Meglepő lehet számotokra is, hogy a tévhitekbe tettem ezt a bejegyzést. Úgy gondoltam, hogy ideje ezt is tisztázni, mert sajnos vannak olyan esetek vagy helyzetek amikor egy halló ember rosszindulatúként tekint a hallássérültekre. Hogy miért? Mert vannak rossz tapasztalatai, rossz élmények vagy körülmények és egyebek amiket a sértett/áldozat tapasztalt vagy ismerkedett az adott személlyel. Sokan bele se gondolnak abba, hogy attól függetlenül hogy rossz tapasztalatai vannak vagy voltak; még nem kell egyből azt gondolni más hallássérültről és siketekről, hogy ő sem másabb mint az előző volt. Téves!
Ha belegondolunk, akkor a hallók között is vannak ugyanezek a gondok, mint hallássérülteknek és siketeknek is lehetne ezzel problémánk és nem is kicsi, mégis nyitottak vagyunk a világ felé! Szóval, érdemes megfontolni azt Te mennyire vagy nyitott felénk és állsz készen arra hogy jobban megismerj egy másik embert, aki lehet akár halló is, de hallássérült vagy siket.
Nem vagyunk egyformák és a hallássérült/siket társaim között sincs egyforma személyiség, mindenki egyedi, éli a saját életét ahogyan szeretné.
Sok halló van abban a tévedésben, hogy mindegyik hallássérült egyforma
Mint fentebb is írtam, hogy a hallássérültek sem egyforma személyiségűek. Természetesen, mint a hallók között, nálunk is vannak rossz tapasztalatok, élmények és negatív kommentek és rengeteg mindent írhatnék még erről, mert lenne mit és miről, ezt sorolhatnám napestig. Mi sem vagyunk tökéletesek és megvannak nekünk is a saját hibáink, tévedéseink és egyéb cselekvéseink. Ám, ha valakivel rossz tapasztalatod volt, akkor se gondold azt hogy a másik hallássérülttel vagy egy siket emberrel ugyanazt tapasztalod majd meg, mert nem!
Nekem is volt rossz tapasztalatom egy hallássérülttel, ugyanakkor igaz ez az egészséges és halló emberek között is. Rengeteg rosszat tapasztaltam, de nem állok úgy hozzá a másikhoz, hogy “Na, ez is tuti rosszabb, olyan bunkó mint a másik volt.” Mégsem állok így ehhez, hanem normálisan és befogadóan állok a másikhoz. Maximum nem beszélünk többet, ha nem tetszik a másik személyisége és kikövetem ha úgy van.
Minden hallássérült pesszimista
Nem! Vannak nagyon lelkes, jókedvű-kedves, aranyosak, segítőkészek és optimista személyiségű felnőttek, fiatalok, és gyerekek is. A hallók között is vannak ilyen emberek, mégsem tekintünk rájuk rosszként, de vannak szintén kedvesek, aranyosak, segítőkész halló társaink. 🙂 Nem minden hallássérült/siket és halló ember pesszimista és társaik.
Ismerj meg egy másik hallássérültet/siketet
Mivel sokan elkövetik azt a hibát, hogy nem közelednek újra a hallássérültek felé és még csak eszükbe sem jut ismerkedni vagy beszélgetni velünk. Jó, meg lehet hogy voltak rossz élményeid és tapasztalataid, de ettől függetlenül nem kell tőlünk teljesen elzárkózni, hanem próbálkozni kell! 😉 Higyj nekem, vannak köztünk még nagyon kedves személyek akikkel még nem találkoztál vagy nem ismerted meg őket.
Senki sem tökéletes, Te sem vagy az kedves olvasóm, mindannyian követünk el hibákat. Légy bátor és ismerkedj velünk, fogadj el minket.
Természetesen már kezdenek pozitívan állni hozzánk és elfogadni minket, még ha nem is teljes mértékben, de úgy gondolom hogy már ez is haladás.
Hogyan közöljem vele, ha rosszindulatú?
A legtöbb hallássérültet érzékenyebben érinti ha megbántják, megsértődik és úgy érzi nem értik meg. Vannak közöttünk akik nem veszik egy könnyen magukra, hanem lazán kezelik a helyzetet, de nem mindenki, sőt ez minden embernél megeshet. Fontosnak tartom azt, hogy finoman és érthetően mondd el, mi is a problémád egy hallássérülttel/sikettel. Próbáld nem megbántóan kifejezni magadat vagy leírni azt, ha netalán telefonon tartjátok egymással a kapcsolatot, pl messengeren. Ne erőltesd amit a másik nem ért meg, inkább hagyd rá és lépjetek tovább.
Segíteni szerettem volna, de pont az ellenkezője sült el…
Mindenkinek teljesen más a személyisége, a jelleme, mint ahogyan a hallók és egészséges emberek között is lenni szokott. Nem mindegyik hallássérült/siket fogadja el mások segítségét vagy tanácsát. Ha látod hogy a másik nem hajlandó változásra, vagy elfogadni a segítséget, tanácsot, akkor nincs más választás, mint külön útakon folytatni.
Velem is megesett már, hogy a másik sorstársam vagy egy halló(egészséges ember) nem fogadta el az én segítségemet. Legyintettem az egészre, még akkor is, ha próbáltam elmagyarázni az egészet. De arról sem Te, se én sem tehetek, hogy makacsul elzárkózik a segítségünk vagy a tanácsaink elől. Ő problémája, hogy nem gondolja át amit Te jószándékkal mondasz, meg sem próbál tenni a rossz ellen, javítani az életén.
Klaudi