A mai Interjú alanyom Szóráth Viktória, a Wikka gondolatai bloggerje! 🙂 Immár 10 éve vezeti a blogját, amely tele van érdekességekkel, célokkal, tapasztalatokkal és minden jóval. Viktóriának egy ritka betegsége van, erről is beszámol az interjúban. Emellett nagyon kedves, barátságos és nyitott személyiségű lány! 🙂 Érdemes ő hozzá is betérni, olvasni a bejegyzéseit! 😉 Nem is húzom tovább a szót, átadom a szerepet az Interjúk harmadik részének! 🙂

Szia Viktória! 🙂 Köszönöm szépen, hogy elfogadtad a Interjút! 🙂 Mesélnél egy kicsit magadról? 🙂  
Egy többnyire boldog, pozitív gondolkodású, spirituális nő vagyok, aki hisz a csodákban. 

Milyen betegséged/betegségeid vannak és mióta?
Idén leszek 28 éves és körülbelül 5-6 éves korom óta vannak szédüléses rohamaim. Gyerekként nem találtak semmi szervi elváltozást, ami okozhatná a szédüléses rohamaimat, ezért a pánikbeteg diagnózist kaptam, miközben az én tüneteim soha nem voltak pánikszerűek. Tudom, mindenki másként éli meg a pánikbetegségét, de az én tüneteim inkább hasonlítanak az epilepsziára, még úgy is, hogy sosem veszítem el az eszméletemet. Nem régiben az EEG és az AD EEG kimutatott epilepsziára utaló jeleket, viszont a neurológusok elvetették, amiért az anti epileptikumok nem hatottak. Szóval, ha úgy vesszük lemondtak rólam, de a párom keresett nekem egy magán neurológust, aki vállalja a megoldatlannak tűnő megoldandó feladatom felderítését.

Hogyan kezeled a rosszulléteidet? 🙁 A család és a párod hogyan kezeli?
Igazából én ezt az egészet több, mint valószínű az apukámtól örököltem (viszont, ha kiderül, hogy tényleg egy ritka epilepszia fajta, akkor az apukám sem tud róla, hogy valójában epilepsziás) . Nagyon rosszul kezeltem évekig, tele voltam öngyűlölettel, amiért másokra vagyok utalva. Igazából ez a megoldandó feladat indított el az önfejlesztés és a spiritualitás útján, mert kerestem a megoldást, hogyan élhetnék teljes életet. Azt mondják, hogy az, hogy tudatomnál vagyok a rohamok közben az jónak számít, de én mégis számtalanszor kívántam azt, hogy bárcsak eszméletvesztéssel járna, mert akkor nem emlékeznék azokra a borzalmakra, amiket átélek közben. A családom őszintén nem kezeli túl jól. Talán egyedül apukám az, de ő még mindig úgy gondolja, hogy ez pánikbetegség, miközben soha nem pánikolok semmitől. Egyedül amitől néha szoktam, az a rosszullétől való félelem. A nővérem kezeli a legrosszabbul. Az volt a legrosszabb, amikor életképtelennek nevezett miatta. Már nem haragszom rá, elengedtem. A párom a legcsodálatosabb ember a világon. Ő minden követ megmozgat azért, hogy teljes életet élhessek, nagyon sokat költött alternatív gyógymódokra, hogy meggyógyulhassak, mivel a rohamok miatt nem tudok jelenleg dolgozni járni, persze nem mintha nem próbáltam volna elhelyezkedni így is. A vőlegényem élő példa a feltétel nélküli szeretetre és a legcsodálatosabb dolog, amit valaha mondott nekem az az, hogyha az esküvőnk napján is rosszul leszek, őt az sem fogja zavarni, akkor is az lesz élete legszebb napja. Annyira hálás vagyok, hogy Ő van nekem és hálás amiért újra elindított az önfejlesztés útján. Most úgy kezelem: hagyom hadd jöjjön. Egy mély spirituális tanítás ez az egész és én úgy döntöttem elengedem a ragaszkodásomat, a vágyamat az egészségről. Annyira görcsösen akartam és ragaszkodtam ahhoz, hogy meggyógyuljak, hogy sokkal inkább eltávolodtam a valódi gyógyulás lehetőségétől. Teszem a dolgom úgy ahogy, napi rutinok, célírás, jóga, relax, jelenlét meditáció. De kezdem elfogadni és úgymond “megélni” az adott pillanatot olyannak amilyen. Ha meggyógyulok, nagyon fogok örülni. De ha mégsem múlik el és nem változik semmi,  már azt is elfogadom és ettől függetlenül megpróbálom kihozni belőle a legjobbat.

