Kezdőlap Interjú Interjú Recept Kapcsolat
2019. 10. 27.     Klaudi    Gondolatok     0 komment

Legyen az akár szülés után, hogy a tested nem lett egyből a régi vagy később sem. Netán nem érted azt amit mások mondanak neked, mert hallássérült/siket vagy. Telt vagy, sovány vagy, duci vagy, és még annyi mindent tudnék sorolni neked (mert tényleg sok van). Írtam már arról egy bejegyzést, hogy fogadd el magad olyannak amilyen vagy, valamint szeresd magad aki vagy! Ha esetleg erről nem olvastad még a bejegyzésem, akkor ide kattintva elolvashatod azt 🙂 

Sokszor észreveszem a környezetemben, hogy egyes nők és férfiak szégyellik magukat olyannak amilyennek, vagy bánják azt hogy az életük nem úgy alakult ahogy tervezték. No, persze van hogy az én számon is kicsúszik “milyen ciki már” vagy “jól beégtem” szavaimon kapom magamat. Pedig már rég elfogadtam azt hogy hallássérült vagyok, valamint saját magamat is egyben. Ám, előfordul hogy kicsúsznak olyan mondatok vagy szavak amiket sokszor magam sem értem, viszont mindig vannak helyzetek amikor képest vagyok nevetni a saját butaságomon. ? Mert egyszerűen nincs ebben semmi szégyellni valóm, hogy vannak szituációk amikor is nem hallom vagy nem értem meg amit nekem próbálnak mondani és el kell mondani nekem még egyszer. Én felvállalom azt, hogy hallássérült vagyok és ezzel nem kell sokat magyarázkodnom, mert látják és pont. Sokszor nem értettem az embereket, mint most se hogy mit kell egyáltalán szégyellnünk? ?? Azt, hogy eltérünk az átlagtól? Mert nem hinném. Kevésbé hiszem azt, hogy az embereket pont ez zavarná.

Azt, hogy valaki egy kicsit is eltér az átlagtól vagy akár nagyon, abban mi a szégyen? Semmi. Mert attól leszel egyedi, értékesebb a világ számára! ? Attól, hogy valaki elvesztette egészsége egy részét, nem jelenti azt hogy megszűnt emberként létezni vagy hogy nem tudna egy teljes értékű életet leélni. Tévhit, hogy lenne nekik mit szégyellni. Ugyan ezeket tudom mondani azokra is, akik átlagos emberek, ámde a testük nem egy topmodell! Ugyanakkor mi van? Semmi. Mert nincs tökéletes alkat és te sem egy divat által kiadott magazinból bújtál elől. Sajnos a média nagyon át tudja mosni az emberek agyát és sosem beszélnek rólunk(akik az átlagtól eltérnek), csak nagy ritkán leszünk felkapottak. 5 perc hírnév erejéig, utána sajnos a téma kifújt. Nincs tovább. Pedig lenne miről beszélni amúgyis, mert a mai fiatalok sajnos csak azt a képformát kapják a szemük láttára amit éppen látnak és nem azt amit kellene látni, valamint a szülők dolga is lenne az, hogy a gyereket megtanítani arra, hogy vannak emberek akik nem olyanok mint mondjuk, Te. Ám, az emberek sosem látják a másik oldalt, mert túlságosan le vannak foglalva saját magukkal és még ők vannak felháborodva, ha valaki segítséget szeretne kérni. Vannak kivételes esetek, amikor az emberek képesek segíteni a saját embertársukon, de amúgy meg eldobják azt maguktól! Itt most gondolok arra, amikor egy kerekesszékes kér segítséget, hogy vedd le neki a polcról egy ásványvizet mert azt szeretné megvenni magának. Itt két opció van: Segítesz neki vagy inkább elutasítod. Sajnos az emberek többségében kihunyt a segítőkészség, vagyis még létezik, de ritkábban mutatkozik meg. 

Én szégyellem magam! Nem szeretem önmagamat olyannak amilyen vagyok.
Nem tudom milyen helyzetben vagy jelenleg, ha ezt a részt olvasod. Ha van valamilyen betegséged/tartósnak minősülő állapotod, ne szégyelld! Tudom, hogy nehéz ezt elfogadni és élni vele. De elbújni nem tudsz örökké és muszáj vagy megtanulni ezzel együtt élni. A másik, hogy sajnos örökké nem lesznek melletted a szüleid és nem tudják majd megoldani az életedhez való problémáidat vagy hogy tudj élni egy normális életet. Neked kell felnőni a feladathoz és hagyni magadat önállósodni! 🙂 Természetesen és egyben sajnos, de vannak kivételek amikor ez nem lehetséges, mert mindig a szülőre esetleg más rokonokra lesznek bízva, mert önállóan nem tudná magát ellátni, de ő is olyan ember mint mi vagyunk! Senki nem tökéletes és mindenki egyedi értékekkel él az életben. Sőt, gyakran bennük több is a szeretet, mint hinnéd. 🙂

