Sziasztok!
Itt az ideje, hogy írjak róla, mert hogy már vannak tapasztalataim. Ha bármilyen kérdésed felmerülne, nyugodtan tedd fel ide kommentben, válaszolni fogok rá, illetve itt is módosítani fogom a bejegyzésemben. Tehát frissíteni fogom majd, szóval lássunk hozzá.
Mint tudjátok ősszel megadta magát az előző készülékem, de aki esetleg lemaradt volna róla, itt megtekintheti. Hosszas gondolkozás után, arra jutottam/jutottunk a párommal hogy már úgyis lejárt a kihordási ideje, vegyünk egy újat, egy sokkal jobbat és modernebbet. Hogy mit is jelent pontosan a kihordási idő? Azt jelenti hogy a megvételtől számítva meg van szabva hány évig nem adnak támogatást új készülékre. Természetesen próbahordás kötelező mielőtt új készüléket vásárolnánk. Bár, nem nagyon örültem neki, mert egy újabb költség és nagyobb kiadás, valamint egy újabb procedúra. Hát, ezen is át kellett essek.
Garancia: Az én készülékemre 3 év garancia van, ezidő alatt teljesen ingyenes a javítás, ha minden igaz, de ha le is jár akkor is.. nem akarok hazudni, nem tudom pontosan, úgy emlékszem 70-80%-át állja a tb.
Így jöttek a “kedvenceim”, új hallásvizsgálat, még újabb hallásvizsgálat ha 2x nem estem át rajta, akkor egyszer sem. Mindent is kellett csinálni. Erre pedig azért van szükség, hogy a megfelelő hallókészüléket kapjuk meg, ebben segít nekünk az audiológusunk. Régebben én is azt hittem, hogy mi magunk is választhatunk készüléket, de ez sajnos nem így van. Ez sajnos a hallásunktól függ, hogy milyen a hallásunk, milyen decibelbe esik, milyen hangokat hallunk meg és miket nem.
Gondolom már mindenki roppant kíváncsi arra, hogy nekem milyen is a hallásom. Hát, elárulom. Nekem hallásmaradványom van. Hogy ez mit jelent? Nem szégyellem ezt bevallani és nem is ciki a számomra. Erről is beszélnünk kell. Ez az jelenti, hogy én hallókészülék nélkül nem hallok. Ezért nem kell megkönnyezni engem, sem pedig sírni, esetleg sajnálni. De nem jelenti azt sem, hogy teljesen elveszítettem volna a hallásom maradékát, ha fogalmazhatok így. Nagyon kicsi mértékig hallókészülék nélkül valamennyit hallok ugyan, de azt a egészséges hallást már nem kapom vissza. Hogy mondjak egy példát: Ha nagyot tüsszentesz, vagy nagyon hangosan köhögsz azt meghallom még. Na, meg a fülzúgás néha előjön tehát azt “hallom”. Valamint a fejhallgatót használom zene hallgatására, nagyon magas hangerőn persze hallom a zenét.
Miután átestem ezeken a fontos dolgokon, akkor jött az, hogy nézzük meg, melyik az a készülék amit én viselni, hordani tudok majd, természetesen próbahordásként le kellett teszteljem, hogy melyik válik be nekem a legjobban, melyik fekszik nekem jobban stb. Hozzáteszem azt is, hogy mindig kérj próbahordást! Akkor is, ha mondjuk a mostani annyira neked nem tetszik, kérj bátran egy cserét vagy próbálj ki egy másikat! Semmiképpen ne azt vedd meg amit nem érzel jónak, amiben kételkedsz. Ha neked nem tetszik, akkor nem tetszik. Válts audiológust, más hallásvizsgálati központot.
A készülék beállítása a te hallásodra lesz beállítva vagy mit dob ki a gép, mint javaslat. Ez is egy hosszú folyamat, míg a te füledre lesz ez hangolva, ám neked kell érezned, hogy hogyan jobb, mit állítson rajta neked, pl: mennyire jó az ideális hangbeállítás. Aztán jöhet a próbahordás, neked kell megszoknod, a fülednek és természetesen az agyadnak is.
