Sziasztok!
Eszter ismét kedveskedett nekünk egy újabb TAG-el, ami nem mást mint, egy nagyon aranyos 14+1 Valentin -napi TAG címmel. Gondolkoztam nagyon rajta, hogy kitöltsem-e, mert én és a párom nem igazán vagyunk oda ezért a “ünnep”-ért. Ám, úgy voltam vele, hogy mivel az előzőt is ki töltöttem, amit itt tudtok megkukkantani: Ki vagyok én? c. TAG ezért úgy gondoltam, hogy a mostani tagját sem fogom kihagyni. Szóvaaaal, lássunk is neki:
1. Mi volt az első momentum, amiből érezted, hogy Ő több lehet számodra, mint barát?
Nem is tudom. Valamilyen láthatatlan fonál, egy elválaszthatatlan kötelék. Mikor először beszélgettünk, kameráztunk is közben MSN-en keresztül. Akkor ott valami elvarázsolt dolog volt köztünk. Akkor mind a ketten éreztük, hogy ez a kapcsolat valami különleges lesz és nem leszünk barátok. Néha megpróbáltuk, de sose ment.
Szerintem elmondhatom, hogy a mi kapcsolatunk különlegesen kezdődött és azóta sem tudunk egymástól úgy elszakadni. Egymás lelkitársai vagyunk azóta is. Nem bántunk meg semmit mai napig sem és soha nem is fogjuk.
2. Mi a ti szerelmetek kezdetének a dátuma?
2007.08.25
3. Írd le megismerkedésetek történetét
Ehhez csatolom az instagramról szóló posztomat, remélem nem gond
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
4. Volt e „tündérkeresztanya” aki segített, hogy Ti együtt lehessetek?
Nem igazán, persze valakinek köszönhetjük, hogy mi egymásra találtunk még MSN-en. De a többi jött magától
5. Mi a kedvenc időtöltésetek együtt?
Minden amit együtt tudunk tölteni, de a kedvenc leginkább a film-sorozat vagy anime nézés természetesen.
6. Mi a kedvenc dolog, tárgy, amit Tőle kaptál?
Rózsaszín kutyus plüss még mai napig megvan, lassan 16 éves, de még mindig imádom és olykor mosolyogva gondolok vissza rá
7. Mit tartasz a legfontosabbnak egy párkapcsolatban?
-Bizalom
-Kommunkáció
-Tisztelet egymás iránt
Ezek a legfontosabbak, a többi meg persze jön magával, mint a szeretet/szerelem stb.
8. Milyen tulajdonságok számítanak, amely imponáló lehet számodra a párkeresésben? Milyen (legyen) a Te párod?
Nekem az a párom aki most van. Őszinte, kedves, jószívű, segítőkész, jó a humora, hosszúhajú Van saját véleménye és sorolhatnám.
9. Mi az, ami számodra nem fér bele egy kapcsolatba?
-Megcsalás
-Hazugságok
-Egy harmadik személy
-Nyitott kapcsolat/házasság
10. Fontos számotokra a Valentin-nap? Mit gondolsz erről az ünnepről?
Nem fontos a számunkra, így nem is “ünnepeljük”. Max egy-egy kedvenc csoki kettőnknek és ez ennyi. Valentin nap nélkül is tök jól megvagyunk, nem kell ide nekünk ez a hülye ünnep.
Mit gondolok erről az ünnepről? Háth, most ezzel lehet hazavágok egy pár embert és megfognak egy páran utálni emiatt, de vállalom a véleményemet, ahogyan eddig is tettem, most se teszem máskép. Szóval… Szerintem ez nem is igazán ünnep, mert valljuk be, nem arról szól amiről kellene. A másik, ez csak szokásosan amerikából származik(ha jól tudom), mi innen vettük át. Japánoknak is megvan a saját gesztusos ünnepe, de az igazán nagyon egyedi is. Szép és gesztusos lenne, ha nem lenne erőltetve, mint kb minden ünnep, mint például a húsvét. Meg ha nem lenne tele cseszve az internet és minden más közösségi platform, hogy “jajjj, én így szeretlek, úgy szeretlek szerelmem” és minden nyálas-nem nyálas mondatokkal. Ahha, és feb.14-ke után mi is van? Utálat napja? De most őszintén, ezen igazán el lehetne gondolkozni. Nem attól lesz boldog egy kapcsolat, hogy kirakjuk az internetre mintha valamit bizonyítani akarnának az emberek vagy nem is tudom…
A másik, hogy nálam mindig “valentin nap” van, nem csak az adott napon szeressük, kedveskedjünk a párunknak, hanem az év 365 napján. Oda kell figyelni egymásra és nem csak akkor amikor vannak ezek a “nyomorultságos” ünnepek. Ne csak akkor legyünk egymással figyelmesek. Egy kedves szó, a gesztus, egy bók, akár a kedvenc nassolni való amit szeretsz a másik, vagy egy étel/desszert, esetleg spontán beülni valahová kettesben stb.
Lehet utálni.
11. Mondj három dolgot, ami közös bennetek.
Szeretjük az Animéket
Szeretjük az Állatokat
Nehéz gyerekkorunk volt
+1 Általában egyezik a véleményünk
12. Közös dal, idézet, film, könyv amelyről a ti kapcsolatotok, közös emlékek jutnak eszedbe
Erre nem tudom mit lehetne írni, mert sok olyan dal van ami emlékeztet valamelyik közös dolgunkra stb.
13. Mire vagy a legbüszkébb, amit közösen értetek el?
Blog – Párom bíztatott arra hogy vágjak bele, csináljam meg stb.
