Kezdőlap Interjú Interjú Recept Kapcsolat
2023. 01. 20.     Klaudi    KlaudiBlog, Személyes     0 komment

Jó volt olvasni a bloggertársaim között, hogy sokan már kitöltötték Ninaa blogger 23 listáját. Hozott egy kis inspirációt és szerintem olyasmit állított össze, amit mások számára is könnyebb lehet így “kitölteni”. Ugyan, nem kötelező, nem is tag féle, e fajta motivációnak mondanám. Nekem is nagyon megtetszett, főleg így hogy mások is kitöltötték. 🙂

Hozzáteszem, hogy nem kell ezekre görcsölni, ez csak egy lista, ha te is kitöltöd. 

1. Többet olvasni. Régen rengeteget olvastam, de ehhez tavaly nagyon kevés időm volt és ezt szeretném bepótolni.
2. Többet blogolni és nem elhanyagolni. Sajnos főleg nyáron nagyon jellemző, hogy olyankor tűnők el. Nos, ezt próbálom nem annyira elhanyagolni a nyáron, persze lesznek azért szünetek, mivel a nyár nem a kedvenc évszakom.
3. Aktívabb lenni a könzösségi platformokon. Itt nem arra kell gondolni, hogy most aztán 0-24ben elérhető leszek, hanem jobban ki szeretném használni. Természetesen lesz, amikor ott is lesznek szünetek. Ugyanakkor kevesebb időt is tölteni, ez azt hiszem valamennyire sikerült is csökkentenem.
4. Kezelni a dühkitöréseimet. Azt kell mondjam, hogy tény hogy lobbanékony vagyok, de mostanában egész jól kezelem. Aztán meglátjuk mit sikerül ebből kihoznom.
5. Kicsit többet kreatívkodni; rajzolni, horgolni és persze bátrabban videót gyártani.
6. Mégjobban magabiztosabbnak, több önbízalmat adni magamnak, mint amennyi most van. Tudom, tudom ezt mindig elmondom és évről-évre, valamint napról-napra jobban megy.
7. Új recepteket is kipróbálni amiket eddig nem, illetve bátrabban fűszerezni mint a párom.
8. Szépen végig vezetni a határidő naplómat, amelyet @adrisagok_ -tól vettem.
9. Továbbra is fenn tartani az egészséges életmódot+mozogni
10. Beiktatni heti 3x edzést és ezt emelni mondjuk 4x alkalomra. De meglátjuk.
11. Sok vízet fogyasztani. Nyáron sokkal jobban megy, most is kéne hogy valahogy menjen
12. Ne hajtsam túl magamat, néha kell a pihenés, mert megérdemelem. Azaz az edzést ne vigyem túlzásba, de térjek is vissza rá amint letelt az a pár nap/hét pihi.
13. Újra eljutni Székesfehérvárra és ha sikerül akkor még egy pár helyre eljutni.
14. Többet sorozatni, animézni vagy filmet nézni. Tuti van amelyekről szintén le vagyok maradva mint egy borravaló?
15. Még kevesebbet stresszelni, idegeskedni
16. Elvégezni valamilyen tanfolyamot. De ha nem sikerülne, se nem görcsölök vagy aggódok ezen.
17. Felébredés és lefekvés előtt olvasni legalább 10-20 oldalt
18. Találkozni a távoli barátnőkkel
19. Tavasztól amint beköszönt a jó idő, sétálni minden nap a szabadban. Na, nem mintha télen nem szoktam sétálgatni mikor jó idő van, de azért nem minden nap.
20. Új Tablet vagy Laptop, esetleg mindkettő beszerezni.
21. Szemtornát elkezdeni. Pozítiv dolgokat olvastunk már róla.
22. Önismeret fejlesztése, új készségek elsajátítása.
23. Minél több cél megvalósítása, elérése.
Ez lett volna az én 23 dolog amit meg akarok csinálni/tenni 2023-as évre. Meglátjuk Év végén, hogy ezekből mi valósult meg és mi nem.
Hogy tetszett?
Neked milyen céljaid, terveid vannak? Ha már írtál róla, akkor csatold a linket is. 
Klaudi
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x