Új hangok, zajok, környezet stb.
Meg mondom őszintén, hogy pont ezek miatt nem igazán szeretek tesztelni, mert számomra igen frusztráló tud lenni, hogy más hangokat is megismerek, hallok meg. Legalábbis az első 2 napon nekem full idegen voltak az új hangok. Ez mindig így volt, hogy kis ideig idegenként kezeltem a készülékeimet, nem nagyon akartam, de főleg az agyam megszokni az újakat. Mikor már kezdtem megszokni, akkor mindent is kipróbáltam, minden egyes zajt. Ami számomra nagyon újdonság volt az a kapucsengő/kaputelefont csörgése vagy csipogása. A nagyon magas hangokat nem hallom meg, de erről majd később.
Fontosnak tartottuk a párommal, hogy mindent kipróbáljunk, tehát elmentünk sétálni, moziba, nyitott ablakot is hogy esetleg a madár csicsergést meghalljam, vagy az autók zaját, a szelet stb.
Környezetbarátabb
Ami még fontosabb ezzel a készülékkel, hogy környezetbarát lett. Ugyanis, töltős. Ezt most töltenem kell, ezért elemet már nem vásárolok Viszont tervezést igényel, ha el akarok menni valahová egy hosszabb utazásra, útra akkor be kell írogatnom mikor volt töltve utoljára és mielőtt utaznék akkor berakni tölteni. Hogy mutassak nektek egy példát: Kedden volt feltöltve, de nekem jövőhéten programom lenne, utaznom kell mondjuk Pestre, Csütörtökön, akkor ezt be kell rakjam Kedden vagy Szerdán. Természetesen függ attól is, hogy mennyit van a fülemben, mennyit használom stb. Ha teljesen lemerítem akkor előbb kell betennem. Itt egy kép róla, szerintem tök aranyos. Már nem is tudom ki mondta, de el lett nevezve nyuszinak:
Nem. Sajnos vagy nem sajnos, de nincs külsői beleszólása senkinek. Ezt nekem kellett kitapasztalni, hogy most melyik készülék, melyik típus válik be a legjobban. Nyilván egy-egy tanácsot kikértem, de nagyon beleszólni és dönteni nem tudtak helyettem. Max abban igen, hogy milyen legyen a készülékem külseje, vagyis a “háza”.
Válasszunk ki egy megfelelő színt.
Ugyan beleszólni nem tudnak a kiválasztásban, de abban tudnak segíteni nekünk a hozzánk közelálló szeretteink, vagy az audiológusunk, hogy mi illik hozzánk a legjobban. Hál istennek már nem a megszokott színt kell választanunk, mert ezen nyugodtan változtathatunk. Természetesen a szín választás függ attól, hogy milyenek vannak, tehát szabadon mégsem mondhatom azt, hogy pl: legyen lila, ha értitek, hanem a katalógusban lévő színek vannak vagy az audiológusunk mutat egy párat, ha van készleten készülék vagy a weboldalon keresztül mutatja meg nekünk mi az aktuális választék, mik a lehetőségek stb. Lehetnek olyan színek mint a bőrszínre hasonló, fekete, gyöngy fehér, de ez készülékekként eltér természetesen.
Nos, először is hagyj mondjam el, hogy én egy bevállalósabb színt választottam, mert ezt a fajta színt soha senki nem választotta ki rajtam kívül, legalábbis eddig. Én a rózsaaranyt választottam. Izgultam is rendesen, mert eleinte barna vagy sötét barna lett volna még az opció, de őszintén szólva egyik sem adta vissza az eredeti színét, legalábbis monitoron mindegyik öregesebbnek látszódott, nem voltak szépek. Még talán a feketét mondtuk volna, hogy akkor legyen az, ha esetleg más nincs. De mindenki egyetértett abban, hogy én még nagyon fiatal vagyok a feketéhez és az arcomhoz sem igazán illik. Így maradt a rózsaarany szín. Mit ne mondjak… beleszerettem! Sőt, még a páromnak és az audiológusomnak is nagyon tetszett ez a szín, szóval nem bántam meg abszolút!
