Tegnap volt a Hallássérültek (Siketek) Világnapja. Gondoltam is rá, hogy kéne erről írnom egy bejegyzést, viszont nem akartam elnyomni azt a napot, így inkább a mai napra gondoltam. Vágjunk is bele.

Bővebben a Hallássérültségemről: 
Egyáltalán nem érzem cikinek vagy hogy szégyenkeznem kellene emiatt, hogy hallássérült vagyok. Nincs ebben semmi különös a számomra. Bár igaz, van különbség a hallásom miatt, hisz akik egészséges hallással rendelkeznek nekik ezek a hangok természetesek, míg én csak készülékkel tudom átélni ezeket az élményeket és akkor sem feltétlenül ugyan abban a “minőségben”. 🙂 Arról nem is beszélve, hogy én már gyerekkorom óta élek ilyen eszközzel, emellett szájról is szoktam olvasni tehát van hogy a másikkal így is kommunikálok, jelnyelv nélkül.

Hogyan kommunikálok 👂
Azonban gyakran előfordul hogy nem olvasok szájról mert ez kimerítő a számomra és a mostani készülékkel úgy gondolom hogy egész jól hallok, értem az embereket amiket mondanak, beszélnek velem, természetesen így is előfordul mikor nem értem miről van szó, ilyenkor vissza is kérdezek és ezért nem szokták leharapni a fejem, ha meg igen akkor ráhagyom az egészet, ennyire egyszerű. 😉 Egész jól tudok séta közben is beszélgetni bárkivel, főleg a párommal. Telefonon nem igazán szeretek beszélni, de ha muszáj akkor erőt veszek magamon és igyekszek még jobban figyelni hogy tisztán és érthetően halljam a másikat, ezek miatt leginkább üzenetben szeretek beszélni (sms, viber, messenger és a hasonlóak, na nem mintha olyan sok alkalmazást használnék. 😂) Viszont van egy-két negatívum oldala, hogy túl hangos zajban nem igen szeretek beszélni senkivel, mert akkor pláne nem hallom, nem értem amit a másik mondd nekem. Utálom a mikrofon-hangszórókat is mert semmit sem értek belőle, ilyenkor muszáj vagyok megkérdezni valakit, hogy most akkor miről is volt szó?😂 

A egyik legkedvencebb dolog az életemben, hogy gyakran félre hallom amit a másik mondd nekem, és mondhatni gyakran megesik velem ez a szituáció. Viszont, sose veszem sértésnek meg nem veszem magamra, azért is szoktam meg mert mindig jót nevetünk rajta a párommal. Ő sem és senki más nem sértődik meg vagy mérgelődik. Volt már olyan alkalom is mikor egy idegen mondott valamit de nem értettem, viszont sikerült elmagyaráznom, hogy ne haragudjon hallássérült vagyok, és ahelyett hogy elküldött volna melegebb éghajlatra inkább ő is nevetett és legyintett az egészre, nekem is megkönnyebbülés volt. ☺️

Szeretem hogy Hallássérült vagyok 💖
Tudom, hogy furcsán hangzik, de tényleg így van. Sokáig nem szerettem, nem vállaltam fel és még csak meg se mutattam a készülékemet, hogy hahó ember hallássérült vagyok! Mindig magyarázkodnom kellett és takartam is a hajammal. Sőt, az egyik családtagomnak nem is tetszett hogy látszik a készülékem, mindig igyekezett eltakarni a hajammal. Régebben mindig úgy volt levágva a hajam, hogy éppen hogy látszik. Emiatt sokszor szorongtam, nem bíztam magamban annyira és féltem mi történik ha kiderül, hogy hallássérült vagyok és hallókészülékem van. Sokáig tartott mire rájöttem, hogy nem kell ezt szégyellni vagy eltakarni, hiszen számomra ez egy segítség, mint másoknak is akik szintén hallássérültek vagy más betegségük van nekik.: A bot, a járókeret, a kerekesszék, vakvezető kutya és még annyi mindent lehetne sorolni amik szintén segítik a hétköznapjainkat. 🙏😉 Azóta igenis felvállalom! 🤗 Ha másnak ez nem tetszik, akkor nem tetszik álljon tovább. Nem foglalkozom már azzal hogy a társadalom mit gondol, mi a véleménye és hogy szerintük “nem szép látvány”. Akkor semmi se szép látvány, nem de bár? Na, ugye! Úgy gondolom, ezzel segítek más hallássérültnek is, hogy könnyebben felvállalják, és mert látják hogy te hallássérült vagy és veled/hozzád másképpen kell állni és veled beszélni, mint egy egészséges emberrel. 👂

A hajamat úgy hordom ahogyan szeretném, a kedvemtől függ de hagyom is azt hogy lássák az emberek hogy van élet akkor is, ha hallássérült vagy és van hallókészüléked. 💖

Hallókészülékem nélkül
Mivel gyerekkorom óta hordom, ezért már szinte az életem részévé vált. Ha elromlik, vagy szervizben van, vagy ne adj isten pont nem tudom használni valami miatt, mert nem hajlandó nekem bekapcsolni, akkor picit eluralkodik rajtam egy pillanat erejéig a pánik. Mint másnak az oxigén mint nekem is, csak nekem még erre is szükségem van, nem tudnék meglenni nélküle. Jobban bele gondolva, nem is arról van szó, hogy nem tudnék napokig/hetekig el lenni az eszköz nélkül. Csupán furcsa a számomra, hogy nincs, meg a kommunikációt teljesen meg kell nálam variálni. Ami nem könnyű helyzet. Olyankor szájról olvasok, amely nem kevés koncentrációt add nekem és a másik félnek. Viccen kívül is: volt már részem abban, mikor még a okostelefon se létezett, hogy papírra vetette fel a illető amit mondani szeretne vagy én akartam mondani. Nagyon élveztem ezt a időszakot, mert így nekem se kellett megszólalni vagy beszélnem, sőt egyikünknek sem volt kellemetlen a szituáció, mikor nem volt a fülemben a készülékem.

Természetesen vannak napjaim, amikor: na, oké nekem elegem van és lekapcsolom, szinte egész nap megvagyok nélküle. ☺️ Olyankor kikapcsol a világ, nem hallok semmit és tök jó érzéssel tölt el. Különösen akkor, amikor nagyon fáj a fejem akkor már pláne nem és nincs is kedvem használni.

Arról nem is beszélve, mindig hordok magamnál elemet, hogy ne adj isten gondol egyet és lekapcsol nekem. 😀 Akkor legalább tudom, hogy lapul a táskámba és csak arra vár hogy cseréljem. ☺️ Így sokkal nyugodtabban érzem magam mintha nem lenne nálam, talán egyszer, ha előfordult ilyen. 

Egyenlőre legyen ennyi elég rólam, így is hosszúra sikeredet a poszt. Ha vannak kérdéseid velem kapcsolatban a Hallássérültségemmel kapcsolatban vagy a készülékemmel vagy bármi, akkor nyugodtan tedd fel, igyekszem megválaszolni azokat. ☺️

Itt a Instagram @klaudiblog címen megtaláltok
Esetleg a facebookomon: www.facebook.com/klaudiblog  vagy 
itt az oldalamon: klaudiblog.hu 

Klaudi