A mai emberek gyakran nem képesek megélni a jelent. Nagyon sokan leragadnak egy régen történt dolgon és emiatt nem élik meg a jelenüket, ott ragadnak a múltban és nem tudnak vagy inkább nem hajlandóak túl lépni azon ami történt.

A múlt már csak egy régi fejezet marad az életedben, de hogy te mihez kezdesz vele az rajtad áll! 😉 Nem fogadod el, hanem benne maradsz vagy elfogadod, tovább lépve, tanulva belőle egy boldog élet felé és akkor a jövőben talán nem követsz el nagyobb hibákat mint akkor. Tudnod kell elfogadni azt ami régen történt, legyen ez akár a betegséged, akár egy gyász, szeretteink mindig a szívünkben fognak tovább élni. 🙂 Viszont, akármennyire is fáj nekünk valaki hiánya, tudni kell nem leragadni a múlt árnyékában, hanem tovább lépni, élni az életed tovább, gondoljunk arra hogy ő is ezt akarná, ebben biztos vagyok. Ezzel persze nem is akarom mondani, hogy most rögtön lépj ki a gyász időszakból főleg hogy még friss a seb és mindenki másképp éli meg azt. Csupán csak annyi hogy ne csak sírj, szomorkodj egész nap, mert ez nem fog megoldani semmit az életedben. Gondolj a szép emlékekre, a közösen megélt pillanatokra, az együtt eltöltött időre, ezek az emlékek hozzanak mosolyt az arcodra. 🙂

Tudom, hogy nem könnyű egy új életet kezdeni, de ha akarsz valamilyen jövőt magadnak vagy a családodnak akkor ezeket a lépéseket tudni kell megtenni, hogy a jövőd vezessen és ne ragadj le folyton a múltban. Mindig lesznek az életünk során nehéz lépések és a megszokott helyzetből sem könnyű kilépni, persze. Ám, hogy jobb legyen minden az életedben, el kell engedned a múltad. Nem szabad túl sokat rágódni rajta, hanem el kell engedni. Ne hozz fel olyan dolgokat amivel a másikat megbántod. Például: Segítettél valakinek akkoriban, de jó szívvel-örömmel tetted azt és nem is vártál el semmit se cserébe. Viszont, a jelenbe képes vagy felhozni olyat, amivel az illetőt megbántod és akkor ő mondja azt neked: – bárcsak ne segítettél volna inkább! – Tehát vannak akik a jó cselekedetüket/segítségüket képesek szemrehányásként megjegyezni, mintha az rossz lett volna neki. Ebből is látszik hogy az illető nem fogadta el a múltját és nem képes jó/szép dolgokra emlékezni, csak a rosszra gondol és azt emlegeti fel.

Biztos voltál már olyan helyzetben, hogy valamelyik családtagoddal vagy rokonnal, esetleg a pároddal, hogy képesek voltatok felhozni egy vagy több olyan helyzetet, ami nem is a jövőre nézve vagy a jelenre koncentrálva hoznátok fel jó témákat, hanem észreveszed hogy hibáztatja a másikat valamiért ok nélkül, rákérdezel hogy ezt most miért kellett? Csak elmeséltem, az a válasz. Oké, rendben is volna ha azt a történetet nem hallottad volna vagy 10x is az életed során, akkor már mi “tanúk” komolyan elgondolkozunk azon, hogy vajon az illető nem e lelki beteg, hogy nem képes túltenni magát azon a dolgokon vagy miért kell felhánytorgatni a dolgokat, ráadásul rosszként vagy rossz emlékként emlegetni azt? Emberek vagyunk persze, hibázunk egyértelmű és tökéletesek se vagyunk, mindenkinek megvannak a saját rossz szokásai is egyben.

Mit tegyek, hogy elengedjem a múltamat? 
Tény és való, hogy a múltunkat nem tudjuk megváltoztatni, ha akarnánk sem tudnánk. Persze, ha lenne egy időgépünk akkor még talán. Ilyenkor az ember elgondolkozik: Ha vissza mehetnék az időben mennyi mindent másképp csinálnék, cselekednék stb. Ugye? 😉 Naná! Viszont, akkor nem lennénk azok akik most vagyunk. Nem az a tükörkép lenne előttünk akit most látsz benne, hanem valaki más és ugyebár ezt az ember nem akarná. Ahhoz, hogy a jövőd szebb, boldogabb legyen:  el kell engedned ami téged elnyom vagy nem hagy valami nyugodni ami a múltban történt. Mivel az okát nem tudom, ezt csak magad tudhatod. Amit talán tudok tanácsolni, hogy egy jó pszichológiai ismeret biztos jót tenne neked! Persze, ezzel nem is azt akarom mondani, hogy menj pszichológushoz, de ha szükséged van rá, hogy elfogadd a múltadat és szebb jövő felé nézz, akkor ártani nem fog neked. 🙂 

Beteg lettem, ezt máig hordozom magammal és ezt nem tudom elengedni! 
Megértelek. Velem is ugyan ez volt és azt kell mondjam, nagyon megbántam hogy így cselekedtem és másként nyitottam a hallásom miatt. Sokáig én sem fogadtam el a múltamat. De azt mondom, a betegségedre/állapotodra ne gondolj teherként, hanem vállald fel! Ahhoz, hogy tudatosan nézz előre a jövőre, ezt is el kell fogadnod, hogy ez van. Megváltoztatni az állapotodat úgysem tudod, ahogyan én sem a hallássérültségemet, ám boldogan vállalom fel a jövőben is. 😉 🙂 