Ha pedig az alakod miatt nem tudod elfogadni önmagadat, akkor miért nem teszel érte hogy változzon? Van egy pár ismerősöm akik szintén emiatt nem tudják magukat elfogadni olyannak amilyenek, de a változásért nem tesznek semmit, hogy is van ez? Akkor valamilyen szinten csak szereted magadat, nem? De igen! Csak egyszerűen te a társadalomnak, a médiának és valamint a világnak akarsz megfelelni és ezért szeretnél lefogyni? Én azt mondom neked, magad miatt változz meg és fogyj le! 🙂 Ne azért, mert mások csak akkor tudnak téged a legjobban elfogadni…. az már réges rég rossz! Vedd fel nyugodtan azt a ruhát amit kinéztél és korábban meg is vettél magadnak. Nincs semmi szégyellni valód, hogy sokkal teltebb vagy, mint egyes emberek! Vedd fel azt a fürdőruhát amilyet szeretnél és ne takard el magadat! És még sorolhatnám végtelenségig a ruha mennyiséget. 😀 

Anyukák figyelem! 😉
Amit még fontosnak tartok megemlíteni az pedig az anyukáknak szól! Bár, tudom, hogy még nem vagyok anyuka és könnyen beszélhetek. Szerintem ne akarj szülés után egyből fogyni, mert ezt diktálja a legtöbb kismama valamint már egyből top alakjuk van már szülés utána… Én azt mondom neked, genetika hogy kinek és hogyan áll vissza az alakja a korábbi formába, de vannak olyan anyukák akik kemény tornával próbálják visszanyerni az eredeti formájukat, amilyen volt a terhesség előtt. Viszont azt sokan elfelejtik, hogy szülés után is maradni fog egy kis felesleg a hasadon, mert szültél. Azok akiknek egyáltalán nem lesz semmi pocakjuk szülés után, arra is csak azt tudom mondani, genetika. Minden anyuka/kismama teljesen más, mások az alkatok is és más az is, hogy a testednek mennyi idő kell ahhoz hogy újra a régi legyen? Ott van a terhességi striák is és ezeket is tudni kell felvállalni, együtt élni velük! Nem hinném, hogy ez szégyen lenne, hiszen a teltebb nőknél is látszik és még csak nem szült sosem eddig és mégis ott vannak! 😉

Soha ne szégyelld magadat, akkor sem, ha a saját alakoddal nem vagy kibékülve! Vállald fel, hogy vagy! Bújj elő! 🙂

Mit gondolok? 
Szerintem mindent leírtam amit fenn is olvastál..
Én nem gondolom, hogy más lennék attól, hogy hallássérült vagyok. Régebben persze teljesen más véleményem volt saját magamról és azt hittem semmire sem vagyok képes hallássérültként, TÉVEDTEM! 🙂 Tudok élni így is teljes értékű életet és valamint elfogadtam azt, hogy én ilyen vagyok. Sosem akartam megfelelni a társadalomnak, vagy a médiának. Igenis, büszke vagyok arra, hogy hordom a készülékeimet és hogy ezzel az állapotommal élek együtt. És…bármennyire is meglepő, de nekem is vannak striáim és nem szégyellem őket! Sosem szégyelltem magamat. Elfogadtam, hogy ez van. De hál istennek, kezdek fogyni. 🙂 Én büszkén felvállalom a párom előtt. Na és te? Vagy még mindig bújkálsz?

Klaudi

2019. 10. 20.     Klaudi    Gondolatok     2 komment

S, mivel én hallássérült vagyok, ezért gyakran megkérdőjelezték ezt, hogy egy állapottal/betegséggel rendelkező személy mennyire tud tanulni? Esetleg még egy szakmát lerakni, ha akar/szeretne is? Szóval, úgy döntöttem írok erről is. Tudom, hogy picit megkésve, ám semmi sem késő! 🙂 Főleg elkezdeni a tanulást. 😉 

Nos, azt kell hogy mondjam, sokan megijednek azért mert valaki MMK kategóriás vagy a betegség/állapota miatt nem tudják hova tenni, hogyan álljanak hozzá az egészhez. Ez lehet egy gyermek vagy akár egy felnőtt esete is. Mik azok a teendők, hogy ő is tudjon kényelmesen tanulni, attól függetlenül, hogy milyen állapotban van. Viszont, az elsődleges szempont az, hogy ha be is fejezi valaki az iskolát, akkor hova-merre szeretne tovább tanulni. Még azelőtt érdemes utána nézni a dolgoknak, mielőtt a gyermeked elkezdi az iskolát, vagy újra iskolapadba ülne be az ember. (Felnőttképzés). 

