehetőség, hogy örökbe tudjanak fogadni. Örökbefogadásnál nem csak csecsemő gyermeket lehet hazavinni, hanem egy nagyobb gyereket is. Valószínüleg egy kerekesszékes szülőnek is könnyebb egy nagyobb pl: 3-5 éves gyereket örökbe fogadni, mint egy csecsemőt. Hiszen, senki se akarná a párjára tenni plusz tehert. Majd ők eldöntik, hogy akarnak-e gyermeket vagy nem, vagy inkább maradnak a saját közös babánál. 

Ráadásul Hozleiter Fanny(Mosolyka Fanny) is írt erről már hasonló bejegyzést.

Felelőtlenség lenne? Nem hinném. Mivel Fanny is tudja/tudják mire vállalkoznak és mint írtam, látni a utcán is hasonló párokat, mint Fannyék és ráadásul már olyat is látni a napjainkba, hogy a másiknak minden kutya baja van, mégis ott van a kisbaba a pocakjában vagy a karjában. Én inkább a mai nagyon fiatal korosztályokra mondanám a felelőtlenség szó kifejezését, már ha egy kicsit hajlandóak lennénk körülnézi… Ám, nem akarok ezzel senkit sem megbántani vagy megszólni azért, mert nagyon fiatalon lett anya munkahely nélkül és mi egyebek nélkül. Én úgy gondolom, hogy a megváltozott munkaképességűek is megérdemlik azt a fajta boldogságot, mint bárki más! Legyen akármi az állapotod, betegséged attól függetlenül lehet saját családod! 

Vannak emberek akiknél sajnos veszélyes a terhesség vagy maga a szülés, akkor nekik ott van a másik megoldás, az örökbefogadás. Viszont, ugyanez elmondható azokról akiknek nem lehet egyáltalán sem gyerekük, de mégis szeretnének akkor ezeknek is ott áll előttük ez a lehetőség. 😉 🙂

Házasságról annyit, hogy mindenki azzal házasodik össze akivel akar. Teljesen mindegy kivel és milyen bajai vannak. Az a lényeg hogy szeressék egymást és éljenek boldogan. 🙂 De persze… A papír se olyan fontos! 😉 

Én miket éltem át?

Azt kell mondjam, hogy jelen pillanatban nincs még gyerekem, de párom van. 🙂 Viszont nagyon is sokszor szemet tudnak szúrni ezek a rosszindulatú/bosszús bejegyzések, hozzászólások, hogy mégis egyesek mit képzelnek magukról, felelőtlenek mert szülnek? Úgy bírom, mikor a másik szeret szimplán “szemétkedni” és rosszindulatú lenni azért, mert a másik nem egészséges? Az nem baj, hogy 25 év alattiak meg rendszeresen egymás után szüli meg a babájukat és vállalnak közös gyereket? 🙂 Ja, hogy az már más és nekik szabad…Okay, értem. De akkor nem kéne ilyen hülyeségeket írni, hisz a legtöbb nem egészséges ember is tisztában van a lehetőségeivel, felelősségével és azzal, hogy egyáltalán megéri-e, megéri nekik az hogy vállaljanak egy közös gyereket vagy inkább fogadjanak örökbe? Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy ez a másiknak aki nem egészséges vagy nem lehet egyszerűen gyereke annak jobban fáj, mint neked leírni azt a fajta kijelentést! Ráadásul ők nem is tehetnek arról, hogy nem egészségesek és megvannak a maguk kihívásai az életben. Nem attól függ szerintem, hogy valaki egészséges-e vagy sem, hanem attól hogy mi szerint tudja felnevelni a gyerekét. 

