Nem tudom kinek számít ez “retro”-nak, mert nekem nagyon is. ? Írd meg kommentbe vagy az instagram oldalamon, ha már voltál G-portálon és építetted ott az oldalad, rajongói akár más témában, vagy próbálgattad a Designer szárnyaidat, akár blogoltál ott. ? A gportal.hu oldal 2003. Április 1-én nyitotta meg kapuit, bár ekkor talán még nem nagyon hallottam róla, de időközben elkezdtem interneten böngészni és beadta az azzal foglalkozó oldalakat, mint pl: Animék, Mesék, Blogok, Történetek, Fantasy, Képek, Könyvek, Fejléc és társaik.
Mikor kezdtem el G-portalozni?
Kb 13-14 lehettem amikor elkezdett engem érdekelni a dolog, de elsőre nem mertem egyedül belevágni, hanem egy akkori barátnőmmel hoztunk létre egyet közösen, mert még neki sem volt honlapja. S, mivel tökéletesen megbíztunk egymásba, így természetesen mindent ő intézet és bármikor be tudtam én is lépni ugyanazzal a jelszóval és felhasználónévvel. Ott mind a kettőnk számára új volt a dolog, tehát elkezdtük kitapasztalni a helyzetet és egyre jobban szerettük csinálni, szerkeszteni, frissíteni a tartalmat, újakat vinni és mi egymást. Szóval imádtuk. Természetesen, mindig megbeszéltük egymással MSN-en(de retro nekem ez is) , hogy ki mit csinál rajta, ki viszi majd a fejlécet-oldal kinézetét stb.
Majd nem sokkal később mind a ketten szerettünk volna saját oldalt is, így külön is folytattuk, valamint fenn tartottuk a közöset is. Akkoriban nem volt túl drága egy g-portal fenntartása. Volt lehetőségünk arra, hogy ha valamelyikünk nem szeretné megtartani a közöset vagy akár a sajátját, akkor törölhetted, ez sem járt semmilyen költséggel. Azt elfelejtettem megemlíteni, hogy akkor is voltak ilyen kreditek, amit bármire fel tudtál használni, azóta természetesen ez rengeteget változott, és mivel már nem G-portálozok, így sajnos fogalmam sincs pontosan most milyen is.
Mi volt az oldalam és a közös oldalunk?
Akkoriban nagyon befutott az InuYasha c. Anime Magyarországon és hát valljuk be, hogy nagy népszerűségnek örvendett, én is nagyon szerettem. ? (Erről lesz majd egy külön bejegyzés az Anime korszakomról amely jelenleg is tart).
Tehát a legelső oldalam anime témájú volt, mellette nem volt másik az iskola miatt, leginkább max betársultam más oldalakhoz segíteni, ha úgy volt. Néha megtörtént, hogy 1-1 oldalam még volt amit másik személlyel is csináltunk közösen, amelyen nem csak anime volt a főszerep. Akkoriban új volt de fejlődtem mind a CSS kódok terén, mind a HTML, valamint a Design kinézetén is sokat fejlesztettem magamat és a kreativitásom itt sem hagyott alább sosem. Eleinte 2-3 hetente változtattam az oldalam kinézetét, majd átment hónapra, mert én is kicsit kezdtem megunni, és azért nem kicsi munka volt. ?
Fantasztikus versenyek, díjak, kredit nyeremények stb…
Ma is él az oldalam?
Nem, már nem. Sokáig üzemeltettem, de végül bezártam kapuit és töröltem. Hogy megbántam-e? Talán egy kicsit, de tudtam hogy ez az időszak is lezárult az életemben és voltak sokkal fontosabb dolgaim, mint a G-portál és már nem is tudtam volna hova fejleszteni az oldalaimat. Egy nagyon jó emlékként tekintek vissza erre az időszakra. Illetve volt egy blogom is, de valamiért nem ment és abbahagytam. ? Azt tényleg, abszolút nem bántam meg, mert akkor még én is tipikus tini voltam és már nem is igazán volt időm szerkeszteni a honlapomat.