Ha általános kezdené a gyermeked
Ki kell választanunk a megfelelő iskolát és tájékozottnak lennünk. Érdemes minél több információt szerezni, hogy az adott iskola megfelelő lesz-e majd a gyermeked számára a betegsége miatt. Érdemes meghallgatni egy másik anyuka véleményét akivel jóban vagy, esetleg ismerősödet, vagy akár lehet a családtagod valamelyik tagja. Ám, sokan elkövetik azt a hibát, hogy az igazgatóval nem beszélnek meg bizonyos alapokat, hogy mi a helyzet a gyerekkel és neki mire lenne szüksége. – Tisztelet a kivételnek! – Mivel sajnos, nem biztos hogy az az iskola megfelelő lesz a gyermeked számára, vagy egyáltalán vállalják-e a velejáró felelősséget? Hál istennek, kezd elterjedni az általánosok között, hogy vállalják a gyermeked tanítását. Viszont… Arról ne feledkezünk meg, hogy neked kell tovább adni azokat a szükséges információkat amit egy tanárnak tudnia kell, így tehát a osztályfőnökkel is találkozni. Mert az igazgató nem biztos, hogy ezt a fontos infót tovább adja, pl: nincs ideje ezzel is foglalkozni, vagy túl sok a munkája stb… De az sem baj, ha még is csak tudja, jó ha te is megbizonyosodsz róla, hogy tényleg tovább lett adva minden amit tudnia kell.

Általános iskola után
Ez még kicsit keményebb helyzet, mert pont ez az a szakasz amikor már nehezebb iskolát találni/választani, pláne ha a gyerekednek akarod biztosítani a legmegfelelőbbet. Általában már az általánosban is adnak tájékoztatás arról, hogy mi lenne a számukra megfelelő iskola. Pl: Az én esetembe 3 iskolát adtak választási lehetőségként, és ráadásul nem csak nekem, hanem a volt osztálytársaimnak is ajánlották ugyanazt az iskolát. Mostanra nem tudom hogy ez a rendszer még működik-e? 😀 Minden esetre, akkor is le kell ülni a gyerekeddel, hogy melyik iskola lenne a jó számára illetve megfelelő lesz-e neki, főleg a betegsége/állapota miatt. Mivel ugyebár, itt az ember már falnak ütközik majd, mert nem mindenhol fogadják “nagy szeretettel” egy beteg gyermeket. Érdemes több iskolát nézni és utána választani, dönteni hogy neki ez megfelelő lesz majd. Ami még fontos, hogy érdemes a kiválasztott iskolákat jegyzetelni és akkor így talán átláthatóbb lesz, könnyebb lesz döntést is hozni. Érdemes olyan iskola után nézni, ahol ott helyben már szakmát is tanulhat a gyereked, így neked is, mint szülőnek könnyebb lesz, hogy a gyereket nem kell megint átíratni egy másikba, hogy szakmája legyen. Sőt! A gyereknek is könnyebb lesz majd. 

Amikor jönnek a továbbtanulás vagy munkahely legyen kérdések?
Itt már szó szerint a szülők hajlamosak veszekedni a gyerekkel, hogy inkább tanuljon tovább. Viszont, a gyereknek kell tudnia a legjobban, hogy mit is szeretne igazán kezdeni az életével, pláne ha már egy szakmát kitanult magának. Minimum egy szakma legyen a gyermeked kezébe, netalán párosuljon hozzá egy érettségi. Nem kell hogy legyen diplomád ha nem szeretnél tenni. Az érettségit is csak azért hoztam szóba, mert sajnos sok felnőttképzés miatt már kell, pláne hogy ha olyan tanfolyamot szeretnél elvégezni ami téged érdekel/vonz és tetszene, ahhoz már lehet hogy érettségi kell, sajnos. 

Ha viszont úgy döntött/döntesz, hogy nem szeretnél többet tanulni, akkor ideje elkezdeni munkát keresni. De azt a lehetőséget is keresheted magadnak, hogy iskola mellett is elmehetsz már dolgozni, természetesen ha már ismered az órarended! 🙂 

Nem kell félni attól, hogy később nem tudsz tanulni az állapotod/betegséged miatt! De tény, hogy lesznek nehéz döntések ennek következtében, mert magadnak kell eldöntened, hogy mikor szeretnél új dolgot ki tanulni vagy mi az ami téged érdekel. A korod ne érdekeljen téged! Se az, hogy van betegséged vagy tartós az állapotod! 

Soha ne ez alapján döntsd el, hogy letudsz-e rakni még egy szakmát később is. 

Ha évekkel ezelőtt megszereztél egy érettségit vagy egy szakmát, esetleg diplomát, akkor később vagy ha esetleg most olvasod ezt a posztot, akkor most miért ne tudnál? 

Mi a tapasztalatom ezen a téren?
Hallássérültként sok mindent tapasztaltam már, ugyan akkor ez tanfolyam függő is. De hál istennek, a törvény változott, de akkor is vannak “szabályok” ami által nem lehet vagy inkább nem indulhatsz az adott tanfolyamon. Pl: Ha van egy szakmunkásod, akkor egy bizonyos tanfolyamra nem tudsz indulni, hacsak nincsen ehhez hasonló, de más “szintű” csoportba tudsz bekerülni. Viszont, érdemes ennek is utána nézni, mert sok mindentől is függhet, hogy be kerülhetsz-e az elsőnek induló tanfolyamra vagy sem.