Melyikre érdemes a legjobban koncentrálni?
Mint az előző témámba(katt ide) írtam arról hogyan éld meg a jelent. Mindenképpen a Mostra és a Jövőre érdemes a legjobban oda figyelni, valamint építenünk a jövőnket. Ha a napjaid során sok rossz dologért, akkor gondolj arra, hogy mi volt benne a jó, mert ugyebár minden rosszban van valami jó is! 🙂

Én hogyan kezelem a múltamat? 
Mint sokszor írtam, most is megírom, hogy sokáig nem fogadtam el én sem a hallássérültségemet és nem is vállaltam fel. Mert azt hittem szégyellni való, nem jó ha észreveszik, nem jó ha látszódik stb. Azt hittem ez csak egy átmeneti állapot és jobban leszek. Na, persze. 😀 Álmodozni szabad ugyebár? 😉 Azóta viszont, rájöttem mekkora hülye is voltam én, mert ebben semmi szégyellni valóm nem volt és erre a jelenlegi párom nyitotta fel a szememet. 🙂 Ha nem tette volna, akkor biztos hogy ezeket a sorokat meg sem írnám nektek és csak most kezdenék kibontakozni. Természetesen hálás vagyok azoknak az embereknek is akik segítettek hogy nyitottabb legyek a világ felé és ne rejtsem el a készülékemet-illesztékemet.

Mint korábban írtam, hogy boldogan nyitok a dolgok felé a jövőben is, mert akkor is felfogom vállalni a hallássérültségemet. 🙂 Én elengedtem a múltam és inkább a jelenre, illetve a jövőmre koncentrálok.

Klaudi

A mai rohanó világban szinte elfelejtünk élni, létezni vagy csak csupán lazítani és csak arra koncentrálni amire szeretnénk. Legyen ez a család, barátok, egy jó könyv, vagy a hobbid, bármi ami téged kikapcsol! Kapcsold ki a Világot és élj a mának, a jelenben! 🙂 

Tudom, hogy ma már nem könnyű TV, Net-WiFi, Mobil, Tablet nélkül élni. De néha kell egy kis kikapcsolódás, amikor csak magadra vagy a családodra fordítod azt a kis időd amid van. Ha belegondolunk, annak idején, még régen ezek nem is léteztek, jó ha egy TV volt pár csatornával. Node, az akkori generációnak nem sok szórakozásuk volt, ha ezekbe belegondolunk, talán az volt a legnagyobb elfoglaltságuk, legalábbis az asszonyok számára: tésztát gyúrtak, könyvet olvastak, vezették a háztartást, nevelték a gyerekeket. Persze, abban a korban is volt olyan nő aki dolgozott is ezek mellett, akkor még nem volt ennyire felgyorsult a világ, hogy ne tudtak volna foglalkozni saját magukkal vagy megélni a jelen pillanatokat és több időt tölteni a családdal. A férfiaknak talán az volt a legnagyobb kikapcsolódásuk munka mellett persze, hogy egymásnak segítettek és nem irigykedtek az emberek, mint sajnos ma, hanem ott termettek és besegítettek ahol csak tudtak. No, meg eljártak akkoriban kártyázni, kocsmázni és szórakozni. 😀

Ami most van, viszont egyáltalán nincs úgy mint régen. Az embereknek egyáltalán nincs kikapcsolódási idejük vagy arra hogy saját magukkal foglalkozzanak, esetleg segítsenek. Viszont, ezzel nem azt akarom mondani, hogy a mobilodon ne játssz a kedvenc játékoddal vagy ne írd meg a következő posztra szánt jegyzetedet stb. Ezzel azt akarom mondani, hogy ne későbbre halogasd a dolgaidat, és ne később akarj foglalkozni a családoddal vagy a gyerekeddel amikor már túl késő! Tudom, tudom. Nehéz bármit is félretenni amit jelen helyzetben teszel, mert a munkád is fontos, ez természetes hogy legyen miből megélni, fenntartani-eltartani a családod, ez mind érthető és normális. 

Viszont, mikor volt már neked olyan, hogy félreteszel mindent? Mikor volt már olyan, hogy oké én most rendelek egy pizzát magamnak és a családomnak, bekapcsoljuk a TV és végre együtt vagyunk, közös program? Ugye, hogy ritkábban? Vagy havonta 1x ha megesett vagy pedig félévente van erre időd csak? Legyen szó saját magadról mikor a “Te időd” van, vagy a gyerekeddel, családoddal. Természetesen akár lehetsz a pároddal/férjeddel is a végre jól  megérdemelt együttlét, kettesben és csak ti ketten! 🙂 Menjetek el egy moziba, vagy akár egy nagyot sétálni, esetleg egy étterembe. Ha családi programot tervezel, akkor tervezz hosszabb-jobb programokat! Kapcsolódjatok ki. 