Mi a kedvenc elfoglaltságod? 🙂
Nagyon szeretek blogot írni. Bár hamarosan elkezdem a “Tégy úgy, mintha” elv alapján írni a gyógyulásom történetét, ami leginkább az útról fog szólni. Valóban akkor lennék a legboldogabb, ha meggyógyulnék? Az út az, ami boldoggá tesz, nem a végcél. Az írás mellett nagyon szeretek főzni és improvizálni a konyhában. Imádom az alkotás művészetét, de ez nálam a konyhában nyílvánul meg. Viszont az olvasás, a jóga és edzés, no meg a barátokkal lenni is a kedvenc kikapcsolódásaim közé tartoznak.

Olvastam a blogodon, hogy Vegetáriánus vagy és hogy az Ökológia is érdekel, mesélnél erről is egy kicsit? 🙂
Igen, azt hiszem 2008-2009 körül lettem vegetáriánus, az állatok miatt. Bár 2015-ben volt egy vegán évem és most újra növényi étkezést folytatok. A vegetáriánussá válásom leginkább a “Földlakók” c. dokumentumfilmnek és a középiskolai tanárnőmnek köszönhetem. A “tanárnő” Krisna tudatú, így vele sokat beszélgettem erről, de amikor megértettem, hogy milyen szenvedést élnek meg az állatok a vágóhidakon, akkor egyik pillanatról a másikra eldöntöttem, hogy vegetáriánus leszek. A növényi táplálkozás újbóli elkezdésében igen fontos szerepet játszott az ökológia. A legfenntarthatóbb életmódnak gondolom és nagyon sok tanulmány is ezt bizonyítja, viszont szeretném kifejezni, hogy nem ítélem el a húsfogyasztókat sem. Természetesen a kevesebb hús, az mindig jobb az egészséges életmód miatt, de egyen mindenki azt, amit jónak lát. Ezért most lehet sokan fognak támadni, de attól, hogy én így gondolom  nem szabhatom meg másoknak, hogy éppen mit egyenek és mit ne. Sosem erőltettem rá senkire sem a vegán és a vegetáriánus étkezést. És bár a párom is néhány napja magától döntött úgy, hogy vegán lesz, nem fogjuk vegánként nevelni a leendő gyermekeinket. Természetesen vegánként fogunk főzni rájuk, de ha elmennek majd a nagyszüleikhez nem fogom megtiltatni nekik, hogy ne egyenek húst.

Mit gondolsz a környezetvédelemről? Igaz, a blogodon rengeteg dolgot olvasni fontos információkról, de mégis… Kifejted egy kicsit? 🙂
Az egyik kedvenc témám. Úgy gondolom, hogy a Föld egy csodálatos hely, tele szép természeti kincsekkel, amiket óvnunk kell és egy olyan világot hagyni az utókor számára, ahol még ők is részesülhetnek a világ csodájáról.

Hogyan jött ez a változás, hogy változtass magadon és úgy általában?
Minden akkor kezdődött, amikor Görögországba utaztunk a szüleimmel vonattal 2008-ban. A vonaton ülve hallgattam az Adiemus kórus és Enigma Return To Innocence c. slágereket és néztem ki a fejemből. Akkor ott, történt velem valami. Nem csak néztem az adott tárgyat, hanem valóban láttam is. Megláttam a természetben búvó szépséget. Igazából nekem volt egy nagyon depressziós időszakom a folytonos rosszulléteim miatt, de akkor ott azon a ponton a természet szépsége volt az, ami visszahozott az életbe. Viszont a valódi változás, néhány éve ált be az életemben. Nem akarok áltatni senkit, nem vagyok nagyon hulladékmentes sajnos, mert sok vegán és gluténmentes dolgot máshogy nem tudok beszerezni és mivel jelenleg még nincs munkám ezért a csomagolásmentes boltok is kiesnek, mert elég drágák. De hétvégente párom elmegy a piacra, kimérve veszi általában a hüvelyeseket, gabonákat, sosem veszünk zacskót a banánhoz. Bár igyekszem idény zöldségeket, gyümölcsöket vásárolni, ez nem mindig sikerül. A banán a kedvenc gyümölcsöm. Viszont igyekszünk szelektíven is gyűjteni a hulladékot. Tulajdonképpen nekem azért tetszik a hulladékmentes életmód, mert a kedvenc kosztümös sorozataimból rengeteget inspirálódom és annyira csodálattal nézem az epizódokat, hogy hogyan éltek régen az emberek és én is így szeretnék egyszerű életet élni. A vőlegényem szerencsére partner abban, hogy majd a saját házunkban egy ökoháztartást vezessünk. Kis lépések és amit ahogy tudunk megteszünk, késztermékeket nagyon ritkán vásárolunk, de most a tél alkalmával ez elég sokszor előfordult. Viszont tavasszal vetni szoktunk és nyaranta ritkán járunk boltba, mert szerintem nincs finomabb annál, amit házilag saját magunk termeltünk meg. Tervben van, hogy megtanuljak kenyeret sütni, befőzni. Rááltam a textil zsepi használatára, csak vízzel mosom a hajamat, nagyon ritkán sminkelek, csapvízet iszok és kevesebbet használom az áramforrást igénylő eszközeimet. Tisztítani szódabikarbónával, ecettel és citromlével szoktam.