Azt a hibát sose kövesd el, hogy nem árulod el hogy le vagy-e százalékolva, vagy sem! Ezeket a papírokat vidd is magaddal, mert máskülönben utólag bajba is kerülhetsz akár és nem csak magadat hozod kellemetlen szituációba, hanem magát a tanfolyamot szervezőt is vagy esetleg a céget/munkahelyed ahol dolgozol. Mert gyakran tapasztalom, hogy az emberek szeretnek ez alól is kibújni, nem szólnak erről sem, de még arról sem, hogy kapnak-e valamilyen támogatás. Szóval, mindenképpen legyél önmagaddal is őszinte! Ezzel nem csak magadat segíted, hanem a többi MMK(megváltozott munkaképességű) társaidat is, azokat is akik hasonlóan betegek, mint te! 😉 

Ráadásul, ha olyan az állapotod, mint az enyém, hogy hallássérült vagy, semmi pánik! Kérdezz rá nyugodtan, hogy vannak-e számodra is lehetőségek és hogyan tudsz majd a legjobban magad módján tanulni. Fontos, hogy közöld azokkal akik a tanfolyamot adják, hogy neked ebből mi a hátrányod. Pl: a diktálás nem fog menni neked. Ettől nem kell megijedni, mondani fogják, hogy segítenek vagy ha olyan az osztály akkor ők is fognak neked segíteni, hogy számodra is könnyebb legyen a tanulás! 😉 És még valami… Vállald fel! És még egy aprócska biztatás…. 

BÍZZ MAGADBAN! 

Klaudi

2019. 10. 13.     Klaudi    Gondolatok     13 komment

A mai emberek gyakran nem képesek megélni a jelent. Nagyon sokan leragadnak egy régen történt dolgon és emiatt nem élik meg a jelenüket, ott ragadnak a múltban és nem tudnak vagy inkább nem hajlandóak túl lépni azon ami történt.

A múlt már csak egy régi fejezet marad az életedben, de hogy te mihez kezdesz vele az rajtad áll! 😉 Nem fogadod el, hanem benne maradsz vagy elfogadod, tovább lépve, tanulva belőle egy boldog élet felé és akkor a jövőben talán nem követsz el nagyobb hibákat mint akkor. Tudnod kell elfogadni azt ami régen történt, legyen ez akár a betegséged, akár egy gyász, szeretteink mindig a szívünkben fognak tovább élni. 🙂 Viszont, akármennyire is fáj nekünk valaki hiánya, tudni kell nem leragadni a múlt árnyékában, hanem tovább lépni, élni az életed tovább, gondoljunk arra hogy ő is ezt akarná, ebben biztos vagyok. Ezzel persze nem is akarom mondani, hogy most rögtön lépj ki a gyász időszakból főleg hogy még friss a seb és mindenki másképp éli meg azt. Csupán csak annyi hogy ne csak sírj, szomorkodj egész nap, mert ez nem fog megoldani semmit az életedben. Gondolj a szép emlékekre, a közösen megélt pillanatokra, az együtt eltöltött időre, ezek az emlékek hozzanak mosolyt az arcodra. 🙂

Tudom, hogy nem könnyű egy új életet kezdeni, de ha akarsz valamilyen jövőt magadnak vagy a családodnak akkor ezeket a lépéseket tudni kell megtenni, hogy a jövőd vezessen és ne ragadj le folyton a múltban. Mindig lesznek az életünk során nehéz lépések és a megszokott helyzetből sem könnyű kilépni, persze. Ám, hogy jobb legyen minden az életedben, el kell engedned a múltad. Nem szabad túl sokat rágódni rajta, hanem el kell engedni. Ne hozz fel olyan dolgokat amivel a másikat megbántod. Például: Segítettél valakinek akkoriban, de jó szívvel-örömmel tetted azt és nem is vártál el semmit se cserébe. Viszont, a jelenbe képes vagy felhozni olyat, amivel az illetőt megbántod és akkor ő mondja azt neked: – bárcsak ne segítettél volna inkább! – Tehát vannak akik a jó cselekedetüket/segítségüket képesek szemrehányásként megjegyezni, mintha az rossz lett volna neki. Ebből is látszik hogy az illető nem fogadta el a múltját és nem képes jó/szép dolgokra emlékezni, csak a rosszra gondol és azt emlegeti fel.

Biztos voltál már olyan helyzetben, hogy valamelyik családtagoddal vagy rokonnal, esetleg a pároddal, hogy képesek voltatok felhozni egy vagy több olyan helyzetet, ami nem is a jövőre nézve vagy a jelenre koncentrálva hoznátok fel jó témákat, hanem észreveszed hogy hibáztatja a másikat valamiért ok nélkül, rákérdezel hogy ezt most miért kellett? Csak elmeséltem, az a válasz. Oké, rendben is volna ha azt a történetet nem hallottad volna vagy 10x is az életed során, akkor már mi “tanúk” komolyan elgondolkozunk azon, hogy vajon az illető nem e lelki beteg, hogy nem képes túltenni magát azon a dolgokon vagy miért kell felhánytorgatni a dolgokat, ráadásul rosszként vagy rossz emlékként emlegetni azt? Emberek vagyunk persze, hibázunk egyértelmű és tökéletesek se vagyunk, mindenkinek megvannak a saját rossz szokásai is egyben.