Hagyd el a kifogásokat, mi szerint erre nincs időm! De, kell hogy szakíts az ilyenekre is időt, mert máskülönben ebbe te fogsz beleőrülni és a lelked sem fogja rendesen elbírni azt a terhet, pláne ha már a testeden is jelentkeznek azok a bizonyos jelek, hogy ideje lazítani! Tisztában vagyok azzal, hogy vannak helyzetek amikor ezt nem tudod megtenni, mert a gyereked, vagy valamelyik szeretted éppen olyan betegséggel rendelkezik, hogy kiszolgáltatott helyzetben van. Igen, persze érthető. De biztosan van megoldás arra hogy tudj egy kicsit egyedül lenni, vagy akár a pároddal/férjeddel. Vagy elvinni az illetőt is magatokkal, akkor is ha kiszolgáltatott helyzetben van, de érezze ő is a törődést! 🙂 

Hogyan osszam be az időmet? 
Amikor úgy érzed, itt az ideje egy kis lazításnak/kényeztetésnek, akkor ne habozz, hanem vesd bele magadat! ? Nem fog téged semmi se visszatartani, ha tudod mikor kell érte menned a gyerekedért, vagy esetleg mikor megy haza a kedves párod/férjed addig lazíts nyugodtan! Nem kell főzz vagy sütnöd, hanem egyszerűen rendelj valami finomat mindenki számára. ?? Vagy ha mégis inkább szívesebben főzöl/sütsz akkor olyan ételeket/sütemény válassz magatoknak, amely hamar megvan és nem kell órákat tölteni a tűzhelynél. Gondolj bele, hamarabb szabadulsz. A másik legfontosabb az hogy főzz több napra ételt otthon, hogy másnapra is elég legyen vagy harmadik napon is. Így legalább tudod, hogy van otthon még étel és nem kell minden napra főznöd. 🙂 A harmadik amit még tanácsolni tudnék, hogy vezesd le egy naptárba mikor-melyik napon-hányra és a helyszínt megírni, ez lehet akár egy határidőnapló is amit mindig magadnál hordasz, mindig nálad van és ekkor tudod mikor van a Te időd! 🙂 

A munkámat is hazaviszem sokszor ezért..
Állj! Soha ne vidd haza a munkából okozott gondjaidat/problémáidat! Ez egy hatalmas hiba! Válaszd szét a munkádat a magán életedtől. Tudom, nehéz és nem egyszerű megtalálni a idődet, amikor tényleg kikapcsolod minden gondolataidat és csak magaddal foglalkozol, valamint a pároddal, családoddal. Minden mást zárj ki! Nagyon minimálisan menjetek csak bele a munkátokba, egy kis részét át lehetne beszélni esetleg. De sosem szabad rágódni rajta ami a munkahelyeden történt, legyen az akár az emberek viselkedése, vagy esetleg teljesen más szituáció ami bent történt. Ne bosszankodj rajta, hanem lazíts. Ha esetleg megoldásra keresel választ akkor oszd meg a pároddal/feleségeddel/férjeddel hátha együtt ki tudtok okoskodni egy átmeneti ötletet vagy meg is van a megoldása. 😉 Foglalkozz olyankor azzal amivel/akivel szeretnél, legyen az akár a hobbid. 

Az én időm micsoda? 
Tévhit az, hogy egy hallássérültnek ne lenne szabad ideje, mert a hallókészülék benne van mindkét fülében. Azt kell mondjam hogy ez egyáltalán nincs így. ☺️Nem kell mindig figyelnem, csak azért mert a fülembe vannak a készülékeim. Vannak napjaim amikor tényleg jól esik egyet játszani a laptopomon, vagy a mobilomon, hogy kikapcsolódjak. Sőt! Egy jó könyv is nagyon ki tud engem kapcsolni teljesen, olyankor tudok is örülni, hogy végre nem kell foglalkozzak semmivel és senkivel. ?? Főzni is szoktam, de nem kell túl gyakran, mert tudom hogy van még étel a hűtőben. Általában megbeszélem a párommal, hogy mit szeretnénk csinálni, vagy a másik mit szeretne, viszont gyakori egyre inkább nálunk, hogy azt csinál a másik amit szeretne és szinte észre sem vesszük magunkon hogy a másik éppen a saját szabadságát tevékenységeként csinálja. Ha én olvasok, akkor a párom is lefoglalja magát. ? Egyikünket sem zavarja a másik. 😀 Én nem vezetek semmilyen naplót az időmre, hanem jön magától. Ha elutazok valahova, akkor is van nálam egy könyv, hogy olvasni tudjak és persze ne unjam el az egész utat. 😀 Sőt, amikor a hétköznapokon jut némi időm akkor szoktam írni a következő bejegyzés anyagot is a blogomra. 😉 

Fontosnak tartom, hogy az emberek ki tudjanak kapcsolódni, mert másképp nem is menne szerintem. Kell hogy legyen egy nap, amikor tényleg magaddal foglalkozol, már az is jó hogy amikor hazaérsz a munkából, nem a bent történt dolgokkal foglalkozol, hanem a pároddal/családoddal. Én úgy gondolom, hogy a munkát sose vigyük haza, ha tehetjük ne beszéljük túl, mindig csak a legfontosabb információt osszuk meg egymással. De ennél mélyebbre, többre ne menjünk. Egy diáknak is kell egy kis szünet, pihenés az iskola után, hiszen addig úgysem tud tanulni vagy megoldani a leckéit, hanem pihen egyet, aztán eszik és kicsit játszik utána pedig jöhet a tanulás. 🙂

Klaudi

Tegnap volt a Hallássérültek (Siketek) Világnapja. Gondoltam is rá, hogy kéne erről írnom egy bejegyzést, viszont nem akartam elnyomni azt a napot, így inkább a mai napra gondoltam. Vágjunk is bele.