Most jelenleg sajnos a téli időjárásnak köszönhetően ez most annyira nem látszik, de igyekezni fogok jobb képeket is hozni róla!
Bluetooth
Mondhatnám, hogy örülök annak, hogy megkaptam életem első Bluetooth-os készülékét, de…kihasználni nem teljesen tudom azt. “Köszönhetően”, hogy Iphone telefonokra lett megcsinálva, ami külön érdekes szerintem, mert sokan inkább android telefont használnak, mint sem Iphonet. Szóval igen, emiatt csalódott vagyok kicsit. Reméljük, hogy egyszer frissíteni fogják az applikációját is és fogom tudni használni, addig sajnos marad a készülék+fejhallgató kombó továbbra is.
Így megkaptam életem során már nem is tudom hanyadik készülékemet. Nagyon modern és nagyon tetszik.
Tapasztalatok: Tudni kell, hogy a készülékeknél általában félévente, de inkább évente jönnek ki újak, ezért mindig az aktuális modernebbet szokták ajánlani. Mindig fejlődik és mindig mondd/mutat valami újat nekünk. Plusz, a modernebb készülékekhez már vannak frissítések, amit a centrumban ahol vettük, ott tudják nekünk rá telepíteni ezeket.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Előnyök: -Tényleg nagyon jól hallok vele, olyan hangokat is meghallottam amiket eddig nem még. Új zajok, környezet, környezetemhez lévő zajok stb.
-Sokkal tisztább a hangzása
-Tetszik hogy az applikáción keresztül is tudom állítani magamnak a programokat, hangerőt, könnyű kezelni
-Nem kell elemet cserélgetnem és magammal vinnem, tehát környezetbarátabb
-Végre egy készülék ami nem sípol állandóan minden baja miatt, hogy értsd: hajam miatt, vagy hogy elfeküdtem egy kicsit a párnámra vagy a páromhoz szeretnék bújni
-Sokkal jobban és érthetőbben értem meg a beszélgetéseket, akár telefonon, videókamerán, hangüzeneteket, zenéket, Youtube zenéket stb.
-Könnyű kezelni
-Friss verziók elérhetőek rajta
-A dobozok is nagyon szépek, nagyobb is. Kényelmesen beleférnek a készülékeim
-Kb egy teljes hétig bírja
Hátrányok: -Bluetooth-on keresztül nem tudok zenét hallgatni, így sajnos nem tudom hallgatni a zenét, se nem hívást azon keresztül hallani a beszélgetést stb. Bár fejhallgatót tudok használni a zene miatt.
-Edzés közben nem mindig van a fülemben, így szintén zenét hallgatni nem tudok rajta. Marad a fejhallgató használata
-Érzékeny az izzadságra, esőre. Nagyon vigyázni kell rá, nehogy vizes legyen. Mivel egy elektronikai cuccról beszélünk, ezért érzékeny. Az a pár csepp izzadság még semmi, de ha edzek, ki kell vennem.
-Az illesztéket ami a fülembe kerül, a cső része nagyon hamar “szárad” ki. Így évente 2x kell csináltatnom újat
Nos, gondolom az első kérdéseitek az lenne, Miért nem tudom kihasználni a Bluetooth-ot?
Mert sajnos Iphone-re lett tervezve a gyönyörű applikáció. Ami roppant érdekes, mert sokkal többen inkább android telefont használnak, mint sem Iphone. Arról nem is beszélve, hogy nagyon drága is maga a telefon, de mielőtt a Iphone rajongók lázadni kezdenének itt nekem, mindegyik telefon drága. De szerintem kicseszés azokkal, akik androidosok és hallókészüléket hordanak. Én már másodjára járok “rosszul” ezzel a készülékkel. Az előzőben nem volt Bluetooth, ebben meg van, de kihasználni nem tudom, remek….
Ennyi lenne mindössze.
Tudom, tudom senkit sem érdekelt, meg miért írtam ilyen hosszan róla. Nem akartam két részre szedni.