Mit tegyek, hogy elengedjem a múltamat? 
Tény és való, hogy a múltunkat nem tudjuk megváltoztatni, ha akarnánk sem tudnánk. Persze, ha lenne egy időgépünk akkor még talán. Ilyenkor az ember elgondolkozik: Ha vissza mehetnék az időben mennyi mindent másképp csinálnék, cselekednék stb. Ugye? 😉 Naná! Viszont, akkor nem lennénk azok akik most vagyunk. Nem az a tükörkép lenne előttünk akit most látsz benne, hanem valaki más és ugyebár ezt az ember nem akarná. Ahhoz, hogy a jövőd szebb, boldogabb legyen:  el kell engedned ami téged elnyom vagy nem hagy valami nyugodni ami a múltban történt. Mivel az okát nem tudom, ezt csak magad tudhatod. Amit talán tudok tanácsolni, hogy egy jó pszichológiai ismeret biztos jót tenne neked! Persze, ezzel nem is azt akarom mondani, hogy menj pszichológushoz, de ha szükséged van rá, hogy elfogadd a múltadat és szebb jövő felé nézz, akkor ártani nem fog neked. 🙂 

Beteg lettem, ezt máig hordozom magammal és ezt nem tudom elengedni! 
Megértelek. Velem is ugyan ez volt és azt kell mondjam, nagyon megbántam hogy így cselekedtem és másként nyitottam a hallásom miatt. Sokáig én sem fogadtam el a múltamat. De azt mondom, a betegségedre/állapotodra ne gondolj teherként, hanem vállald fel! Ahhoz, hogy tudatosan nézz előre a jövőre, ezt is el kell fogadnod, hogy ez van. Megváltoztatni az állapotodat úgysem tudod, ahogyan én sem a hallássérültségemet, ám boldogan vállalom fel a jövőben is. 😉 🙂 

Melyikre érdemes a legjobban koncentrálni?
Mint az előző témámba(katt ide) írtam arról hogyan éld meg a jelent. Mindenképpen a Mostra és a Jövőre érdemes a legjobban oda figyelni, valamint építenünk a jövőnket. Ha a napjaid során sok rossz dologért, akkor gondolj arra, hogy mi volt benne a jó, mert ugyebár minden rosszban van valami jó is! 🙂

Én hogyan kezelem a múltamat? 
Mint sokszor írtam, most is megírom, hogy sokáig nem fogadtam el én sem a hallássérültségemet és nem is vállaltam fel. Mert azt hittem szégyellni való, nem jó ha észreveszik, nem jó ha látszódik stb. Azt hittem ez csak egy átmeneti állapot és jobban leszek. Na, persze. 😀 Álmodozni szabad ugyebár? 😉 Azóta viszont, rájöttem mekkora hülye is voltam én, mert ebben semmi szégyellni valóm nem volt és erre a jelenlegi párom nyitotta fel a szememet. 🙂 Ha nem tette volna, akkor biztos hogy ezeket a sorokat meg sem írnám nektek és csak most kezdenék kibontakozni. Természetesen hálás vagyok azoknak az embereknek is akik segítettek hogy nyitottabb legyek a világ felé és ne rejtsem el a készülékemet-illesztékemet.

Mint korábban írtam, hogy boldogan nyitok a dolgok felé a jövőben is, mert akkor is felfogom vállalni a hallássérültségemet. 🙂 Én elengedtem a múltam és inkább a jelenre, illetve a jövőmre koncentrálok.

Klaudi

2019. 10. 06.     Klaudi    Gondolatok     2 komment

A mai rohanó világban szinte elfelejtünk élni, létezni vagy csak csupán lazítani és csak arra koncentrálni amire szeretnénk. Legyen ez a család, barátok, egy jó könyv, vagy a hobbid, bármi ami téged kikapcsol! Kapcsold ki a Világot és élj a mának, a jelenben! 🙂 

Tudom, hogy ma már nem könnyű TV, Net-WiFi, Mobil, Tablet nélkül élni. De néha kell egy kis kikapcsolódás, amikor csak magadra vagy a családodra fordítod azt a kis időd amid van. Ha belegondolunk, annak idején, még régen ezek nem is léteztek, jó ha egy TV volt pár csatornával. Node, az akkori generációnak nem sok szórakozásuk volt, ha ezekbe belegondolunk, talán az volt a legnagyobb elfoglaltságuk, legalábbis az asszonyok számára: tésztát gyúrtak, könyvet olvastak, vezették a háztartást, nevelték a gyerekeket. Persze, abban a korban is volt olyan nő aki dolgozott is ezek mellett, akkor még nem volt ennyire felgyorsult a világ, hogy ne tudtak volna foglalkozni saját magukkal vagy megélni a jelen pillanatokat és több időt tölteni a családdal. A férfiaknak talán az volt a legnagyobb kikapcsolódásuk munka mellett persze, hogy egymásnak segítettek és nem irigykedtek az emberek, mint sajnos ma, hanem ott termettek és besegítettek ahol csak tudtak. No, meg eljártak akkoriban kártyázni, kocsmázni és szórakozni. 😀