Ért már téged atrocitás?  Ha igen, mesélnél róla?
Igen, nem is egyszer. Leginkább a rosszulléteim miatt, mert a járókelők gyakran mentőt hívnak hozzám, holott mindig mondom nekik, hogy felesleges, mert nem tudnak velem mit kezdeni. És amikor kijöttek a mentősök nagyon rosszul bántak velem, mert megmérték a vérnyomásom, minden rendben volt vele,mint mindig és nem hitték el, hogy egyszerűen nem tudom uralni a testemet és egy kiszolgáltatott helyzetben nagyon rosszul bántak velem. Gyakran hitték és talán még vannak mindig olyanok, akik azt hiszik, hogy szimulálok. 

Szerinted melyik könnyebb és miért? 🙂 Megbocsátani vagy elfelejteni? 🙂
Elfelejteni egy könnyebb út, de nem a legjobb megoldás. A megbocsátás nehezebb, viszont az egyik legcsodálatosabb képesség, amivel megajándékozhattak minket. A megbocsátás két irányú út és az első mindig önmagunkkal kezdődik. Nem vagyunk hibátlanok, mindig követünk el hibákat, de ezek visznek minket előre, hiszen tanulunk belőlük. Nem élhetünk le egy teljes éltetet haraggal, mert az felemészt minket. Hogyan tudnánk megbocsátani másoknak tiszta szívből, ha mi saját magunknak sem tudunk? Egyedi hittel rendelkezem,nem vagyok keresztény, de mit mondott Jézus a kereszten? “Uram! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek…” Ha mi elkövetünk egy hibát  az nem tudatosan történik, ha megbántunk másokat az sem. Velem ez számtalanszor megesett. A családom tudna mesélni, hogy milyen rossz dolgokat tettem a múltban. És bár már nagyon régóta dolgozom magamon, még én is az út elején állok. A megbocsátás szabaddá tesz és tényleg úgy gondolom, hogy a legerősebb emberek képesek erre, ugyan úgy, mint a bocsánat kérésre. Ha merünk bocsánatot kérni a tetteink miatt, azzal egyúttal felelősséget vállalunk a tetteinkért és azok következményeiért. A legtöbb ember ettől szokott rettegni, mert nem mernek felelősséget vállalni a tetteikért.

Mivel inspirálnád és motiválnád őket? 🙂 😉 (akik eltérnek az átlagtól)
Nem tudom, hogy képes vagyok-e arra, hogy motiváljak másokat. Én is ugyan olyan vagyok,mint bárki más. Ha mégis kellenne írnom valamit erre a kérdésre, akkor egyetlen egy idézettel szolgálnék: “Higgyél abban, hogy ez az élet egy olyan játék, amelyben a SZERETET a legnagyobb ajándék…” Vőlegényem, Varga Richárd Változás c. verséből való.

Végezetül ha van blogod, megosztanád? 🙂
Természetesen. Azt tudni kell, hogy a blogomat elsősorban mindig magamnak írom. A saját magam megerősítése miatt, de ugyanakkor nyitott, mert sosem lehet tudni, hogy éppen kitől mit tanulunk az utunk során. www.wikkagondolatai.blogspot.com Több,mint 10 éve írom.

Még egyszer nagyon szépen köszönöm az Interjút! 🙂

Klaudi