Ha van bármilyen kérdéseitek, nyugodtan tegyétek fel, nem harapok érte egyáltalán.
Köszönöm, hogy elolvastad
Klaudi
Szuper, tartalmas bejegyzés lett! Engem nagyon érdekel és örülök, hogy ilyen részletesen írtál a készülékről és a tapasztalataidról! Örülök, hogy bevált és, hogy akár új hangokat is hallasz vele! 😊 Továbbra is használd egészséggel! ❤️
Köszönöm szépen Vivi és köszi, hogy írtál! 🙂
Klaudi
Nagyon jó, hogy írtál róla. Így egy kicsit megismerhetjük jobban is a te észrevételeidet, nézeteidet ezzel kapcsolatosan. Remélem az előnyök mellett a hátrányok majd eltörpülnek, és a legfontosabb, hogy neked komfortos legyen. Nagyon szép a színe, nekem is tettszik. 🙂
Köszönöm szépen Judit! 🙂
Hát, a hátrányai nem hiszem, hogy egy hamar “orvosolva” lesz, de bízzunk benne, hogy jobb lesz. 🙂
Örülök, hogy neked is tetszik a színe. 🙂
Köszönöm, hogy írtál! 🙂
Klaudi
Örülök, hogy megtaláltad számodra a megfelelőt és erről megosztottad a tudnivalókat, a tapasztalatokat. 🥰 Egy hasonló helyzetben élő embernek ez nagyon nagy segítség, hogy leírtad mindazt, amit a készülékről tudni kell és lehet. Remélem, és bízom benne, hogy hosszú ideig lesz majd a segítségedre. 🥰 És örülök, hogy már figyelnek arra is, hogy passzoljon az ember stílusához, lehetősége legyen választani. 🥰
Köszönöm! 🙂 Igyekeztem mindent megosztani, mind tudnivalókat és tapasztalatokat. 🙂 ♥
Én is örültem annak, hogy több választék van a színekből, illetve mi az a szín ami igazán illik hozzám, mint szín típus. ♥
Köszönöm, hogy írtál. 🙂
Klaudi
Nagyon furcsa, hogy csak Iphoneal lehet kihasználni a Bluetooth-ot 😳 ettől függetlenül örülök, hogy összeségében elégedett vagy az új készülékeddel ❤
Én is furcsálom mai napig, hiszen az emberek többsége inkább Androidos, mint Iphoneos, de sajnos most ez van. Ezzel nem lehet mit csinálni. ^^” Igen, végül is elégedett vagyok vele, még ha nem is tökéletesen. 🙂
Köszönöm, hogy írtál. 🙂
Klaudi
Szuper és terjedelmes és tartalmas poszt lett. Nagyon jó, hogy írtál erről. Sajnálom, hogy csak iphonehoz tudnád kapcsolni, ezt lehetne nekik javasolni, hogy androidoshoz is készítsenek. Nagyon aranyos a készülék, tényleg kis nyuszis kinézete van. Nagyon tetszik, nagyon édes. A rosegold árnyalat pedig tökéletesen illik hozzád. Jó választás volt. Kérdésem egyelőre nincs, most emésztem, amit megosztottál velünk. Ha lesz, azt majd úgyis messengeren fogom közölni veled :3
Próbáltam, de nem értette szerintem hogy igazából mit is szeretnék kérni. 😀 Na, nem baj. 🙂
Örülök, hogy ennyire tetszett neked a bejegyzésem, igyekszem hasonlóakkal jönni majd, legalábbis nagyon igyekszem. 🙂 ♥
Rendben van, várom a kérdéseid ♥ 🙂 ^^
Köszönöm, hogy írtál. 🙂
Klaudi
Nagyon jó, hogy bátorkodtál ezt ilyen részletesen elhozni mindenki számára. Érdekes és sorstársaknak hasznos. Persze legtöbb dologról tudtam, hiszen beszélgetünk róla. 🙂
Köszi, igyekeztem. 🙂
Hát, igen. 😀 Neked annyira nem volt újdonság a szituáció. 🙂
Köszönöm, hogy írtál. 🙂
Klaudi