Egymás bíztatása olyan dologban ami itt nem publikus.
14. Mi a Ti közös jövőképetek?
Egyszer egy saját lakás
+ 1. Jellemezd a kapcsolatotokat egy film vagy zene címmel.
Őszintén, most erre nem tudom válaszolni. Akár hogy is gondolkoztam, most ilyen nincs.
Ezek voltak Eszter Valentin nap TAG kérdései, amelyekre nagyon szívesen válaszoltam. Ha van kedvetek, töltsétek ki ti is.
Klaudi
Nagyon szuper lett. Még nagyon sok boldog pillanatot kívánok netek. Illetve azt is, hogy a jövőbeli tervetek sikeresen mevalósuljon! 🙂
Jajj! Nagyon szépen köszönjük! 🙂
Köszönöm, hogy írtál. 🙂
Klaudi
Nagyon jó lett a bejegyzésed 🥰 Jó volt olvasni és megismerni titeket 😊
Örülök hogy tetszett neked. 🙂
Köszönöm, hogy írtál ^^
Klaudi
Nekem nagyon tetszett ez a tag, és örülök neki, hogy ennyit is megtudhatunk a kapcsolatotokról. Még nagyon sokszor ennyit ❤️
Hihi♥ Örülök, hogy ennyire tetszett neked ez a tag, de igazából ez Eszternek köszönd, hogy kitalálta ezt a TAG-et, mert szerintem enélkül nem hiszem, hogy írtam volna. 😀 ♥ Köszönjük szépen ^^♥
Szuper bejegyzés lett. Sok újdonságot nem írtál, bár nehéz is, ha minden nap beszélgetünk. Nagyon jó volt a TAG kérdések és a válaszok is. Lehetne ezt szerelmi tagnek is nevezni. ;3 Nem?
Szia, Klaum!^^
Nagyon szépen megfogalmaztad a válaszokat. Nekem tetszettek. A Valentin nap-ra nem kell így gondolnod, hogy felesleges. Had legyen egy nap, melyben jobban meglepheti a férfi a nőt. Nem mindig azt jelenti ez a nap, hogy csak akkor szerethetik egymást. Ez csak egy kiemelt ünnep, mint a húsvét vagy a karácsony. Lehet ezen a napon vannak olyan emberek, kik meg akarják találni a társaikat. Kisebb-nagyobb sikerrel biztos találnak. Cuki dolgokat is vásárolhatsz eme napon. Olyan limitált kiadásokban, melyek biztos tetszenek neked is. 🙂 Mindenki máskép gondol a Valentin Napra, mert máshogy éli meg. Van ki pont, hogy utálja és nem is érdekli. Minden ember más. 🙂 Ezzel a bejegyzéssel jobban megismerjük mit is gondolsz eme napról, melytől a világ fele megbolondul. 😛
Szia, Melcsim! ^^
Nagyon szépen köszönöm! 🙂
Igazából, engem azaz minket sosem érdekelt úgy igazán a Valentin nap, de abban igazad van és egyet is értek veled, hogy mindig ilyenkor kapni a legjobb ajándékokat, akár limitált kiadásban is. 😀 A húsvétot sem szeretem igazán, mert már nem olyan, mint mondjuk gyerekkoromban volt, ez igaz a karácsonyra is, sajnos. Már semmi és se melyik ünnep nem olyan már, mint anno volt. 🙁 Bár, ha egyszer lesz babánk, akkor ezt talán máshogyan fogom/fogjuk értékelni, mint most. 🙂 De most így látom ezt a egészet ünnepi dolgot, sose vonzott a Valentin nap sem, bár a kapcsolatunk elején, mind a ketten izgatottak voltunk miatta, de már régóta nem. 🙂
Hehe 😀 Ha jól tudom, erről már volt egy témám, majd vissza nézzem és átdobom neked. 😀
Klaudi
Nagypn tetszett a megismerkedésetek története. Volt egsy haSONLó plátoi szerelmem, ha nem lettem volna félénk akkor lehet ő lenne a férjem xd 😀 de szép emlékként gondolok vissza azokra az időkre =) Ti biztosan egymásnak lettetek teremtve!
Nagyon szépen köszönjük! ♥
Hát, ki tudja. 🙂 Ezt már sajnos nem tudjuk meg, hogy ki lett volna igazából a párod, a férjed. ^^ Örülök, hogy jó és szép emlékként emlékezel vissza arra az időszakra. 🙂 Igen, biztosan ^^ ♥
Köszönöm, hogy írtál. 🙂
Klaudi
Nagyon tetszett, hogy ilyen őszinte vagy! Hasonlóan gondolkodom a Valentin-napról. 😁 További boldog éveket kívánok Nektek! 🥰
Én mindig őszintén írok itt a blogomon, de hisz ezt te is tudod. ^^
Hm, akkor egyezik a véleményünk erről a napról. ^^
Köszönjük szépen!♥ ^^
Köszönöm, hogy írtál. 🙂
Klaudi
Köszönöm először is, hogy kitöltötted ezt a TAG-et. 🥰 a másik pedig, hogy örülök, hogy betekintést kaphattunk a megismerkedésetek, a kapcsolatotok és a mindennapi életetek történetébe, pillanataiba. Örülök, hogy ilyen jól megvagytok és minden harmónikus. 🥰 A legjobbakat a jövőt illetően. 🥰
Nagyon tetszett ez a bejegyzés, szuper hogy te megírtad, jó volt olvasni. 😘
Sok-sok boldog évet kívánok még nektek ❤
Nagyon szépen köszönjük ^^ <3
Klaudi