Bővebben a Hallássérültségemről: 
Egyáltalán nem érzem cikinek vagy hogy szégyenkeznem kellene emiatt, hogy hallássérült vagyok. Nincs ebben semmi különös a számomra. Bár igaz, van különbség a hallásom miatt, hisz akik egészséges hallással rendelkeznek nekik ezek a hangok természetesek, míg én csak készülékkel tudom átélni ezeket az élményeket és akkor sem feltétlenül ugyan abban a “minőségben”. 🙂 Arról nem is beszélve, hogy én már gyerekkorom óta élek ilyen eszközzel, emellett szájról is szoktam olvasni tehát van hogy a másikkal így is kommunikálok, jelnyelv nélkül.

Hogyan kommunikálok ?
Azonban gyakran előfordul hogy nem olvasok szájról mert ez kimerítő a számomra és a mostani készülékkel úgy gondolom hogy egész jól hallok, értem az embereket amiket mondanak, beszélnek velem, természetesen így is előfordul mikor nem értem miről van szó, ilyenkor vissza is kérdezek és ezért nem szokták leharapni a fejem, ha meg igen akkor ráhagyom az egészet, ennyire egyszerű. ? Egész jól tudok séta közben is beszélgetni bárkivel, főleg a párommal. Telefonon nem igazán szeretek beszélni, de ha muszáj akkor erőt veszek magamon és igyekszek még jobban figyelni hogy tisztán és érthetően halljam a másikat, ezek miatt leginkább üzenetben szeretek beszélni (sms, viber, messenger és a hasonlóak, na nem mintha olyan sok alkalmazást használnék. ?) Viszont van egy-két negatívum oldala, hogy túl hangos zajban nem igen szeretek beszélni senkivel, mert akkor pláne nem hallom, nem értem amit a másik mondd nekem. Utálom a mikrofon-hangszórókat is mert semmit sem értek belőle, ilyenkor muszáj vagyok megkérdezni valakit, hogy most akkor miről is volt szó?? 

A egyik legkedvencebb dolog az életemben, hogy gyakran félre hallom amit a másik mondd nekem, és mondhatni gyakran megesik velem ez a szituáció. Viszont, sose veszem sértésnek meg nem veszem magamra, azért is szoktam meg mert mindig jót nevetünk rajta a párommal. Ő sem és senki más nem sértődik meg vagy mérgelődik. Volt már olyan alkalom is mikor egy idegen mondott valamit de nem értettem, viszont sikerült elmagyaráznom, hogy ne haragudjon hallássérült vagyok, és ahelyett hogy elküldött volna melegebb éghajlatra inkább ő is nevetett és legyintett az egészre, nekem is megkönnyebbülés volt. ☺️

Szeretem hogy Hallássérült vagyok ?
Tudom, hogy furcsán hangzik, de tényleg így van. Sokáig nem szerettem, nem vállaltam fel és még csak meg se mutattam a készülékemet, hogy hahó ember hallássérült vagyok! Mindig magyarázkodnom kellett és takartam is a hajammal. Sőt, az egyik családtagomnak nem is tetszett hogy látszik a készülékem, mindig igyekezett eltakarni a hajammal. Régebben mindig úgy volt levágva a hajam, hogy éppen hogy látszik. Emiatt sokszor szorongtam, nem bíztam magamban annyira és féltem mi történik ha kiderül, hogy hallássérült vagyok és hallókészülékem van. Sokáig tartott mire rájöttem, hogy nem kell ezt szégyellni vagy eltakarni, hiszen számomra ez egy segítség, mint másoknak is akik szintén hallássérültek vagy más betegségük van nekik.: A bot, a járókeret, a kerekesszék, vakvezető kutya és még annyi mindent lehetne sorolni amik szintén segítik a hétköznapjainkat. ?? Azóta igenis felvállalom! ? Ha másnak ez nem tetszik, akkor nem tetszik álljon tovább. Nem foglalkozom már azzal hogy a társadalom mit gondol, mi a véleménye és hogy szerintük “nem szép látvány”. Akkor semmi se szép látvány, nem de bár? Na, ugye! Úgy gondolom, ezzel segítek más hallássérültnek is, hogy könnyebben felvállalják, és mert látják hogy te hallássérült vagy és veled/hozzád másképpen kell állni és veled beszélni, mint egy egészséges emberrel. ?

A hajamat úgy hordom ahogyan szeretném, a kedvemtől függ de hagyom is azt hogy lássák az emberek hogy van élet akkor is, ha hallássérült vagy és van hallókészüléked. ?

Hallókészülékem nélkül
Mivel gyerekkorom óta hordom, ezért már szinte az életem részévé vált. Ha elromlik, vagy szervizben van, vagy ne adj isten pont nem tudom használni valami miatt, mert nem hajlandó nekem bekapcsolni, akkor picit eluralkodik rajtam egy pillanat erejéig a pánik. Mint másnak az oxigén mint nekem is, csak nekem még erre is szükségem van, nem tudnék meglenni nélküle. Jobban bele gondolva, nem is arról van szó, hogy nem tudnék napokig/hetekig el lenni az eszköz nélkül. Csupán furcsa a számomra, hogy nincs, meg a kommunikációt teljesen meg kell nálam variálni. Ami nem könnyű helyzet. Olyankor szájról olvasok, amely nem kevés koncentrációt add nekem és a másik félnek. Viccen kívül is: volt már részem abban, mikor még a okostelefon se létezett, hogy papírra vetette fel a illető amit mondani szeretne vagy én akartam mondani. Nagyon élveztem ezt a időszakot, mert így nekem se kellett megszólalni vagy beszélnem, sőt egyikünknek sem volt kellemetlen a szituáció, mikor nem volt a fülemben a készülékem.

Természetesen vannak napjaim, amikor: na, oké nekem elegem van és lekapcsolom, szinte egész nap megvagyok nélküle. ☺️ Olyankor kikapcsol a világ, nem hallok semmit és tök jó érzéssel tölt el. Különösen akkor, amikor nagyon fáj a fejem akkor már pláne nem és nincs is kedvem használni.

Arról nem is beszélve, mindig hordok magamnál elemet, hogy ne adj isten gondol egyet és lekapcsol nekem. 😀 Akkor legalább tudom, hogy lapul a táskámba és csak arra vár hogy cseréljem. ☺️ Így sokkal nyugodtabban érzem magam mintha nem lenne nálam, talán egyszer, ha előfordult ilyen. 

Egyenlőre legyen ennyi elég rólam, így is hosszúra sikeredet a poszt. Ha vannak kérdéseid velem kapcsolatban a Hallássérültségemmel kapcsolatban vagy a készülékemmel vagy bármi, akkor nyugodtan tedd fel, igyekszem megválaszolni azokat. ☺️

Itt a Instagram @klaudiblog címen megtaláltok
Esetleg a facebookomon: www.facebook.com/klaudiblog  vagy 
itt az oldalamon: klaudiblog.hu 

Klaudi

Itthon, Magyarországon nem sokan szeretnek beszélni a betegségeikről vagy az egészségügyi problémáikról, vagy arról hogyan alakult ki a betegségük. Az emberek nem szeretnek őszinték lenni ezzel kapcsolatban. Nagyon kevés olyan embertől tudunk olvasni:Blog bejegyzéseiben vagy egy videósról(youtuber), a családtagjaid,  ismerőseid-rokonaid esetleg a barátaid körében is jellemzőek, hogy nem mondanak semmit inkább szeretnek hallgatni. Kérdezem én: Mi értelme titkolni? Mi értelme van annak, hogy inkább nem mondasz semmit? Megértem, hogy nem szeretsz róla beszélni, nem tudni róla semmit, jobb ha nem beszélsz róla, és hasonló gondolatok járnak a fejedben. Rendben van. De nem árt tisztában lenni azzal is, hogy talán mégis csak jobb lenne tudni róla, mert ne add isten rosszul is lehetsz egy nyilvános helyen vagy egy buliban, vagy pont látogatóban vagy stb. A legtöbb betegség/állapot nem ilyen, igen. De bármikor előfordulhat rosszabb helyzet is, és akkor nem csak neked lesz ciki/kellemetlen hanem másoknak is. Na, ugye…. 

Egyébként se lehet nagyon elkerülni ezt a helyzetet, hogy ne beszélj róla, mert a legtöbb hivatalos ügyek miatt rá is kérdeznek, pláne ha dolgozni szeretnél. Erről az állásinterjún és az önéletrajzodban is szerepelnie kell(ene).

Akik fel is vállalják, valamint beszélnek is róla nekünk, hogy neki mi az a állapot/betegség amiben él, azzal téged is megerősít abban: Nem vagy egyedül! 😉 Sokan hiszik azt, hogy egyedül vannak a betegségükkel/állapotukkal, pedig NEM! A legtöbbjük sajnos egyre gyakoribbak, mint pl hallássérült, vakok, mozgássérült, krónikus betegségek, tüdő, cukorbetegség, vérnyomás és még sorolhatnám nagyon-nagyon sokáig. A nagyon ritka betegségek, amit tényleg nem tudnak rá mit mondani egyesek, az nagyon ritka kategóriába esik, de nem vagy más csak mert neked nem gyakori. Viszont jó, ha legalább a családtagok/rokon, feleséged/férjed, barátod/barátnőd tudjanak a betegségedről/állapotodról az sem baj ha akiben megbízol pl egy igaz barátnak elmondod. 

Ha elmondom egy barátnak vagy bárkinek akiben megbízom nem él vissza vele?
Érthető a félelmed, és manapság nem csoda hogy sokan jobbnak gondolják ha inkább nem mondják el senkinek, azonban ha megbízol benne akkor miért ne? Nem csak attól lesz valaki igaz barát, hogy megért és ott van a bajban, hanem hogy ezzel együtt elfogad téged. Akkor tudod meg hogy az állapotodat/betegségedet elfogadja-e, hogyan áll hozzád ennek tükrében, ha őszinte vagy. Persze egy idegen embernek ne kezd el magyarázni, hogy neked éppen mi az aktuális problémád! Ráérsz azzal foglalkozni, ha öregebb leszel. 😀 😉 Ezt a dolgot hagyjuk meg a nyugdíjasoknak. 😀

Mit tegyek ha észreveszik az állapotomat vagy leszólítanak?
Semmit. 🙂  Ez nagyon ritka eset legalábbis nálam, ettől nem kell pánikolni vagy kétségbe esni. Legyél udvarias, válaszolj a kérdésekre amelyeket feltett, persze csak ha nem túl intimek. Arra figyelj hogy túlságosan ne add ki a magánéleted, válaszd szét ezeket a dolgokat.  Nálam is megesett már, de erről majd szeretnék egy külön bejegyzést írni vagy egy menüpontot hagyni, csak még nem jutottam el odáig hogy megírjam, meg hát a pontos dátumokra se nagyon emlékszem. 😀 De ha meglesz az is, akkor majd kiegészítem ezt a posztot.

Hogyan vegyem rá a illetőt, hogy nem kell tőlem tartania hanem legyen nyitott felém?
Mint írtam, nem sokan vállalják fel a betegségüket/állapotukat. Nem mindenki fogadja el azt ami vele történt gyerekként/kamaszként vagy most felnőttként. Az emberek többsége inkább a családjának, barátjának/barátnőnek/házastársnak mondja el, mint egy barátnak. Nekik is kell x idő mire elfogadják a helyzetet, de ha elég türelmes vagy és végig hallgatod az illetőt és megérted a helyzetét akkor nyíltan egyszer el fogja majd neked mondani. 🙂 

Beszólnak azért-ezért mert látszik rajtam, vagy kibeszélnek a hátam mögött!
Igen, tudom. Ismerős érzés és ezeken én is keresztül mentem. Ezek az emberek végig se gondolják a szituációt és ez ellen sajnos nem tudsz mit tenni. Lealacsonyodni az ő szintjükre sem érdemes! Számomra lealacsonyodtak és nem veszem őket igazán emberszámba. Nem érdemes rájuk figyelned, sem magadra venned amit mondanak, egyszerűen ne vegyél róluk tudomást. Ha továbbra sem hagyják abba, amely legtöbbször jellemző pl az iskolában, akkor állj ki magadért! Vegyék fel a te cipődet és járják végig azt az utat mint Te! 😉 Ne hagyd magad, ne hagyd cserben önmagad vagy a társadat akit szintén gyúnyolnak!

Kinek érdemes elmondani vagy beszélni róla? 
Első körben mindenképpen a családtagjaid tudják meg elsőnek, pláne ha veled is született a betegség/állapot vagy a gyerekkorodban/kamaszkorban jött elő. Amint bekövetkezik az iskola és barátokat szerzel tudatosan kell megválogatnod azokat! Mert sajnos a mai világban már egy igaz barátban is nehéz megbízni! De azt se mondom, hogy egyetlen egy barátnak se mondd el, mert elmondhatod ha teljes mértékben megbízol benne! 😉 A tanáraid, a igazgató stb. Ők valószínüleg tudni fogják, de csak ha olyan helyzet van, akkor tovább fogják adni ezt a információt, természetesen ez csak akkor következik be, ha neked olyan betegséged van ami figyelmet igényel s, ezt nem tudod elkerülni és ne is szégyenkezz miatta! Jó, ha ezt tudják körülötted és tájékoztatva vannak a helyzetedről. A többi pedig jönni fog magától, hogy te kinek szeretnéd elmondani, el szeretnéd-e mondani egy kollégádnak vagy rég nem látott rokonnak stb… Ám, a társadnak előbb vagy utóbb el kell mondanod a betegségedet, szóval emellől nem tudsz kimenekülő utat találni. Fontos hogy a barátnőddel/barátoddal közöld mielőtt komolyra fordulna a kapcsolat, pl együttélés(összeköltözés), házasság, gyermekvállalás ezek előtt tudasd a pároddal! 🙂

Nekem mik a meglátásaim, tapasztalataim?
Őszinte leszek, én jó magam se szerettem sokáig beszélni a betegségemről, az állapotról ami már megmarad életem végéig. Nagyon sokáig nem tudtam elfogadni azt a tényt, hogy én hallássérült maradok. Ugyan akkor, szépen-lassan kezdtem elfogadni és felfogni azt hogy és akkor “mivan?” jelzéssel-érzéssel a helyzetemet. Mert tudok élni egy teljes életet, és nem vagyok más ember csak azért mert hallássérült vagyok. Persze, ha esetleg más fajta betegségem lenne akkor vajon szintén így reagálnék? Azt mondom most neked, hogy IGEN! De a múltam azt mondaná neked, hogy nem. 🙂 Ha vissza tekintek a kiskoromra, boldog gyerekkorom volt, mind annak ellenére, hogy nekem ez a állapot nem változott meg. Ugyanolyan hallássérült gyermek voltam, mint most felnőttként vagyok. Nem változott meg teljesen az életem csak annyiban, hogy jobban oda kell figyeljek a beszélgetésekre vagy amikor megszólítanak egy hivatalos ügy miatt, vagy behívnak stb.  De ettől függetlenül nem vagyok más ember és nem is érzem azt hogy más lennék emiatt. 

Most talán azt gondolod rólam, hogy nem vagyok normális. 🙂 Majd pont megfogod fogadni a “tanácsom” és kiteregeted a szennyesed. Nem, erről egy szót sem írtam, hogy vállald fel mindenki előtt a bajodat. Hanem azt, hogy kár lenne olyanok előtt titkolni, aki fontos neked, vagy aki hasonló dolgokon megy keresztül vagy pedig ugyanolyan a betegsége stb. Akkor előtte miért is titkolnád? Semmi értelme. A másik dolog, hogy a betegségek és ennek felvállalása megint csak összetett dolog és elég sok témát rejt, amely lehet végtelenségig sorolni. Ezért erre a témára akár az egész életem rá is mehetne. 🙂 Nagyon kevesen vállalják fel és beszélnek róla, akár vlogba(videó blog), blogjukban vagy személyesen más emberek társaságában. Szerintem, ezt mind szép és elismerés van bennük, hogy ezeket vállalják és mesélnek róla. Nem szégyen vagy hogy be kell szólni emiatt, hogy mi a fenéért mondta el mikor ez a ő baja és nem másoké. Talán pont ezért kellene elgondolkozni egy kicsit és észrevenni azt: NEM VAGY EGYEDÜL! 🙂

Én kinek mondtam el?

A családom tudott róla, hisz gyerekkorom óta vagyok hallássérült. Iskolai éveim alatt nem történt semmi extra, a barátaim is tudtak róla, sőt.. Az egész volt osztályom általánosban, mind a barátaim voltak és tudták, de persze akit érdekelt jobban is annak elmondtam, nagyobb szenvedés nem volt bennem. 😉 Másik iskolámban csak közölték, hogy hallássérült vagyok és kész, ennyi volt. Ott azoknak szintén elmeséltem akikben megbíztam, na és persze a páromnak. 😀 Bár voltak akadályok, mert elsőre és rögtön nem mondtam el, nyílván ez egy nagy baki volt az életemben, pont ez az amit bántam akkoriban. Ma már szerencsére nem így van. De ez egy külön történet, erről lehetséges hogy lesz bejegyzés. 🙂 De nem ígérem meg. A tény az, hogy hatalmasat hibáztam azzal, hogy nem mondtam el, sőt ma vissza tekintve erre a hibára jót nevetek az akkori énemen. 😀

Idézet:

“Ha abban a szerencsében van részed, hogy más vagy, mint a többiek, soha, de soha ne változz meg.”
Taylor Swift

Klaudi

Lehet erről is rengetegszer vitatkozni, mert ebben se lesz egyetértés sosem. De én azt mondom, hogy ez is emberfüggő. Vannak olyan Megváltozott Munkaképességűek akik igen, valóban el szeretnének helyezkedni, de vannak akik sajnos semmilyen módon/szinten az állapota véglegesítése miatt nem tud magának munkát keresni, nem hogy elhelyezkedni. Erről pedig ő maga nem tehet, hogy a betegsége miatt nem tud elmenni dolgozni. Vannak olyanok, akik persze elmennek ugyan dolgozni, de úgy csinálnak mintha tényleg csinálnák. Ám, ne felejtsük el, hogy ezek az ember típusok igaz az egészséges emberekre is. Tehát nincs kivételes kategória, tudom fáj olvasni ezeket a sorokat, de tényleg vannak ilyenek és megesik a MMK kategóriában is.

Viszont, hogy ne csak a negatívumokat nézzük, hanem a pozitív oldalát is a dolognak. Igen, meg lehet bízni egy MMK-ban is, sőt a legtöbbjük becsületesen, szorgalmasan, ügyesen elvégzik a munkájukat és szívből örülnek annak, hogy tudnak dolgozni, van munkájuk és szívesen is csinálják. 🙂 Sajnos a munkakörök általában nem olyan mint amire jelenleg gondolsz Pl: Adminisztráció, ezekhez a munkakörökhöz maximum érettségivel tudnának hozzáférni. Gyakrabban a nagyon könnyű fizikai munkahelyek kifejezetten a MMK-nak szól. Annyi hátránya van még, hogy 4 vagy 6 órába lehetséges dolgozni, valamint hogy vannak olyan életbe vágó helyzetek hogy vissza kerülnek az aktív ellátásba, amivel sajnos én magam se értek egyet! Én is úgy gondolom, hogy akik valóban tartósan betegek nem kéne visszatenni őket automatikusan az Aktívba, hiszen az állapota megmarad élete végéig.

Nincs is 8 órás munka?
A MMK-nek nagyon ritka dolog, hogy egy 8 órás munkába el tudjanak helyezkedni. Persze, nincs lehetetlen! 🙂 De sajnos, leginkább a fent említett óra számokat hirdetik leggyakrabban, van mikor oda van írva hogy megegyezést szerint lehet akár 8 óra is. Azt se felejtsük el, hogy ez függ az illető állapotától is.

Mi alapján vesznek fel?
Mint azt nem rég megírt témámban a Megváltozottakról(katt ide), mindenképpen kelleni fog egy Rehabilitációs vizsgálat amit az aktuális állásinterjúdra majd vinni kell magaddal, ott megnézik szintén. Ha megfeleltél akkor mehetsz egy alkalmassági vizsgálatra, oda is szintén kelleni fognak a papírjaid. Onnantól kezdve már csak a drukk marad, hogy tényleg felvegyenek az adott munkahelyedre. 🙂

Mennyi a fizetés?
Pont ez az a téma amiről sajnos nem szeretek beszélni. Annyit elárulhatok hogy munkahely függő, valamint még ha szerencséd van akkor nem kell kevesebbet keresned, de arra készülj fel hogy a leggyakoribb bér nagyon alacsony.

Mennyire nehéz a elhelyezkedés és átlagos munkahelyet is tudok találni?
Átlagosnak mondanám. Abban hazudnék, hogy túl könnyű, mert nem. Nehéz elhelyezkedni ugyan, de ez függ attól is hogy neked mi a betegséged/állapotod amiben vagy. De ebben nem vagy egyedül, hogy nehezen tudsz/tudtál elhelyezkedni. A másik, hogy igen el lehet helyezkedni úgy is, hogy nem kifejezetten a megváltozottaknak szóljon a munkalehetőség, hanem egy átlagosnak mondható munkára is jelentkezz bátran! Persze, benne van a pakliban hogy nem fognak felvenni, vagy felvenni veled a kapcsolatot. Gondolj arra, hogy legalább megpróbáltad és mutattál egy példát a cégnek vagy annak a munkahelynek ahol éppen beadtad a jelentkezésed. 🙂

Fel kell tüntetni a önéletrajzomba a betegségem/állapotom?
Nagyon sokan elkövetik ezt a hibát, mert sajnos vagy nem sajnos de a interjún kénytelen leszel bevallani, hogy van egy ilyen fajta állapotod. Mert gondoljunk csak bele abba, hogy neked is kellemetlen lesz, ha netalán rosszul vagy mert most aktív a betegséged(colitis vagy crohn) vagy pedig nagyon fáj valamid(műtét miatt, vagy a lábaddal, esetleg a szíved) okozza-e problémát. Vannak dolgok amelyekről muszáj is hogy mondd nekik, mert ha utólag tudják meg a gondot akkor ez nem csak nekik okozz majd kellemetlen pillanatokat, hanem neked is. Pl sokan a cukorbetegségüket sem említik meg. Akik pedig hallássérültek mint én, ez sajnos feltűnő is általában, tehát ezt a magam részéről nem tudom eltitkolni. Ugyan ez igaz azokra is akik siketek vagy vakok.

Egy vak is képes elhelyezkedni? És mit szól hozzá a cég vagy egy vállalkozó?
Természetesen. Csak nagyon sok vállalkozó, cégeknek kicsit nehéz téma ez. Még hozzá azért, mert nem tudják elképzelni sem, hogyan tudna egy vak dolgozni és hogyan tudná segíteni a munkáját úgy, hogy az mindenki számára kényelmes, elfogadható valamint jó munkakör legyen belőle. Az a igazság, hogy a legtöbb cégvezetők és vállalkozók utána se néznek a helyzet forrásának, hogyan is tudnának segíteni egy vak embernek és sajnos ez ugyan úgy igaz, mint bárki másra a világon. Most teljesen mindegy mi a állapotod/betegséged vagy csökkentett vagy-e vagy más kategória, hanem az a lényeg hogy ez nem a te dolgod, hanem ezt a másik félnek kellene kitalálnia mielőtt a interjú napja eljönne.

Nekem is alkalmazkodnom kell a másikhoz?
Első sorban a munkahelyednek kéne alkalmazkodnia hozzád és nem fordítva! Mint írtam fentebb, hogy nem a te dolgod alapvetően, de természetesen neked is hozzá kell járulnod ahhoz, hogy megkönnyítsd számukra is a munkájukat hogy miben tudnak neked segíteni vagy hogyan tudnátok a legkényelmesebben kommunikálni. Vagy esetleg, ha van egy csoportos munkád akkor tedd oda magad és mutasd meg, hogy nem vagy “más” csak mert nem vagy egészséges. 🙂 Nagyon fontos, ne érezd magad kellemetlenül, hanem magabiztos és felszabadult legyél ott ahol dolgozol. Illetve próbálj mindig kedves lenni a munkahelyeden.

Nekem mik a tapasztalataim hallássérültként?
Én becsületesen szeretem elvégezni a munkám, szeretem csinálni amit csinálok és akkor is ha az nem tartozik a feladataim közé. Sokaknak például ez sem tetszik, hogy bár nem ez volt az eredeti megbeszélés és nem ez van benne a szerződésben és hogy nem ez a munkakörre, örülni kell az embernek, hogy van munkája. Mint írtam is a bejegyzésemben, hogy nekem is sokáig tartott elhelyezkedni, nem ment minden rögtön és egyszerűen. Hallássérültként vannak bizonyos akadályok, olyan munkakörök/munkahelyek amiket nem tudok elvégezni. De azt mondom jobban is élvezem a kommunikációt úgy, hogy négyszemközt, írásban(messenger, e-mail, sms, üzenet), telefonálás nagyon minimális nálam, leggyakrabban a szeretteimmel szeretek beszélni telefonon és a barátaimmal, de ennél mélyebbre nem megyek. 🙂 No, meg a ügyintézést, bár bevallom nem szívem csücske pont. 😀 De ha muszáj, akkor muszáj. 😉 Gyakran vagyok kedves mindenkihez, pedig sokszor nem is azt kapom vissza, viszont erre a legkevésbé sem szoktam figyelni, hanem inkább ráhagyom. Majd szól ha valami problémája van velem.

Önéletrajzomba is szerepel mai napig, hogy hallássérült vagyok és ha mennék interjúra se nem tudom letagadni ezt a állapotomat, szóval muszáj is vagyok szólni és amúgy is észrevennék egyhamar a helyzetet. 😀 De engem nem zavar, hisz elfogadtam magam amilyen vagyok. 😉 🙂

UI: MMK-Megváltozott MunkaKépességű Azért rövidítettem le, mert nagyon hosszú s, gondoltam így egyszerűbb mindenki számára, nem? 🙂

Klaudi