Ez az év nem lett olyan, mint szokott lenni. A koronavírus sok negatívat hozott magával, ugyanakkor sokat is tudtam belőle tanulni, fejlődni és pozitív maradni. Szerencsére az a típus vagyok aki jól alkalmazkodik a helyzethez, annyira nem viselt meg az egész helyzet, inkább aggódásra váltotta fel, mint félelemre. Nem paráztam túl, nem aggódtam túl és nem stresszeltem túl az egész évet, inkább már -> Elég volt!  Mint szerintem mindenkinek.

Mint minden évben, ebben az évben is értek engem pozitív élmények-események, tanultam sokat és fejlődtem. Voltak csalódások, kudarcok, negatív, stb. Tehát emögött a 2020-as év mögött tényleg rengeteg minden volt, de sok mindent is köszönhetek ennek az évnek is. Most leginkább a pozitív dolgokat írom össze nektek de azért lesz benne kicsi negatív is. 

2020-as évem
-Még több embert megismertem, beleértve hogy sorstársaimat is megismerhettem. 🙂 Akikkel nagyon szoros lett a kapcsolatom, szeretem, imádom őket! 🙂 Remélem hogy ez a jövőben is így marad. Köszönöm instagram, blogom, hogy csodálatos embereket kaptam! ❤️
-Sikeres vizsgát tettem le az idén! 🙂 Bár nem voltam valami bizakodó :D, de sikerült!
-Olvastam, de még lesz mit pótolni a lemaradásaimat jövőre is
-Csatlakoztam a Képesek vagyunk magazinhoz
-A Blogom 1 éves lett! 🙂 
-Fejlődtem, tanultam, több lett az önbizalmam, bátorságom, mint eddig valaha is volt és büszke vagyok magamra emiatt. Itt is köszönöm a drága páromnak és a drága barátnőimnek, barátaimnak, hogy támogattak, biztattak!❤️
-Bejött a Covid, Maszk helyzet: Annyira nem örültem a helyzetnek és kifejezetten utáltam/utálom a maszkot! Hagyj ne soroljam miért. 😀
-Résztvettem egy Workshopon, amit nagyon élveztem és remélem, hogy a jövőben is lesz még ilyenben részem. Sokat tanultam és fejlődtem itt is. 🙂
-Újabban csalódtam egy személyben ismét és magamban is, hogy nem tudtam azt teljesíteni amit szerettem volna. De legalább rájöttem, hogy az nem nekem való az a festék, hanem maradok az akrilnál és a hobbi festéknél. 
-Rengeteg cikket írtam a magazinba, szinte végig is zongoráztam ezt az évet 😀 voltak benne nagyon hasznos dolgok is melyet nem csak én írtam. 

Emögött tényleg rengeteg minden történt, szinte felsorolhatnám az egész évet, ám untatni nem akarlak benneteket sem és mint látjátok, annyira negatív nem voltam ebben az évben sem. 🙂 Igyekeztem mindent is kihozni magamból a legtöbbet.

Hogy mit várok a 2021-tól? 

Nem várok semmit ettől az évtől. Majd a helyzet adja, hogy mi az ami teljesül, mi az ami nem. Pozitív élményekre mindenképpen vágyom. 🙂

Igyekszem 2021-re is a legjobbakat nyújtani! 

Végezetül, szeretném megköszönni az elmúlt 1 évet! Köszönöm, hogy ennyien követtek engem! ☺️🙏 Igazán nagyon hálás vagyok, hogy már ennyien vagyunk. 😉 Lezárásként pedig…. 

Boldog Új évet! 2021!

Klaudiblog