Idézet:
Minden ember egyenlő – de nem egyforma.
Hans Galjaard

Minden ember egyenlően jogosult bármely, az élet által nyújtott élvezetre.
Karl Vogt


Klaudi

Biztosan sokszor hallottad, mondták már és milliószor is olvastad. Talán agyadra  is mehet ez a szöveg…

Tudom, hogy hallottad vagy olvastad, de IGAZ!  🙂

Ebben a mondatban teljesen megvan a lényeg és teljes mértékben igaz. Akár milyen élethelyzetben is vagy, akármi is a problémád, a bajod, gondod van önmagaddal stb. El kell tudnod fogadni magadat olyannak amilyen vagy! Ne másoknak, ne a világnak akarj megfelelni! Ne akarj olyan lenni mint mások, légy önmagad! Tudom nehéz és nagyon könnyű ezt mondani. Nem kell megfelelj a mai társadalomnak, csak mert azt diktálja, vagy mert a divat azt diktálja és csak mert valaki elvárja tőled hogy más legyél mint aki valójában vagy, mert csak így tud téged szeretni valamint elfogadni. Rendben. Akkor ne fogadjon el, ne is szeressen, nem kell neked meg felelned senkinek. Légy önmagad, legyél őszinte magaddal, és ne akarj más lenni mint aki vagy. Csak az szeret és értékel igazán aki önmagadért szeret.

Tudom hogy nem könnyű elfogadni magadat és meg szeretnél felelni mások számára is, arra is hogy kövesd a trendet, a divatot. Nem is azt akarom mondani, hogy ne legyünk tisztában a mai divatokkal és a trendjeivel, hanem azt hogy nem vagy köteles azt felvenni és olyannak kinézni, mint amit a média, társadalom diktál. Kerekesszékben élsz? Ha igen, attól még tudsz szépen, csinosan öltözködni mint bárki más, csak meg kell találni a módját, hogyan is. 😉 Az a legfontosabb hogy kényelmesen és jól érezd magad abban amiben vagy. Nincs lehetetlen, nincs akadálya annak, hogy szépnek lásd magad egy kerekesszékben is. Ha elhanyagolod magad, akkor pláne nem leszel senki szemében szép, ezen pedig változtatni kell, de elsősorban ne mások miatt, hanem önmagadért! A Te akaratod és elvárásod magad ellen hogy változtatni szeretnél-e a külsődön vagy jól érzed-e magad a bőrödben. Mindegy milyen a testalkatod, ne a súly adja a mércét, hogy sovány, telt, duci, molett vagy hogy van rajtad felesleg. Ha így szereted magad, elfogadtad magad olyannak amilyen vagy, akkor mások is fogadják el, hogy te ilyen vagy. 🙂

Szemüveges? Fogszabályzó? Bottal jársz vagy esetleg járókerettel? Vagy hallókészüléked van? Ok, persze az emberek megbámulnak, mert nekik ez “ismeretlen” eszköz vagy tudja a kutya mi bajuk van az embereknek. De ettől függetlenül nem kell hogy szégyelld magad! Nem kell eltakarni egyiket sem! Ugyanúgy tudsz szépen öltözködni, szépnek látni magad, mint bárki más a világon. Ne foglalkozz másokkal, se azzal hogy nézned téged vagy esetleg leszólnak azért, hogy-hogy nézel ki. Csak menj a saját utadra és élvezd a boldogságodat, mosolyogj! 🙂

Én hogyan fogadtam el magamat és szeretni magam?
Hallássérült lányként nekem se volt könnyű dolgom elfogadni a helyzetemet/állapotomat. Szép lassan évek alatt de elfogadtam ezt a egész szituációt, pláne hogy írtam is hogy sokszor el is takartam a készülékemet, de sikerült és mai napig sem bánom hogy elfogadtam magamat. No, nem mintha én egy topmodel lennék, mert nem. 🙂 Engem sosem érdekelt igazán a divat, vagy hogy mi a mai trend. Mindig is a legkényelmesebb ruhákat amik éppen tetszettek és szívesen hordom mert jól érzem magam benne, azokat vettem meg magamnak. Sminkelni sem nagyon szoktam, csak nagyon ritkán, főleg ünnepi alkalmakra. Nyáron már nem is érdemes és egyáltalán nem is szoktam semmit felkenni magamra, hogy jól érezzem magam a bőrömbe vagy hogy jól nézzek ki. Egyáltalán, nyáron nem is érdemes kifesteni magunkat, mert a smink elkenődik, lejön ha izzadsz stb. Szóval, a sminkelésnek nem sok értelmét látom, pláne ha el is megy vele a idő, nyáron minek? 😀 Szerencsére a párom, a barátaim és a családom is elfogad engem olyannak amilyen vagyok. Viszont, sosem változtam meg senki kedvéért. Mit csinálok azokkal akik nem fogadnak el? Semmit. Meghallgatom a véleményét, de ráhagyom, hogy ő mit gondol. Miből gondolja azt bárki, hogy a negatív véleményét szentírásnak kell vennem? Na, ugye. Mert nem fogom. 🙂