Ami most van, viszont egyáltalán nincs úgy mint régen. Az embereknek egyáltalán nincs kikapcsolódási idejük vagy arra hogy saját magukkal foglalkozzanak, esetleg segítsenek. Viszont, ezzel nem azt akarom mondani, hogy a mobilodon ne játssz a kedvenc játékoddal vagy ne írd meg a következő posztra szánt jegyzetedet stb. Ezzel azt akarom mondani, hogy ne későbbre halogasd a dolgaidat, és ne később akarj foglalkozni a családoddal vagy a gyerekeddel amikor már túl késő! Tudom, tudom. Nehéz bármit is félretenni amit jelen helyzetben teszel, mert a munkád is fontos, ez természetes hogy legyen miből megélni, fenntartani-eltartani a családod, ez mind érthető és normális. 

Viszont, mikor volt már neked olyan, hogy félreteszel mindent? Mikor volt már olyan, hogy oké én most rendelek egy pizzát magamnak és a családomnak, bekapcsoljuk a TV és végre együtt vagyunk, közös program? Ugye, hogy ritkábban? Vagy havonta 1x ha megesett vagy pedig félévente van erre időd csak? Legyen szó saját magadról mikor a “Te időd” van, vagy a gyerekeddel, családoddal. Természetesen akár lehetsz a pároddal/férjeddel is a végre jól  megérdemelt együttlét, kettesben és csak ti ketten! 🙂 Menjetek el egy moziba, vagy akár egy nagyot sétálni, esetleg egy étterembe. Ha családi programot tervezel, akkor tervezz hosszabb-jobb programokat! Kapcsolódjatok ki. 

Hagyd el a kifogásokat, mi szerint erre nincs időm! De, kell hogy szakíts az ilyenekre is időt, mert máskülönben ebbe te fogsz beleőrülni és a lelked sem fogja rendesen elbírni azt a terhet, pláne ha már a testeden is jelentkeznek azok a bizonyos jelek, hogy ideje lazítani! Tisztában vagyok azzal, hogy vannak helyzetek amikor ezt nem tudod megtenni, mert a gyereked, vagy valamelyik szeretted éppen olyan betegséggel rendelkezik, hogy kiszolgáltatott helyzetben van. Igen, persze érthető. De biztosan van megoldás arra hogy tudj egy kicsit egyedül lenni, vagy akár a pároddal/férjeddel. Vagy elvinni az illetőt is magatokkal, akkor is ha kiszolgáltatott helyzetben van, de érezze ő is a törődést! 🙂 

Hogyan osszam be az időmet? 
Amikor úgy érzed, itt az ideje egy kis lazításnak/kényeztetésnek, akkor ne habozz, hanem vesd bele magadat! ? Nem fog téged semmi se visszatartani, ha tudod mikor kell érte menned a gyerekedért, vagy esetleg mikor megy haza a kedves párod/férjed addig lazíts nyugodtan! Nem kell főzz vagy sütnöd, hanem egyszerűen rendelj valami finomat mindenki számára. ?? Vagy ha mégis inkább szívesebben főzöl/sütsz akkor olyan ételeket/sütemény válassz magatoknak, amely hamar megvan és nem kell órákat tölteni a tűzhelynél. Gondolj bele, hamarabb szabadulsz. A másik legfontosabb az hogy főzz több napra ételt otthon, hogy másnapra is elég legyen vagy harmadik napon is. Így legalább tudod, hogy van otthon még étel és nem kell minden napra főznöd. 🙂 A harmadik amit még tanácsolni tudnék, hogy vezesd le egy naptárba mikor-melyik napon-hányra és a helyszínt megírni, ez lehet akár egy határidőnapló is amit mindig magadnál hordasz, mindig nálad van és ekkor tudod mikor van a Te időd! 🙂 

A munkámat is hazaviszem sokszor ezért..
Állj! Soha ne vidd haza a munkából okozott gondjaidat/problémáidat! Ez egy hatalmas hiba! Válaszd szét a munkádat a magán életedtől. Tudom, nehéz és nem egyszerű megtalálni a idődet, amikor tényleg kikapcsolod minden gondolataidat és csak magaddal foglalkozol, valamint a pároddal, családoddal. Minden mást zárj ki! Nagyon minimálisan menjetek csak bele a munkátokba, egy kis részét át lehetne beszélni esetleg. De sosem szabad rágódni rajta ami a munkahelyeden történt, legyen az akár az emberek viselkedése, vagy esetleg teljesen más szituáció ami bent történt. Ne bosszankodj rajta, hanem lazíts. Ha esetleg megoldásra keresel választ akkor oszd meg a pároddal/feleségeddel/férjeddel hátha együtt ki tudtok okoskodni egy átmeneti ötletet vagy meg is van a megoldása. 😉 Foglalkozz olyankor azzal amivel/akivel szeretnél, legyen az akár a hobbid. 