Természetesen az is közrejátszott, hogy a legtöbb ismerősöm is abba hagyta, ott hagyta és már valahogy nem volt ugyanaz a közösség ami előtte. Legtöbbjük átköltözött egy HTML oldalra, amely már nekem nagyon magas volt. Egy páran megpróbálták a WordPresst is de nem sokan, és akik igen, ők sem maradtak túl sokáig.
Voltak nyereményjátékok?
Mi inkább “versenynek” neveztük el akkoriban az ilyen játékokat. De természetesen volt. Sablon verseny, oldal, design, volt olyan is hogy építs fel egy oldalt teljesen egyedül. Fantasy & story versenyek, szóval mind volt. Ezeknél természetesen fizikai formában nem kaptad meg a nyereményeket, mert mindig arra törekedtünk, hogy hirdetjük annak az oldalát aki megnyeri azt, kapott mellé kisebb csomagokat, mint pl banner, buttont, sablon, egy táblát, egy teljes oldal kinézetet és társaik.
Volt olyan is, hogy lehetett véleményt kérni az oldal kinézetéről. Így értékelve lett az oldalad pontszámokkal és hogy miben kellene változtatni. Inkább építő jellegű volt, mint negatív. ?
Cseréltünk oldal elérhetőséget
Már kevesebben rakják ki azokat az oldalakat vagy blogokat amiket napi szinten követnek, olvasnak. Mi akkoriban cseréltünk linkeket, így tiszteltük meg egymást és hirdettük a másik oldalait, ezzel segítve a másikat. Kisebb képekkel lettek elrendezve az “ikonok”. Imádtam cserélni, bár akkor sem cseréltem akárkivel linket.
Most biztos furcsának találja az aki még akkor nem szerkesztett G-portált, de akkor elég nagy közösség volt.
Ma megéri még G-portalozni?
Igaz, hogy nagyon ellaposodott, legalábbis 1-2 barátnőm ezt mondta, hogy már alig vannak ott látogatók, azonban rengeteget fejlődött azóta, hogy ott hagytam. Viszont, egy nagyobbik gyereknek aki érdeklődik a honlapok világa felé, azoknak nagyon tudom ajánlani, mert sokat tudnak ott fejlődni, ki tudják magukat próbálni és megtanulják az alapszintű weboldal szerkesztését. Jó, nyilván nem egy profi oldal, de bátran tudom ajánlani. Meg talán még a blogspot -ot is remek megpróbáltatás a nagyobb gyerekek számára.
Mindössze
Szerettem használni azt a webes felületet és jó mókának ítéltem meg. ? Természetesen mint minden online felületen ott is voltak negatív kritikák, bunkó emberek és társaik. Akkoriban nem volt olyan szintű piszkálódás, trollkodás, mint manapság. Talán jobban is kitartottunk egymás mellett, megvédtük a kisebbeket vagy az újakat. Sajnos, mint mindenhol, ott is történtek tartalom “lopások” vagy a képeket amiket te összegyűjtöttél szinte elvitték magukkal a saját oldalukra feltöltve és egy csomó olyan dolgot is tudok felsorolni, amely a mai világra is jellemző. Szinte nem egy olyan oldalba futottam bele, ahol teljesen az én egy munkám részét lemásolva természetesen, rakta fel a saját oldalára is. ??
A webmester akkor is nagyon szimpatikus volt, rugalmas, kedves, segítőkész volt. Ha bármi gondod akadt a weboldaladdal kapcsolatban vagy a másikkal akkor azonnal tudtál neki üzenni. Ma nem tudom, hogy így van-e még, de remélem igen.
Rengeteg emlékem maradt onnan, de egy korszak lezárult és szívesen emlékszem vissza erre az időszakra, olykor csevegünk erről a barátnőimmel akikkel tartom mai napig is a kapcsolatot. ?
Ha kíváncsi vagy a G-portal történetére, akkor ide kattintva elolvashatod.