Ne felejtsd, az igazi szépség Belülről fakad! 😉

Klaudi

Gyerekkorom óta vagyok hallássérült, mindkét fülemben hallókészüléket hordok. Gyerekként még nem fogtam fel teljesen, hogy mi vár rám. Hiszen, mint tudjuk, hogy az ember ilyenkor nem foglalkozik, törődik semmivel csak éli a gyerekkorát. Hogy mikor kezdtem el megérteni az állapotom, az az első iskolámban történt. Sajnos sokan piszkáltak érte, pontosabban mondva 1-2 tanáromnak nem tetszett, hogy egy hallássérült jár hozzájuk. A második osztályt már nem ott folytattam, hanem egy másik iskolában, de már az elsőben is rengetegszer felmerült bennem az a kérdés, hogy mi folyik körülöttem? Nem igazán értettem, hogy miért baj az ha valaki “más” pl hallássérült, valamint hallókészüléket visel? Ok. Azzal kezdtem már tisztában lenni, hogy nem volt olyan gyakori hogy egy fiatal lány hallókészüléket viseljen. Most már egyre több embertől hallom vissza, hogy nem én vagyok az egyetlen, sőt egyre gyakoribb hogy valaki hallássérült vagy siket. Most feltehetően arra gondolsz, hogy biztosan az idősebb korosztályára gondolok. Azokra is, és a fiatal korosztályra is értem.

Szóval, a második iskolámban nem éreztem ilyen nagy szakadékot, mint az elsőnél. Egész jól elfogadtak és befogadtak engem ebbe a közösségbe. Mondanom se kell, ott sosem volt probléma abból, hogy én hallókészüléket viselek. De abból már voltak gondok hogy a készülékem olykor megsérült vagy meghibásodott mert víz érte. Ezekből voltak a gyakori gondok leginkább. Tudni illik, hogy ezek a gyakori problémák/gondok nem miattam történt, hanem mások által, a volt osztálytársaim-barátaim által történtek ezek a balesetek. Mind ennek ellenére, sokszor éreztem magam emiatt kellemetlenül és nem értettem a miértjét, hogy nekem miért kell ilyet hordanom és mért lettem pont én hallássérült? Sokszor nem tudtam elfogadni a helyzetemet, és ezzel együtt önmagamat sem. Eltelt nagyon sok év mire sikerült elfogadnom az egész helyzetem és megbékélnem magammal, elfogadni önmagam.

Mai napig gyakran megnéznek engem az utcán, mintha nem is ember lennék vagy nem tudom. Igen, tisztában vagyok vele, hogy ez egy szokatlan látvány lehet másoknak, ezt teljes mértékben megértem és elfogadom hogy sokan emiatt bámulnak, hogy egy fiatal lánynak hallókészüléke van. Igazság szerint ezzel nem foglalkozom, sőt már a legkevésbé sem zavar. 🙂 A készülék nekem segítség, hogy halljak és megértsek másokat. Ugyan olyan eszköz, mint másnak a bot vagy a kerekesszék vagy a járókeret és még sorolhatnám, hogy mennyi mindent látunk az emberek között, mégis megbámulnak minket. Megmondjam miért? Mert sokan ezt a készüléket elrejtik, ami nálam is sajnos sokszor volt gyerekkoromban és félig meddig kamaszkoromba is tartott ez a folyamat. Pedig semmi kínos dolog nincs ebben, hogy nekem ezt kell hordanom. Utána elkezdtem nem eltakarni, hanem megmutattam a másoknak is hogy van élet ezzel a eszközzel is, ugyan úgy dolgozom és beszélgettek másokkal annak ellenére is hogy nem használom a jelnyelvet, hanem általában szájról olvasok viszont, gyakrabban megesik hogy nem is olvasok szájról, hanem beszélgettek a másikkal úgy, mint mindenki más tenné.

