Először is, tudnod kell hogy mindenki másképpen és máshogy dolgozza fel a betegségét és fogadja el azt a tényt, hogy ezen nem tud változtatni. Általában, ha vele született vagy gyerekkorban alakul ki valamilyen betegség, akkor hamarabb elfogadják hogy ez van és hogy ez ellen nem lehet mit tenni. Persze, őket is érheti a trauma, mert később kíváncsi lesz hogy vele még is mi történt, pláne ha vele született az a betegség. Gyermekkorban pedig inkább kíváncsi, hogy mi folyik körülötte, hogy mi lesz és hogyan folytatódik az élete, ki gyógyul-e valaha vagy ezzel kell együtt élnie? Stb… Természetesen a gyerekeket is érinti a dolog és lehet hogy félelmet fog kelteni benne, hogy hogyan tovább majd. Ez nem csak a kisgyerek számára rossz helyzet, hanem a szüleinek is. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy egy kisgyerek más hogyan fogja fel és éli át mindezt, könnyebben elfogadja és alkalmazkodik sokszor mint egy felnőtt . Ezen nem kell aggódnunk, nem kell félteni hogy nincs tisztában vele, fontos hogy szeressük, támogassuk. Ez a szülei dolga. Vannak helyzetek amikor a gyerek kérdezz, hogy mégis mi folyik itt, de a szülők nem válaszolnak a gyerek feltett kérdéseire, hanem legyintenek egyet vagy hazudnak azzal, hogy nincs semmi baj, vagy a másik kedvencem “nem a te dolgod”. A harmadik lehetséges válasz, hogy nem is mondanak semmit “csak lenézik” és pont.

Egy nagyobb gyereknél megint mást kérdés. Gondolok itt egy Tini/Kamasz korszakra. Nem biztos hogy teljesen elfogadják hogy velük ez történt. Hosszú idő és hosszú folyamat mire megemésztik és sajnos megeshet, hogy a gyereket pszichológushoz kell vinnünk. Természetesen ez megeshet kiskorában is, hogy nem dolgozza fel a helyzetet és még csak el se akarja fogadni a kialakult életét. Egy felnőtt számára is ugyanolyan nehéz, mint mindenki másnak. Természetesen nem mindegy milyen betegségben szenved az ember, de én hiszem hogy élhet továbbra is egy kiegyensúlyozott életet, boldogan. 🙂  Még ha az élete nem is lesz teljesen ugyanolyan mint előtte, és egy nagyobb változás fog beindulni az életében. Új élethelyzetek elé kell majd néznie, új kihívásokkal fog szembe kerülni és ki kell találnia merre és hogyan tovább. 

Megváltozik egy házasság/kapcsolat is? Hogyan viseli egy felnőtt?
Vannak életbe vágó helyzetek amikor sajnos igen, de ez a másik félen is múlik, hogyan dolgozza fel azt hogy a párja elvesztette az egészségének egy részét. Egy felnőttnek is ugyanolyan trauma, ha nem nagyobb, mint egy gyereknek. Ne felejtsük el hogy tönkre is vághatja a önbizalmat, a nőiességet, férfiasságot egyaránt. Nem lesz annyi önbizalmad, nem fogsz eléggé bízni magadban és sorolhatnám. Egy betegség nem csak a élethelyzeted, hanem az egész életedet meg tudja változtatni. Hogy milyen irányba, az rajtad is áll miként állsz a élethelyzethez. Gyakran tapasztalom, hogy az emberek többsége pozitívan dolgozza fel az esetet, mint negatívan. 🙂

Mint írtam, mindenki más és másképpen dolgozza fel a történéseket. Ez olyan, mint egy gyász. Valakinek szükséges orvoshoz fordulnia vagy egy szakemberhez, valakinek meg ezekre nincs szüksége. Valakinek már az is segítség, ha vele vagy és beszélgetsz vele a betegségéről, már ez is egy elfogadás egy szakasza. 🙂 Valakinek az olvasás vagy az írás, esetleg a blog írás a saját terápia. Nem kezdem el sorolni, mert rengeteg megoldás van arra, hogy az emberek elfogadják magukat olyannak amilyenek! 

Nem kell hogy megfelelj a társadalomnak!

Nem neked kell alkalmazkodnod mindenkihez! 

Én hogyan fogadtam el a betegségemet?
Nekem is nehéz volt elfogadni, sőt ez egy hosszú folyamat is volt nekem. Bár szerencsémre semmi olyasmit nem kezdtem magammal és nem kellett orvoshoz vagy szakorvoshoz járnom emiatt. 🙂 Hála az istennek azt mondom, egész jó gyerekkorom volt ahhoz képest, hogy simán lehettem volna depressziós vagy egyéb negatív oldalai is lehettek volna az életembe, de valahogy ez nálam kimaradt. Inkább csak bosszantott és elszomorodtam azért, mert nekem ez a betegségem megvan és meg is marad amíg élek. Ma már jó 10 éve kb szerencsére nem szomorkodom, nem bosszankodom rajta, hogy hallássérült vagyok és hogy nekem ez az állapotom végleges. Megtanultam élni egy teljes életet és nem hinném hogy megváltozott volna teljesen az életem, hisz én már gyerekkorom óta vagyok hallássérült ugyebár… Elfogadtam és úgy szeretem magam amilyen vagyok, hogy én ilyennek születtem, vállalom a hallókészülékemet, vállalom hogy nekem ez az állapotom megmarad. 🙂

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy most tárd fel minden betegségedet és beszélj róla mindenkinek, vagy akinek csak tudod meséld el satöbbi. Ha nem azt, hogy ne tartsd magadban, ha tudod hogy a másik is szenved vagy hasonló helyzetben akkor pláne beszélj neki bátran! 😉 Nagyon sokan elkövetik azt a hibát hogy nem beszélnek róla, próbálják sokáig húzni és kitolni ameddig lehet. 

Fogadd el magad! 
Szeress magad! 🙂 

Idézet:

Egy embert sohasem egyetlen dolog határoz meg.
Ken Liu

Klaudi