Klaudi
Kellemes meglepetést okoztál a retro témával és felültettél minket egy hangulatos nosztalgia-vonatra. 🙂 Én legfőképpen inkább látogató voltam, de 1-1 portálba még én is besegítettem. Sajnos ezek már nem voltak sok életűek, engem már inkább a blogolás vitt magával, mások G-oldalaihoz hasonlóan nekem többféle blogom is volt, illetve mi talán már nem időben csíptük el a nagy rajongói hullámokat. Egy biztos: még az interneten is jobbak voltak a régi dolgok. Minőségibbek, értelmesebbek, szórakoztatóbbak voltak. Nem úgy, mint a sok agyhalott dolog a Facebook-on. 😀 A G-Portal által lovagolták meg sokan még jobban az animék hullámait is. Vagy akár animék mellett fantasy filmeket is mondhatnék, mint pl. Buffy és Bűbájos boszorkák. A 90-es évek és 2000-es évek eleje rengeteg jó popkultúrával rendelkezett és tulajdonképpen ezekből építkezett az internet is, vagy pontosabban mi építettük fel azt. 🙂 Ezek lecsengésével sajnos az interneten is lecsengett ez-az, én a mai filmkínálatot már nem is tartom olyan sokra. Érdemes volna még ilyen területen is tovább elkalandoznod. 😉 ^_^
Köszönöm szépen, örülök hogy ennyire elnyerte a tetszésed! 🙂
Lesznek még ilyen hasonló bejegyzéseim, de igyekszem nem csak ezzel elhalmozni a blogomat. Szóval, figyeld és kövess a bejegyzéseimet! 😉
Egyébként igen, annak idején valóban nagyon felkapottak lettek a Filmek-Sorozatok és az Animék is. De a Neveldékről és a szerepjátékokról se feledkezzünk meg! 😀 Szóval nem volt az rossz, voltak nagyon jó dolgok a G-portal időszakában is. Természetesen, mint most is rengeteg féle honlapok voltak és blogfelületek is. Nem is tudom mikor volt az a időszak, amikor már a WordPress futott be és mindenki megakarta tanulni a HTML alapokat, no és a CCS kódok kezelését is. 😀 Szóval majd igyekszem még ilyen bejegyzésekkel is jönni. 🙂
Klaudi
[…] G-Portál: én így szerettelek poszthoz az ötletet drága Klauditól kaptam, ugyanis a blogján egy kicsit nosztalgiázott és ezáltal meghozta az én kedvem is. Ugyanis írt egy posztot a G-Portál-ról és úgy […]
Nem vagyok annyira tájékozott a platformmal kapcsolatban. Még mielőtt az egész megalakult volna, addig máshol szerkesztgettem. 2009-ben találtam rá, grafikai vonalon. A kódokkal nagyon megkínlódtam, és nem voltam olyan lelkes ez ügyben, nem az az időszak volt a megfelelő. 😐 Elcsúsztam az egész az egész kódos történettel, így becsúsztam Wix-re. Dizájn terén fejlődtem, és már imádom a Photoshopot, kitölti az ezt a hiányosságot. Örülök, hogy megosztottad az emlékeid. Nem szabad elhanyagolni, nekem sok tapasztalatot adott, kellemes társasággal. Szívesen olvasnék ilyen jellegű posztokat.
Kedves Móni! 🙂
Köszönöm szépen, hogy írtál, nagyon jó volt olvasni a hozzászólásod és örülök, hogy ennyire megtetszett a bejegyzésem. 🙂
Igazából mindig is szeretettem volna erről írni, mert nekem tényleg egy nagyon szép emlék volt akkoriban a G-portal.hu és én sem voltam akkoriban sem képben a platformokkal kapcsolatosan, de ugyebár folyamatosan ez is fejlődik és mindig megjelennek újabbnál újabb blogok, weboldalak, webszerkesztő oldalak és társaik. 😉 Nekem akkoriban nagyon tetszett a G-portal felépítése és persze imádtam és szerettem is szerkeszteni az oldalam és a kinézetét is csinálni, tehát a Dizájn felé mindig is hatalmas volt a rajongásom. 😀 De sajnos azóta sokat felejtettem… Talán majd egyszer visszatérek ennek a világába is!
Az ilyen jellegű posztokat természetesen nem fogom abba hagyni, csak figyeld az oldalam! 😉
Köszönöm mégegyszer, hogy benéztél!
További szép napot kívánok neked!
Klaudi