Jöjjön most egy pár sablon kérdés-válaszolok amelyt naponta feltesznek nekem és én megválaszolom őket. Ezeket gyakran megkérdezik, de én nem haragszom érte. 🙂 Ha vannak ezen kívül még kérdéseid ezzel a témával kapcsolatosan, akkor tedd fel bátran megválaszolom és frissítem ezt a tartalmat.

Nagyon drága egy készülék?
Árat nem szeretnék mondani, de legyen annyi elég, hogy nem az olcsó kategóriába tartozik. Azért nem tudok mondani biztos árat, mert ezek a készülékek folyamatosan fejlődnek. Ugyan ez igaz a illesztékre is, hogy kinek mi a kényelmes és mi illik a fülébe. Vannak kisebb készülékek is, ezek pedig maga a halláskárosodás mértékétől függ, hogy neked lehet-e kicsi.

Állandóan hordom?
Nagyon sokan felteszik ezt a kérdés nekem, így úgy gondoltam ezt is megválaszolom. Napközben igen, hiszen szükségem van rá. Fürdéskor/zuhanyzáskor kiveszem természetesen(bár nem mindig :D), alváskor és általában akkor is kiszoktam venni mikor már fáj a fülem vagy a fejem.

Mennyire nehéz megszokni?
Részlet kérdés, hogy mikor van rá szükség illetve mikor kerül hozzád, ha nincs más megoldás. Ma már műtéttel könnyen megoldható a hallás probléma. Kiskorában könnyebben megszokja az ember, hamar hozzászokik ehhez a környezethez, eszközhöz. Bár azt is hozzáteszem, hogy nekem nem kicsi van. 🙂

Elemmel működik?
Az enyém igen. Ettől függetlenül vannak egészen kicsitől-nagyobb elemekig. Vannak már olyan készülékek amelyeket töltéssel kell “karban tartani”. Én leginkább ezt a verziót szeretem, az elemeset. Mert így biztos hogy van nálam tartalék elem és nem kell attól féljek, hogy nem tudom időben kicserélni mielőtt teljesen lekapcsolna a készülék.

Klaudi

Sokan nem tudják és nincsenek tisztában a megváltozott munkaképességűek fogalmával, vagy azzal hogy kit nevezünk annak és hogy ezek az emberek másabbak-e az átlag embereknél. Ezért úgy gondoltam nem ártana erről is írni egy bejegyzést és amúgy is szeretnék ezzel kapcsolatban majd blogolni is.

Én magam is bele tartozok a megváltozott munkaképességű kategóriába, hallássérült vagyok gyerekkorom óta. Vannak olyan betegségek amelyek velünk születnek(öröklődhet ha családon belül is volt már hasonló betegség), esetleg baleset vagy betegség miatt alakul ki, ezekről nem mi tehetünk. Sajnos sok a beteg ember és sokaknak ez az állapot tartós marad. A legjobb amit tehetünk hogy megtanuljuk hogyan tudjuk ezzel együtt élni a lehető legteljesebb életet. Ezeknek az állapotoknak vannak bizonyos csoportjai, hogy miképpen vagy hogyan százalékolnak le egy embert az állapota miatt. Mindig szükség van egy Rehabilitációs Szakvéleményre amely által leszázalékolnak olyan személyeket akik tényleg betegek és az állapotuk pedig tartós marad élete végéig. Viszont, sokan élnek abban a tévhitben, hogy nekünk megváltozottaknak milyen jó dolgunk van azzal, hogy le vannak százalékolva… TÉVEDÉS! Nincs jobb dolgunk, semmi előnyünk nincs abban, hogy valaki beteg és az állapota pedig tartós. Legfeljebb abban van előnyünk, hogy a készségeinkből előnyt tudjunk kovácsolni, mint pl: egy kerekesszékes is tudd dolgozni, méghozzá úgy hogy üllő munkát végez, akadálymentesen természetesen. Vagy egy olyan ember is tud előnyt kovácsolni a jelenlegi helyzetéből aki teljesen siket és olyan munkát végezz, ahol nagyon hangos zajok vannak(pl gépek) és emiatt őt nem zavarja.

