Sokan nem tudják és nincsenek tisztában a megváltozott munkaképességűek fogalmával, vagy azzal hogy kit nevezünk annak és hogy ezek az emberek másabbak-e az átlag embereknél. Ezért úgy gondoltam nem ártana erről is írni egy bejegyzést és amúgy is szeretnék ezzel kapcsolatban majd blogolni is.
Én magam is bele tartozok a megváltozott munkaképességű kategóriába, hallássérült vagyok gyerekkorom óta. Vannak olyan betegségek amelyek velünk születnek(öröklődhet ha családon belül is volt már hasonló betegség), esetleg baleset vagy betegség miatt alakul ki, ezekről nem mi tehetünk. Sajnos sok a beteg ember és sokaknak ez az állapot tartós marad. A legjobb amit tehetünk hogy megtanuljuk hogyan tudjuk ezzel együtt élni a lehető legteljesebb életet. Ezeknek az állapotoknak vannak bizonyos csoportjai, hogy miképpen vagy hogyan százalékolnak le egy embert az állapota miatt. Mindig szükség van egy Rehabilitációs Szakvéleményre amely által leszázalékolnak olyan személyeket akik tényleg betegek és az állapotuk pedig tartós marad élete végéig. Viszont, sokan élnek abban a tévhitben, hogy nekünk megváltozottaknak milyen jó dolgunk van azzal, hogy le vannak százalékolva… TÉVEDÉS! Nincs jobb dolgunk, semmi előnyünk nincs abban, hogy valaki beteg és az állapota pedig tartós. Legfeljebb abban van előnyünk, hogy a készségeinkből előnyt tudjunk kovácsolni, mint pl: egy kerekesszékes is tudd dolgozni, méghozzá úgy hogy üllő munkát végez, akadálymentesen természetesen. Vagy egy olyan ember is tud előnyt kovácsolni a jelenlegi helyzetéből aki teljesen siket és olyan munkát végezz, ahol nagyon hangos zajok vannak(pl gépek) és emiatt őt nem zavarja.
Vannak olyan emberek/személyek és vele született/kialakult betegségek akik sajnos rá vannak arra szorulva, hogy nem képesek magukat ellátni és hogy nem fognak tudni soha munkába állni, szülőkre, rokonokra, családtagokra vannak rászorulva. De az is lehet, hogy már dolgozott egyszer valamikor, és olyan munkát végzett ahol pont megtörtént a baleset, de természetesen óvodáskorban is kialakulhatnak, vagy netalán mikor már iskolás a gyermek. Egy kicsi korban lévő gyerek még könnyebben hozzászokik és alkalmazkodik a betegségével, akár vak, hallássérült vagy kerekesszékes, vagy hiányzik valamelyik végtagja, sok féle állapot lehet. Ők sokkal jobban alkalmazkodnak, mint egy jóval idősebb gyerek vagy egy felnőtt.
Van különbség?
Szerintem nem létezik olyan, hogy különbség vagy másabb kategória. Mert mind emberek vagyunk, mindazonáltal hogy vannak akik sajnos betegek. Sok embert látok a napjaim során akik szintén munkába járnak, ellátják saját magukat (amennyire ők képesek). Nekik is megvannak a saját gondjuk, problémájuk és ugyan úgy befizetik a számlájukat, mint mindenki más a világon. Vannak bizonyos betegségek ami kihat ugyan az életükre, de nem hinném hogy emiatt más ember volna a betegsége miatt. Ők is ugyan úgy megérdemlik a szeretetet, a törődést, hogy megvalósíthassák az álmaikat, szerető társra találjanak akivel leélhetik az életüket és családot alapíthassanak. Mindegy, hogy Nő vagy Férfi az illető, mert minden nemtől, kortól függetlenül sincs nagy távolság vagy különbség. Én úgy hiszem, hogy csak mert valakinek van egy betegsége attól nem kell rögtön elítélni, hanem el kell fogadni és tudni kell rajta segíteni és hogy számára is könnyebb legyen a munka, a munkahelyén. Legfeljebb a hátrányából előnyt fog tudni majd kovácsolni, hanem is most, akkor majd később. 😉
Alapítvány(ok)
Sok van ezek közül is. Igyekeznek segíteni a megváltozott munkaképességűeket abban hogy eltudjanak helyezkedni, tudjanak munkát vállalni. Kérdésekre válaszoljanak nekünk és ők is tudnak válaszolni a jogokra is, mire és hogyan lehetsz jogosult hogy tudod elintézni. Felkészítenek a Interjúra, valamint segítenek neked megfelelő munkát találni. Általában a munkaügyön keresztül is ajánlanak alapítványt, de nem mindig. Vannak amelyek a csökkentett munkaképességűeket is segítik. Bizalommal fordulj nyugodtan az alapítványokhoz.
Vannak-e saját tapasztalataim vagy én hogyan viszonyulok ehhez a folyamathoz?
Mint írtam a bemutatkozásban is, hogy hallássérült lány vagyok. Sokkal különösebben nem érzek nagy változást aközött, hogy én hallókészüléket viselek és nekem ezzel is kell éljek. Sose tették nekem úgy szóvá, hogy én másabb lennék, hogy én megváltozott munkaképességű vagyok, vagy nem hallok jól. Persze, egyszer-egyszer sajnos megesik a napjaimba, főleg mostanság. Nem érzem azt hogy másabb lennék vagy különc vagy bármi egyéb. Ugyan olyan lány vagyok, mint mindenki más. Gyerekkorom óta vagyok hallássérült, de erről majd egy külön bejegyzést fogok írni, hogy ne kutyuljam össze teljesen ezt a bejegyzést egy másikkal. 🙂 Én nagyon későn tudtam meg, hogy ebbe a kategóriába fogok tartozni és erről senki nem értesített, még a családtagjaim sem nagyon tudták. Emlékeim szerint, az utolsó éveimet töltöttem az iskolában, ott jött fel a téma leginkább, ott derült ki, hogy ebbe sorolnak majd. A szakmám előtt voltam egy Rebabilitációs Szakvéleményen, ott tudtam meg több mindent, hogy mi is ez a megváltozott munkaképesség.
Klaudi
Meglepődtem, hogy már most beiktattad ezt a témát és az eddigiektől kicsit hosszabb is lett.Kicsit eszembe jutott egy korábbi témád, hogy mindentől függetlenül mindenkinek megvannak a saját korlátai és azok által kell helytállnunk az életben. Ettől függetlenül ez fontos és komoly téma. Sokan sajnos még a mai napig sem értenek ehhez kellőképpen. Egyébként érdekes volt az időzítésed, mert szombaton egy kedvenc sorozatomban érdekes körülmények között pont bemutatásra került egy megváltozott munkaképességű csapat. (Ez eddig nem volt jellemző erre a filmre sem.) Az egyik főszereplőt beosztották melléjük főnöknek, aki az elején sajnos eléggé nehezen állta a sarat és nem is akaródzott neki ez az egész. De a végére sikerült ezen átlendülni és megkedvelték egymást. 🙂 Azt hiszem, hogy kicsikét ebből a történetből is lehetett tanulni. Mármint például, hogy hogyan lehet megérteni egymást és igazodni egymáshoz. 🙂
Örülök, hogy ilyen pozitív “élményt” tudtam nyújtani ezzel a bejegyzésemmel. 🙂 Őszintén, mindig tervben volt hogy írjak a megváltozottakról és hogy felhozzam ehhez hasonló témákat is és szeretném is majd folytatni. ^^ És ezzel akár motiválni is tudok másokat, valamint segíteni ebben a témában, hogy tudják nincsenek ők sem egyedül. 🙂