Az életben sokszor fogunk döntési helyzetbe kerülni és ezekből szép számmal lesz amelyeket muszáj lesz meghozni, szóval a döntés rajtad áll. Csakis tőled függ az adott szituáció. Magadnak kell választanod, hogy adsz e még hozzá valamit az életedhez, vagy ugyan úgy folytatod ahogy eddig. A legnehezebb és legsúlyosabb döntések általában a munkahely és a család egyensúlya téma. Véleményem szerint nem szabad magunkat túl vállalni, ezért ha valami újat adunk a életünkhöz, mérlegelni kell hogy melyikre mennyi időt szeretnénk áldozni de ami még fontosabb az hogy valójában mennyit tudunk.
Én is olyan vagyok, mint Te a sok közül, szóval nem vagy egyedül. Voltam már bizonytalan, elveszett és nem találtam a helyem, a nagyvilágban és sorolhatnám végtelenségig. Azt gondoltam, hogy hallássérültként még is csak más vagyok mint a többi ember. Tévedtem. Ez egy hatalmas tévedés, mert nem vagyunk különbözőek, nem vagyunk másabbak az átlag embereknél akik egészségesek, ugyanakkor nekik is vannak problémáik mint nekünk. Nem vagyunk egyformák! Sok olyan embert látok naponta akik hozzám hasonlóak. Ugyan nem beszélgetek velük, de megértem a problémájukat és tudom hogy nekik sem könnyű és ők sem elégedettek a nekik szánt sorsukkal, az életükkel. De megváltoztathatod a sorsod, tehetsz azért hogy mi legyen az életedben. Merj gondolkozni, és ahogyan érzed változtatni! Hisz, a sorsod a te kezedben van! 😉
Harminchoz közeli lány vagyok, aki megváltozott munkaképességű és hallássérült. 🙂 Gondoltam egyet, elkezdtem írni a gondolataim és mire észbe kaptam lett jó pár sor. Meg mutattam pár szerettemnek és tetszett nekik. Remélem hogy az írásaimmal segíthetek majd másoknak is pozitívabban látni a világot. Először szeretném elmondani, hogy magamnak írom ezt a blogszerű oldalt. 🙂 Ha úgy gondolod, hogy számodra is inspiráló, akkor nem kell mást tenned, mint olvasni az írásaim 🙂 Ezen a oldalon sok mindent meg fogsz majd találni ami számodra szimpatikus, tapasztalataimat, gondolataimat/nézeteimet, a véleményeimet és továbbá ki lesz majd még bővítve egy pár dologgal talán. 🙂 Fogok mesélni a hallássérültekről és a megváltozott munkaképességüekről is. Itt őszintén fogok leírni mindent amit gondolok és érzek, ha lennének kérdéseid azokra is szívesen válaszolok.