Vannak olyan emberek/személyek és vele született/kialakult betegségek akik sajnos rá vannak arra szorulva, hogy nem képesek magukat ellátni és hogy nem fognak tudni soha munkába állni, szülőkre, rokonokra, családtagokra vannak rászorulva. De az is lehet, hogy már dolgozott egyszer valamikor, és olyan munkát végzett ahol pont megtörtént a baleset, de természetesen óvodáskorban is kialakulhatnak, vagy netalán mikor már iskolás a gyermek. Egy kicsi korban lévő gyerek még könnyebben hozzászokik és alkalmazkodik a betegségével, akár vak, hallássérült vagy kerekesszékes, vagy hiányzik valamelyik végtagja, sok féle állapot lehet. Ők sokkal jobban alkalmazkodnak, mint egy jóval idősebb gyerek vagy egy felnőtt.

Van különbség?
Szerintem nem létezik olyan, hogy különbség vagy másabb kategória. Mert mind emberek vagyunk, mindazonáltal hogy vannak akik sajnos betegek. Sok embert látok a napjaim során akik szintén munkába járnak, ellátják saját magukat (amennyire ők képesek). Nekik is megvannak a saját gondjuk, problémájuk és ugyan úgy befizetik a számlájukat, mint mindenki más a világon. Vannak bizonyos betegségek ami kihat ugyan az életükre, de nem hinném hogy emiatt más ember volna a betegsége miatt. Ők is ugyan úgy megérdemlik a szeretetet, a törődést, hogy megvalósíthassák az álmaikat, szerető társra találjanak akivel leélhetik az életüket és családot alapíthassanak. Mindegy, hogy Nő vagy Férfi az illető, mert minden nemtől, kortól függetlenül sincs nagy távolság vagy különbség. Én úgy hiszem, hogy csak mert valakinek van egy betegsége attól nem kell rögtön elítélni, hanem el kell fogadni és tudni kell rajta segíteni és hogy számára is könnyebb legyen a munka, a munkahelyén. Legfeljebb a hátrányából előnyt fog tudni majd kovácsolni, hanem is most, akkor majd később. 😉

Alapítvány(ok)
Sok van ezek közül is. Igyekeznek segíteni a megváltozott munkaképességűeket abban hogy eltudjanak helyezkedni, tudjanak munkát vállalni. Kérdésekre válaszoljanak nekünk és ők is tudnak válaszolni a jogokra is, mire és hogyan lehetsz jogosult hogy tudod elintézni. Felkészítenek a Interjúra, valamint segítenek neked megfelelő munkát találni. Általában a munkaügyön keresztül is ajánlanak alapítványt, de nem mindig. Vannak amelyek a csökkentett munkaképességűeket is segítik. Bizalommal fordulj nyugodtan az alapítványokhoz.

Vannak-e saját tapasztalataim vagy én hogyan viszonyulok ehhez a folyamathoz?

Mint írtam a bemutatkozásban is, hogy hallássérült lány vagyok. Sokkal különösebben nem érzek nagy változást aközött, hogy én hallókészüléket viselek és nekem ezzel is kell éljek. Sose tették nekem úgy szóvá, hogy én másabb lennék, hogy én megváltozott munkaképességű vagyok, vagy nem hallok jól. Persze, egyszer-egyszer sajnos megesik a napjaimba, főleg mostanság. Nem érzem azt hogy másabb lennék vagy különc vagy bármi egyéb. Ugyan olyan lány vagyok, mint mindenki más. Gyerekkorom óta vagyok hallássérült, de erről majd egy külön bejegyzést fogok írni, hogy ne kutyuljam össze teljesen ezt a bejegyzést egy másikkal. 🙂 Én nagyon későn tudtam meg, hogy ebbe a kategóriába fogok tartozni és erről senki nem értesített, még a családtagjaim sem nagyon tudták. Emlékeim szerint, az utolsó éveimet töltöttem az iskolában, ott jött fel a téma leginkább, ott derült ki, hogy ebbe sorolnak majd. A szakmám előtt voltam egy Rebabilitációs Szakvéleményen, ott tudtam meg több mindent, hogy mi is ez a megváltozott munkaképesség. 

Klaudi