Az én időm micsoda? 
Tévhit az, hogy egy hallássérültnek ne lenne szabad ideje, mert a hallókészülék benne van mindkét fülében. Azt kell mondjam hogy ez egyáltalán nincs így. ☺️Nem kell mindig figyelnem, csak azért mert a fülembe vannak a készülékeim. Vannak napjaim amikor tényleg jól esik egyet játszani a laptopomon, vagy a mobilomon, hogy kikapcsolódjak. Sőt! Egy jó könyv is nagyon ki tud engem kapcsolni teljesen, olyankor tudok is örülni, hogy végre nem kell foglalkozzak semmivel és senkivel. ?? Főzni is szoktam, de nem kell túl gyakran, mert tudom hogy van még étel a hűtőben. Általában megbeszélem a párommal, hogy mit szeretnénk csinálni, vagy a másik mit szeretne, viszont gyakori egyre inkább nálunk, hogy azt csinál a másik amit szeretne és szinte észre sem vesszük magunkon hogy a másik éppen a saját szabadságát tevékenységeként csinálja. Ha én olvasok, akkor a párom is lefoglalja magát. ? Egyikünket sem zavarja a másik. 😀 Én nem vezetek semmilyen naplót az időmre, hanem jön magától. Ha elutazok valahova, akkor is van nálam egy könyv, hogy olvasni tudjak és persze ne unjam el az egész utat. 😀 Sőt, amikor a hétköznapokon jut némi időm akkor szoktam írni a következő bejegyzés anyagot is a blogomra. 😉 

Fontosnak tartom, hogy az emberek ki tudjanak kapcsolódni, mert másképp nem is menne szerintem. Kell hogy legyen egy nap, amikor tényleg magaddal foglalkozol, már az is jó hogy amikor hazaérsz a munkából, nem a bent történt dolgokkal foglalkozol, hanem a pároddal/családoddal. Én úgy gondolom, hogy a munkát sose vigyük haza, ha tehetjük ne beszéljük túl, mindig csak a legfontosabb információt osszuk meg egymással. De ennél mélyebbre, többre ne menjünk. Egy diáknak is kell egy kis szünet, pihenés az iskola után, hiszen addig úgysem tud tanulni vagy megoldani a leckéit, hanem pihen egyet, aztán eszik és kicsit játszik utána pedig jöhet a tanulás. 🙂

Klaudi

2019. 09. 30.     Klaudi    Hallássérült életmód     2 komment

Tegnap volt a Hallássérültek (Siketek) Világnapja. Gondoltam is rá, hogy kéne erről írnom egy bejegyzést, viszont nem akartam elnyomni azt a napot, így inkább a mai napra gondoltam. Vágjunk is bele.


Bővebben a Hallássérültségemről
Egyáltalán nem érzem cikinek vagy hogy szégyenkeznem kellene emiatt, hogy hallássérült vagyok. Nincs ebben semmi különös a számomra. Bár igaz, van különbség a hallásom miatt, hisz akik egészséges hallással rendelkeznek nekik ezek a hangok természetesek, míg én csak készülékkel tudom átélni ezeket az élményeket és akkor sem feltétlenül ugyan abban a “minőségben”. 🙂 Arról nem is beszélve, hogy én már gyerekkorom óta élek ilyen eszközzel, emellett szájról is szoktam olvasni tehát van hogy a másikkal így is kommunikálok, jelnyelv nélkül.

Hogyan kommunikálok ?
Azonban gyakran előfordul hogy nem olvasok szájról mert ez kimerítő a számomra és a mostani készülékkel úgy gondolom hogy egész jól hallok, értem az embereket amiket mondanak, beszélnek velem, természetesen így is előfordul mikor nem értem miről van szó, ilyenkor vissza is kérdezek és ezért nem szokták leharapni a fejem, ha meg igen akkor ráhagyom az egészet, ennyire egyszerű. ? Egész jól tudok séta közben is beszélgetni bárkivel, főleg a párommal. Telefonon nem igazán szeretek beszélni, de ha muszáj akkor erőt veszek magamon és igyekszek még jobban figyelni hogy tisztán és érthetően halljam a másikat, ezek miatt leginkább üzenetben szeretek beszélni (sms, viber, messenger és a hasonlóak, na nem mintha olyan sok alkalmazást használnék. ?) Viszont van egy-két negatívum oldala, hogy túl hangos zajban nem igen szeretek beszélni senkivel, mert akkor pláne nem hallom, nem értem amit a másik mondd nekem. Utálom a mikrofon-hangszórókat is mert semmit sem értek belőle, ilyenkor muszáj vagyok megkérdezni valakit, hogy most akkor miről is volt szó?? 

A egyik legkedvencebb dolog az életemben, hogy gyakran félre hallom amit a másik mondd nekem, és mondhatni gyakran megesik velem ez a szituáció. Viszont, sose veszem sértésnek meg nem veszem magamra, azért is szoktam meg mert mindig jót nevetünk rajta a párommal. Ő sem és senki más nem sértődik meg vagy mérgelődik. Volt már olyan alkalom is mikor egy idegen mondott valamit de nem értettem, viszont sikerült elmagyaráznom, hogy ne haragudjon hallássérült vagyok, és ahelyett hogy elküldött volna melegebb éghajlatra inkább ő is nevetett és legyintett az egészre, nekem is megkönnyebbülés volt. ☺️

Szeretem hogy Hallássérült vagyok ?
Tudom, hogy furcsán hangzik, de tényleg így van. Sokáig nem szerettem, nem vállaltam fel és még csak meg se mutattam a készülékemet, hogy hahó ember hallássérült vagyok! Mindig magyarázkodnom kellett és takartam is a hajammal. Sőt, az egyik családtagomnak nem is tetszett hogy látszik a készülékem, mindig igyekezett eltakarni a hajammal. Régebben mindig úgy volt levágva a hajam, hogy éppen hogy látszik. Emiatt sokszor szorongtam, nem bíztam magamban annyira és féltem mi történik ha kiderül, hogy hallássérült vagyok és hallókészülékem van. Sokáig tartott mire rájöttem, hogy nem kell ezt szégyellni vagy eltakarni, hiszen számomra ez egy segítség, mint másoknak is akik szintén hallássérültek vagy más betegségük van nekik.: A bot, a járókeret, a kerekesszék, vakvezető kutya és még annyi mindent lehetne sorolni amik szintén segítik a hétköznapjainkat. ?? Azóta igenis felvállalom! ? Ha másnak ez nem tetszik, akkor nem tetszik álljon tovább. Nem foglalkozom már azzal hogy a társadalom mit gondol, mi a véleménye és hogy szerintük “nem szép látvány”. Akkor semmi se szép látvány, nem de bár? Na, ugye! Úgy gondolom, ezzel segítek más hallássérültnek is, hogy könnyebben felvállalják, és mert látják hogy te hallássérült vagy és veled/hozzád másképpen kell állni és veled beszélni, mint egy egészséges emberrel. ?

A hajamat úgy hordom ahogyan szeretném, a kedvemtől függ de hagyom is azt hogy lássák az emberek hogy van élet akkor is, ha hallássérült vagy és van hallókészüléked. ?

Hallókészülékem nélkül
Mivel gyerekkorom óta hordom, ezért már szinte az életem részévé vált. Ha elromlik, vagy szervizben van, vagy ne adj isten pont nem tudom használni valami miatt, mert nem hajlandó nekem bekapcsolni, akkor picit eluralkodik rajtam egy pillanat erejéig a pánik. Mint másnak az oxigén mint nekem is, csak nekem még erre is szükségem van, nem tudnék meglenni nélküle. Jobban bele gondolva, nem is arról van szó, hogy nem tudnék napokig/hetekig el lenni az eszköz nélkül. Csupán furcsa a számomra, hogy nincs, meg a kommunikációt teljesen meg kell nálam variálni. Ami nem könnyű helyzet. Olyankor szájról olvasok, amely nem kevés koncentrációt add nekem és a másik félnek. Viccen kívül is: volt már részem abban, mikor még a okostelefon se létezett, hogy papírra vetette fel a illető amit mondani szeretne vagy én akartam mondani. Nagyon élveztem ezt a időszakot, mert így nekem se kellett megszólalni vagy beszélnem, sőt egyikünknek sem volt kellemetlen a szituáció, mikor nem volt a fülemben a készülékem.

Természetesen vannak napjaim, amikor: na, oké nekem elegem van és lekapcsolom, szinte egész nap megvagyok nélküle. ☺️ Olyankor kikapcsol a világ, nem hallok semmit és tök jó érzéssel tölt el. Különösen akkor, amikor nagyon fáj a fejem akkor már pláne nem és nincs is kedvem használni.

Arról nem is beszélve, mindig hordok magamnál elemet, hogy ne adj isten gondol egyet és lekapcsol nekem. 😀 Akkor legalább tudom, hogy lapul a táskámba és csak arra vár hogy cseréljem. ☺️ Így sokkal nyugodtabban érzem magam mintha nem lenne nálam, talán egyszer, ha előfordult ilyen. 

Egyenlőre legyen ennyi elég rólam, így is hosszúra sikeredet a poszt. Ha vannak kérdéseid velem kapcsolatban a Hallássérültségemmel kapcsolatban vagy a készülékemmel vagy bármi, akkor nyugodtan tedd fel, igyekszem megválaszolni azokat. ☺️

Itt a Instagram @klaudiblog címen megtaláltok
Esetleg a facebookomon: www.facebook.com/klaudiblog  vagy 
itt az oldalamon: klaudiblog.hu 

Klaudi