Magamról

Hogyan sikerült elfogadnom magam

Volt egy kérdés még tavaly: Hogyan sikerült szeretned és elfogadnod magad? Erre a kérdésre még Instagramon válaszoltam is, de úgy gondoltam legyen erről is egy bejegyzés, legalább jobban kifejtem, mélyebben megválaszolva a kérdés. 🙂 

Akkor kezdjük is el! 😉
Nem volt könnyű dolgom. Sokáig nem is értettem mi folyik körülöttem és hogy miért történik ez velem. Csak arra tudtam gondolni, hogy miért pont velem történik ez? Illetve sajnos valamelyik családtagom se nézte túl jó szemmel az egészet. Sose ültek le velem beszélni erről, vagy arról hogy mi fog velem történni, szinte semmit nem tudtam. Nem magyaráztak el semmit. Biztosan neked is ismerős az a helyzet, amikor csak úgy bedobnak a mélyvízbe és tanulj meg úszni minden tanítás nélkül. Na, kb ugyanez volt a helyzet nálam is. Azt hiszem 6 vagy 7 éves lehettem, amikor kiderült hogy valami nincs rendben nálam. 

Sokáig próbáltam megfelelni mindenkinek, de azzal nem tudtam mit kezdeni, hogy nem hallok jól és folyton “értetlenkedtem”, bár az én hibám is, de akkoriban nem kérdeztem vissza, ha valamit nem értettem meg jól és nem értettem amit hozzám beszélnek/kérdeznek. A hibámhoz hozzátartozik az is, hogy sajnos eltakartam a készülékemet a hajammal. Ebben a takarás dologban sajnos szerepet játszott az egyik családtagom is, ezért gondoltam hogy ez valami szégyellni való dolog. Így automatikusan én is kezdtem eltakarni mindegy hogyan-miként, de ne látszódjon meg semmilyen formában a hallókészülékem. Ez ment nagyon-nagyon sokáig, sajnos otthon is. Persze, azt se mondom, hogy nem volt rövid hajam, mert volt sokszor. Mindig úgy vágatták le a hajamat, hogy ne látszodjon majd meg a készülék. Sokáig húztam ezt, rá is ment az egész kamaszkoromig. 😅

Végül, a jég ott tört meg, hogy a jelenlegi párom nyitotta fel a szememet arra hogy ne szégyelljem! Nem tehetek semmiről, arról sem hogy hallássérült vagyok. 😊🤗 Így erről az egészről nagyon sokat kezdtünk el beszélgetni, sokat meséltem neki azokról az időszakaimról, amikor nem fogadtam el magamat. Jól esett végre elmesélni, hogy én mit érzek, mit éltem meg és hogyan. Sírtam egy nagyot, de boldog is voltam egyben, hogy végre fel szabadultam a kényszer alól. Képest voltam továbblépni és elfogadni magamat, olyannak amilyen vagyok és aki vagyok, hallássérültként is! 😊😉 Ennek sokan nagyon örültek, hogy végre nem takarom el a készülékemet, a barátaim is. Sajnos az egyik családtagom ha meglátta, akkor automatikusan eltakarta nekem, de ezzel már nem tudtam mit kezdeni, sem azzal hogy ez neki “csúnya”. 🤷‍♀️ Én örültem és örülök a mai napig hogy már nem takarom el, sőt megmutatom, hogy igen hallássérült vagyok, igen hallókészüléket-illesztéket hordok. Nem tetszik? Akkor ne nézz, ne bámulj, állj tovább! 😉😊

Mikor kezdtem el vissza kérdezni, ha nem értettem vagy nem jól hallottam valamit? 
Szerencsémre erre hamar megtanított a tanárom, illetve a logopédusom is, hogy merjek visszakérdezni ha esetleg valamit nem értek, vagy nem hallottam/nem jól értelmeztem a kérdés, akár magát a beszélgetés. Ezt a “tanítási módot” a másik iskolámba “nevelték” belém a tanárok, illetve otthon is. Így ezzel úgymond nem volt problémám. 😊😉 Azzal már igen, hogy a szorongás megvolt bennem mindig is, ha vissza kellett kérdezzek vagy szólnom. Ezt is sikerült már elengednem, tehát mindent ami a hallássérültséggel jár. 🙏

Sikerült megszeretnem magam hallássérültként
Büszke vagyok magamra, hogy sikerült elfogadnom, szeretnem magam olyannak, amilyen vagyok és aki vagyok! 😊🙂 Szeretem, hogy hallássérült vagyok és hogy a hajamat úgy fogom össze ahogy nekem tetszik! 😉 Egyre jobban, lazábban beszélek már a történetemről, vissza kérdezek ha nem értek valamit, ha nem hallok valamit stb… 

Mit tanácsolok? 
Ha tudod, hogy valami történik a gyermekeddel, rokonoddal, pároddal, akkor ne azt csináld mint a legtöbben teszik, hogy nem beszélnek róla. Ne csinálj úgy, mintha nem tartozna rá, mintha csak a Te problémád lenne mint szülő és társaik. Elhiszem, hogy szülőként az a feladatod hogy megóvd minden bajtól és rossztól. Rendben is volna, ha a gyerekedet nem ennek teszed ki, hogy nem informálod hogy jelenleg mi történik vele pl: miért nem hal normálisan, mint a társai? Miért van kerekesszékben? Miért nem élhet “normális” életet, mint a többi társai? Stb… Tehát, ne kezeld tabutémának! Ne kezeld totálisan félre, hanem adj neki egyenes választ! Nem kell felnőttek módjára, hanem játékosan mondd el neki, mi a helyzet. Ne ő tapogasson a sötétben, hogy ez neki rossz legyen! Magyarázd el neki hogy minden az ő érdekében van, ezért kell a műtét vagy a orvoshoz járás. Mondd el neki, hogy szereted úgy ahogy van! 🙏🙂 

Amit nagyon fontosnak tartok, hogy ha a gyereked kérdez, arra mindig válaszolj! Ne kerüld el a témát! Valamint… Ha látod hogy valami nem stimmel vele, bántja őt valami, akkor kérdezd-fagassd! Ne hagyd őt magára, hanem tudja hogy számíthat a szüleire vagy a testvérére🙏 

Ő/Te nem tehetsz semmiről! 
Ne hibáztasd magadat, azért mert van valami betegséged/problémád! 
Ne haragudj rá, ha kérdez! 
Szeresd őt! 💖❤️

Kérdésed van? Itt megírhatod a hozzászólásban, vagy az Intagram oldalamon: @klaudiblog, Facebook oldalamon is Klaudiblog. 🙂

Klaudi

Ha tetszett a bejegyzésem, kérlek oszd meg. 🙂 Nem szeretnél lemaradni? Kedveld a Facebook oldalam és Kövess Instagramon 🙂

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük