Sziasztok! 🙂 A mai interjú alanyom, Kajtár Dóri! 🙂 Dóri is az egyik sorstársam, hallássérült lány. 🙂 Dóri egy rendkívüli aranyos, mosolygós, kedves és kitartó személyiség. Inspirálni, motiválni szeret másokat, főleg a hallássérülteket, hogy szólaljunk fel, mi nagyothallók! Kiáll a hallássérültek/nagyothallók mellett! 🙂 Lehet, hogy már valamennyire ismeritek, a Képesek vagyunk magazin főszerkesztője és cikkírója, valamint a Hangforrásnak is a szerkesztője, bloggere. Ez nem minden! 🙂 Sakkozik is, nevezhetjük hallássérült sakkleányzónak is! 😉 Emellett pedig személyes blogja is van, ahol szintén megosztja velünk a saját tapasztalatait, véleményét sok mindenről. Bevallom nektek, hogy nagyon meglepődtem, mikor Dóri rám írt, hogy nem-e lenne kedvem csatlakozni a magazinhoz? 😀 Természetesen igent mondtam! 😀 🙂 Érdemes olvasni a facebook oldalát! Nem is húzzom tovább az időt! Jöjjön az interjúk 11.része! Jó olvasást kívánok! 🙂
Szia Dóri! ? Köszönöm szépen, hogy elfogadtad a felkérésemet! ? Mesélnél magadról?
Szia Klaudi 🙂 Köszönöm a felkérést! Egy 25 éves lány vagyok Debrecenből, de jelenleg Budapesten élek, mert gyógypedagógiát tanulok a Bárczin.
Mióta vagy hallássérült, illetve hogy alakult ki? Ha jól emlékszem, akkor a szüleid vették észre, amikor még óvodába jártál.
Késve születtem, azóta is sokszor kések :D, de akkor emiatt elkaptam egy fertőzést, amelynek következtében elvesztettem a hallásom egy részét. Közepes vagy súlyos fokú hallássérülésem van. Jól emlékszel, óvodában vették észre. Elég csendes voltam, de amikor otthon mondogattam a tanult verseket, anyukámnak feltűnt, hogy a szavakat félrehallom. 6 éves koromra lett hallókészülékem. Anélkül alig hallok, vele egész jól, bár a szájrólolvasás sokszor kisegít.
A családod hogyan kezelte a helyzetet mikor kiderült, hogy hallássérült lettél?
Igazából nem vettem észre magam körül változást. Annyi tűnt fel, hogy anya sokkal jobban figyel rám, de talán ez sem külsőre látszott, hanem inkább megéreztem. Később jöttem rá, hogy nem nagyon tudtak kihez fordulni, nem voltak még blogok, szakkönyvek, magának kellett kitapasztalni a dolgokat. Abban az időben született a 3. öcsém, volt otthon teendő, de lelkesen vittek logopédushoz, szurdopedagóguahoz, a legjobbat akarták nekem. Amúgy nagyon szerencsés vagyok, mert a családom, a nagyszüleim, rokonaim és barátaim mindig elfogadtak és támogattak.
A beszélgetéseink során kiderült, hogy te is nehezen fogadtad el önmagadat, a hallássérültségedet, nehezen nyíltál meg az emberek előtt és nehezen is ment a barátkozás stb.. Mi történt? Hogy sikerült mindezt legyőzni? Volt, aki támogatott ebben? Mesélnél arról az időszakról, hogy mi volt a számodra nehéz illetve hogyan sikerült ezt legyűrni és azzá válni, aki most vagy? ?
Igen, sajnos én azoknak a táborát erősítettem, akik azt gondolják, hogy az emberek csak a hallássérült embert látják bennünk, a visszakérdezéseket, és hogy ha velünk szeretnének beszélgetni, akkor artikuláltan, tagoltan kell beszélni, ha nem halljuk, meg kell ismételni. Igazából kivetítettem másokra a félelmeimet. A legnagyobb félelmem az volt, hogy hülyének néznek a visszakérdezések miatt.
Senkivel nem szerettem beszélni a hallássérülésemről. Ha a szüleimnek meséltem a nagyothallósággal kapcsolatos dolgokról, még akkor is elsírtam magam. Nagyon tabu téma volt nálam. De másról sem szívesen beszélgettem az emberekkel, a barátaimat kivéve, nehogy véletlen vissza kelljen kérdeznem.
Hogy sikerült legyőzni? Egy konkrét sztori indította el nálam a folyamatot. Kb. 14 éves voltam, amikor egy iskolai rendezvényen egy felsőbbéves, népszerű lány mellém keveredett és elkezdtünk beszélgetni. A beszélgetés végén esett le, hogy nem azon „kattogtam” közben, hogy visszakérdezek-e, és észre se vettem, ha visszakérdeztem. Akkor eldöntöttem, hogy nem zárkózok be, hanem szeretném megismerni az embereket. Kezdetben ez a komfortzónámon kívüli volt, az elején voltak pillanatok, amelyeket akkor kellemetlennek éltem meg, de még akkor is megérte, mert nagyszerű embereket ismertem meg!
Eközben máshogy kezdtem látni magamat is. És az emberek véleményétől sem féltem már. Egyre inkább nem másoknak akartam megfelelni, hanem a saját elvárásaimnak.
Egy hallássérült sakkleányzó! ? Mióta sakkozol? Azon kívül mi még a kedvenc elfoglaltságod/hobbid?
3.osztályos koromban kezdtem sakkozni. Az egyik öcsém sakkozott, és otthon apával játszott. Én is szerettem volna apukámmal játszani, ezért meg akartam tanulni sakkozni. Végül a suli lánycsapatában „kötöttem ki”. Majd érettségi után a hallássérültek hívtak, és újra elkezdtem játszani.
Sokmindent szeretek csinálni. 😀 Szeretek olvasni, elvonulni, lelassulni, gondolkozni, de szeretek társaságban lenni, a barátnőimmel, barátaimmal szórakozni, játszani, kirándulni.
Mi nálad a kommunikációs “eszköz”? ?Tudsz jelelni vagy inkább szívesen megtanulnád?
Még nem tudok jelelni. Néhány jelet már tanultam innen-onnan, de a bakancslistámon van egy jelnyelvi tanfolyam elvégzése, amint lesz rá időm. Integráltan, a hallók között nőttem fel, 20 évesen ismertem meg az első sorstársamat. Így megtanultam a hallásomat kiegészíteni azzal, hogy mindenre nagyon figyelek. Szájról olvasás mellett a testbeszédből is sokat lehet levenni.
Milyen volt a 2020 Hali-Tali tábor? Most voltál először vagy már régebben is jelen voltál a táborban? Mesélsz erről egy kicsit, hogy milyen volt, hogy érezted magadat? 🙂
Idén voltam először, mert az előző években nem jött össze, hogy elmenjek. Igazából most a Covidnak köszönhetem, mert egy sakkversenyen lettem volna, külföldön. Nagyon jól éreztem magam a táborban. Már az elmúlt években is hívtak a barátaim, hogy menjek, és már önmagában ez nagy élmény, hogy az ország különböző pontjairól összejövünk, beszélgetünk, játszunk, mindezt a Balcsinál. De ezen kívül tök jó programokkal is készültek nekünk a szervezők. Előadásokat hallgattunk hallókészülék gyártóktól, audiológusoktól, stb., kézműveskedtünk, partiztunk. Remélem 2021-ben is eljutok. Jössz te is? J
A maszk helyzet nehezíti a mindennapjaidat, akadályozz? Hogyan éled meg mindezt, hogy maszkot kell hordani és másokon is maszk van? Segítenek, ha látják, hogy hallássérült vagy? Te hogyan látod mindezt?
Engem nagyon zavar, mert nagyon akadályoz. Számomra a szájrólolvasás nagyon nagyon sokat jelent. Annyira megszoktam már, hogy anélkül nem nagyon tudok boldogulni. Az egyetemen és az utcai kommunikációkban okoz nehézséget. A 444-nek meséltünk erről Puha Andiékkal. https://444.hu/2020/12/17/nem-szeretnek-visszamenni-az-idoben-hogy-irotablat-rakjak-a-nyakamba-es-azzal-kommunikaljak
Kicsit patthelyzet ez, mert nincs tökéletes megoldás. Nekem a legeslegjobban az vált be, ha nem kis ablak van rajta, hanem az egész átlátszó, mint a VISA reklámban a hölgynek. De ez is bepárásodik egy idő után.
Az egyetemen voltak, akik próbáltak segíteni. Az egyik tanár következő órára ablakos maszkkal jött, igaz utána nagyon párásodott, de legalább próbálkozott. Ha már semmi nem vált be, akkor az évfolyamtársaim -és kezdetben a bolti eladók is- levették a maszkjukat. Az utóbbi időben nem merik megszegni a szabályokat. Ha nem értem a kasszásokat és mondom, hogy hallássérült vagyok, így nem hallom, akkor csak néznek rám, két perc néma csend, és akkor mondom, hogy mindegy. Sajnos az a tapasztalatom, hogy meg sem próbálják. Megértem, hogy mindenki az egészségét őrzi és igazuk is van. Mégis szerintem amellett, hogy odafigyelünk egymásra és türelmesek vagyunk, sokat javítana a helyzeten, ha mindenki hangosabban beszélne, mert a maszknak ez a másik nagy baja,hogy nagyon letompítja a hangot. És ha már a szájról olvasásra nem tudunk támaszkodni, akkor a hallókészülék hadd tegye a dolgát. Már nagyon várom, hogy vége legyen ennek az egésznek.
Gratulálok a Sinosz Hangforrás Blogjához valamint a Képesek Vagyunk Magazin Felelős szerkesztőhöz! ? Milyen érzés a hangforrás bloggerének lenni, valamint a képesek vagyunk magazin főszerkesztőjének lenni?
Nagyon szépen köszönöm! 🙂 Nagyon boldog voltam, mikor megkaptam a felkérést, mert amikor kinyíltam sokat gondolkoztam, hogy a tapasztalatainkat meg kellene osztani az emberekkel, a társadalommal. Egyrészt, hogy mi nagyothallók ne szégyelljük magunkat, bátorítsuk a sorstársainkat. Másrészt tudjunk támpontokat adni a „hallóknak”, hogyan tudnak nekünk segíteni. Ugye van az a mondás, hogy „néma gyereknek anyja se érti a szavát”. Igaz hogy sokan azt hiszik, hogy a hallássérültek némák 😀 ez egy óriási tévhit. Na de azt akartam kihozni belőle, hogy ha változásokat szeretnénk, akkor beszélnünk kell róla. Örülök, hogy a magazinnál és a blogon erre van lehetőség, hogy minél több ember szemszögből mutassuk be a dolgokat.
Hogyan jött a magazin neve, valamint hogy írni és készíteni kellene? Mint tudjuk, nem olyan egyszerű elkészíteni egy magazint. Mégis mi ezzel a cél, honnan jött ez az egész ötlet vagy kinek az ötlete volt? Én csak 2020 a második számába csatlakoztam hozzátok??, mi alapján választod ki, hogy “Igen! Rá szükségem van!” vagy inkább véletlen műve az egész? Mivel ugyebár engem felkerestél. ?
Ormódi Robi, a SINOSZ előző igazgatója keresett meg, hogy van egy ilyen ötlet, hogy csináljunk digitális magazint, ahol siket és nagyothalló szerzők írnak. Nemcsak hallássérüléssel kapcsolatos, hanem amolyan életmód magazinról lenne szó. Gondolkodtunk mi lehetne a neve és Képesek vagyunkra esett a választás, mert ezzel egyrészt kifejezzük, hogy mi is meg tudjuk csinálni, másrészt pedig a hallássérültek vizuálisok és szeretjük a képeket, ábrákat.
2020 januárjában indultunk el, veled és a blogoddal ezután találkoztam. Láttam, hogy neked is fontos, hogy beszélj erről, ezért gondoltam, hogy hívlak téged is. <3
Mit gondolsz arról, hogy valaki hallássérült? Lehet-e munkahelye, párkapcsolata, gyermeke stb?
Igen! Miért ne lehetne? Néhány munkakör lehet kivétel, ahol például telefonálni kell, de vannak hallássérült személyek, akik erre is rácáfolnak. A legtöbb munkát egy hallássérült személy is el tudja végezni! Szerintem a munkaadóknak és a kollégáknak nem a hátrányokra kellene fókuszálniuk, hanem az erősségekre. Vannak dolgok, képességek, amelyek a hallássérüléssel vagy más fogyatékossággal élő emberekben jobban megvannak. Például a hallássérültek sokkal figyelmesebbek tudnak lenni. De ahol a kommunikációnak nagy szerepe van, ott is jól tudnak teljesíteni a hallássérültek is.
A párkapcsolatban, gyereknevelésben is hasonló a véleményem, ha szeretünk valakit, nem a gyengeségeit nézzük, hanem önmagáért szeretjük. Ha nem hallunk valamit, abban a párunk, gyerekünk tud segíteni. De halló embereknek is vannak gyengeségei, amiben lehet mi tudunk segíteni.
Miben vagy mennyiben akadályoz téged az, hogy hallássérült vagy? Szerinted mi az amin változásra lenne szükség, hogy nekünk sorstársaknak könnyű/könnyebb legyen és elfogadjanak minket? Igaz, hogy már kezdenek minket elfogadni, valamennyivel jobban be tudunk illeszkedni a társadalomba. 🙂
Őszintén én sokszor elfelejtem, hogy hallássérült vagyok, és az emiatti határaimat sem érzékelem. De aztán szembesülök velük, például a filmnézésnél, idegennyelv tanulásnál vagy társas beszélgetéseknél. De van már módszerem az angol tanulásra, vannak feliratos filmek és feldolgoztam már, hogy 10fős társaságban nem hallok mindenkit.
Szerintem jóval elfogadóbb a társadalom, mint 10 éve. Legalábbis én így tapasztalom. Az emberek nagyrészt segítőkészek, csak nem tudják hogyan segítsenek. Szerintem nekünk és a társadalomnak is kell változni. Például, ne akarjunk általánosítani. A társadalom oldaláról fontos megérteni, hogy nincs két egyforma hallássérült. Ha van egy hallássérült ismerősöd, és ismered az „igényeit” az jó, mert neki úgy tudsz segíteni, de nem minden hallássérült olyan. Mindenki más személyiség, más fokú hallássérüléssel, más komfortzónával, más érdeklődési körrel. Valakinek belefér, valakinek tabu. Ismerjük meg egymást, kérdezzünk bátran. Hallássérült oldalról is nyitni kell szerintem. Nem lehet elvárni, hogy csak a „hallók” oldják meg a dolgokat. Attól, hogy valaki csúfolt minket az iskolában nem jelenti azt, hogy más is úgy gondolkodik rólunk. Vagy ha egy tanár piszkált a hallássérülésed miatt, nem kell kivetíteni minden tanárra.
A facebookon látom van egy saját blogod is amit vezetsz, de mostanában mintha nem lennél ott aktív, hanem inkább a Hangforrásnál lehet találkozni az írásaiddal, illetve a képesek vagyunk magazinba. Nagyon elfoglalt is vagy, hogyan osztod be az énidődet illetve mindezt amit egyszerre csinálsz? Nem fárasztó?
Csináltam facebookon egy saját oldalt, ahol az írásaimat terveztem megosztani és a projekteket, amelyekben részt veszek. Ahogy mondod, nem nagyon volt időm a tanulás, a Hangforrás és a magazin mellett. Az időbeosztás annyira nem az erősségem, mert túl sok mindent szeretek és nincs annyi idő, mint amennyire szükségem lenne. De próbálok mindig a legfontosabb dolgokra koncentrálni.
Mit gondolsz azokról az emberekről, akik eltérnek az átlagtól, abban hogy betegségük van?
Szokták mondani, hogy ma már mindenkiben van valami hiba. Ha nem is mindenkire igaz, sajnos rengeteg betegség van, és ebből sok láthatatlan. Sose tudhatjuk, hogy ki min megy keresztül. Megkönnyítjük a dolgunkat szerintem, ha elfogadjuk az állapotunkat (ha nem lehet orvosilag kezelni) és a legtöbbet hozzuk ki a nekünk osztott lapokból. Másokkal kapcsolatban pedig gondolkozzunk és cselekedjünk úgy, ahogy szeretnénk, hogy rólunk gondolkozzanak és velünk viselkedjenek. Jobb világban élnénk, ha nemcsak a saját szemszögünkből szemlélnénk a világot, hanem belegondolnánk mások helyzetébe, hogy vajon neki milyen lehet, ha mások érdekeit is figyelembe vennénk.
Mivel inspirálnád, motiválnád őket? (Főleg a Hallássérülteket) 😉
Hűha. 😀 A kedvenc Einstein idézetemmel, miszerint “Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja.” Legyetek ti az a Valaki, mert képesek vagytok rá! 🙂
Végezetül, megosztanád velünk az elérhetőségeid? 🙂
Facebook oldalam: Kajtár Dóra
Köszönöm mégegyszer, hogy elfogadtad az Interjút! 🙂
Klaudi