Biztosan sokaknak ismerős a migrén, már-már népbetegségnek is mondható. Sajnos engem sem került el. Sokáig kínzott engem is, hol voltak jobb, de természetesen voltak rosszabb napok is. Voltak olyan napjaim is, amikor keményen 2 vagy 3 napon át sem akart békén hagyni az a kínzó fájdalom. Változó volt mikor jött elő, de gyakori volt a menstruáció előtt vagy pont aznap jött, váltotta ki teljesen. A migrénnek vannak különböző fajtái, valakinek ennél sokkal, de sokkal rosszabb, hogy szinte mentőt kell kihívni hozzá, erről is már hallottam történeteket másoktól.
Biztosan sokan ismerik és emlékszenek rá, valamint sokat játszott, egyben kedvenc számítógépes játéka, a The Sims. Még a 2000-es évek nagy siker játékává vált és most is az, főleg a The Sims rajongók körében.
Akik esetleg nem ismerik, nem játszottak még vele, azoknak egy kis ismertető: Ez egy szimulátor játék, aminek lényege hogy a simed életét te magad tudod irányítani. Igen, végülis olyan mint egy valós élet, csak te megtudod szabni a simjeidnek; mit dolgozzon, mit csináljon, a szükségleteit teljesíted, kihívásokat tudsz csinálni vele(főleg a the sims 2 – 3-ban és 4-ben) illetve kiegészítőkkel még jobban lehet élvezni a játékot, nem csak játszani, hanem építkezni is lehet, ki tudod élvezni a kreativitásodat is. Ha a valós életben nem lehet kutyád-macskád, akkor a sims-ben lehetséges. Tudom, nem olyan a kettő és nem ugyanaz az érzés, de értitek.
Adatlap a Wikipédiáról még ide kattintva olvashatjátok el a többit, valamint angolul is.
Ki gondolta volna, hogy valaha is Magyarországon is előrébb halad majd a Home Office, azaz távmunka lehetősége? Persze, a járvány előtt is volt ezekre lehetőség, bár inkább nagyon kevés volt belőlük és nem a MLM dolgokra gondolok, hanem rendes munkahelyekre, foglalkoztatásokra stb. A legnagyobb áttörést a 2020-es világjárvány okozta, hogy egyes munkahelyek kénytelenek voltak átváltani Home Office-ba. Természetesen, voltak és vannak olyan munkahelyek, amelyek ezt nem teszik lehetővé, mert vagy nem szeretnék vagy nem tudják megtenni.
Alapvetőnek kellene lennie, hogy mindenkit elfogadjunk, de sajnos a társadalom még nem igazán tart ott ahol már tartanunk kellene. Alapnak kéne számítania és ezt tanítani az óvodákban, iskolákban, hogy vannak átlagtól eltérő emberek, tartós állapotuk vagy más betegségekkel is rendelkeznek(ki, hogyan szereti nevezni), függetlenül attól hogy külsőleg látszik-e.
Nem szabadna elítélni a másikat vagy kibeszélni a háta mögött csak mert felmentést kapott, vagy mert tolószékben éli az életét, esetleg azért mert mer vissza kérdezni többször is, mert hogy ő hallássérült és még lehetne ezt sorolni. Azt, hogy az illető nem meséli el neked, nem számol be róla, hogy neki milyen tartós betegsége van, attól még ott van és létezik. Sokszor az ember nem is gondolná, vagy sejtené hogy x-y ember ilyen gondokkal küzd és persze, még ha nem is szándékosan de beletalálsz az amúgy is önbizalomhiányos személyiségébe.
Egy új lépés, kezdet sem olyan könnyű, mint azt az ember gondolná. Elképzelni, elmondani, tervezni mennyivel könnyebb, mint megtenni az első lépéseket, ugye? Igen. Ez így van. Ciki? Nem dehogy, hiszen ez normális és az ember eléggé nehezen lép ki a komfortzónájából, ezzel nincs is semmi baj, hiszen mint említettem, ez teljesen normális.
Hiszen, senki se mondta, hogy az élet könnyű és a döntéseinket, az elhatározásainkat sem ugyan olyan könnyű megtenni. Ezért ne szégyeljük és ne is tartsuk ezt cikinek vagy, hogy ezekről ne merjünk beszélni. Mindenkinek van egy biztonságos, egészséges zónája, amit nem mindig mer átlépni, megtenni az első lépéseket, mert fél tőle. Fél attól, hogy ha megteszi, akkor vajon mi lesz? Mi fog rá várni? És ha nem teszi meg, akkor ott fog motoszkálni a fejében, hogy mi lett volna ha…