Írtam már a főzésről ahogyan én látom bejegyzésembe. Most elhoztam nektek azt a 5+1 konyhai felszerelést amelyet gyakrabban használunk a párommal a mindennapokban és szinte mindig elől van.
Néha-néha belefutottunk olyan bejegyzésekbe/posztokba/fórumokba és olvasva a kommenteket, hogy például ki mit bánt meg, hogy megvette, vagy ki mit szeret használni a konyhájában vagy mi az amit elrakott a szekrény tetejére porosodni. Ehhez hasonló posztokat olvasgattunk és szerintem ti is találkoztatok már ehhez hasonlóval.
Én most azokat fogom nektek bemutatni, hogy mik azok amelyeket tényleg rendszeresen használva van és szeretjük, de mások pedig pont ezeket is írták fel a “fekete listájukra” és mi a párommal összenéztünk, hogy miért is? Hiszen mi szinte ezeket állandóan használjuk;
1.AirFryes – Forró levegős sütő
Talán meglepő lehet sokak számára, de mi imádjuk és rendszeresen is használjuk amikor csak tehetjük. Rengeteg mindent lehet benne sütni és akár főzni is benne, ha beszerzed a hozzá illő kiegészítőket. Jó, nyilván egy pörköltre ugyan nem alkalmas, de minden másra igen. Főleg a legújabb modellek ezeket is tudják, illetve a kukta félék.
Kezdők számára is ideális az újságokban meghirdetett forró levegős frítőzöket nézni és azt megvenni elsőnek, mielőtt az ember valami komolyabbra váltana. (Például Cosori vagy Philips)
Ezeket a AirFyrest(Forró levegős frítőzt) ki kell tapasztalni. Nem fog egyik napról a másikra varázslatra sikerülni minden is, de az egyik hétről a másikra sem. El kell olvasni a használati útmutatóját, már ha van hozzá, mert nem mindig adnak hozzá. Ám, az interneten kutakodva vagy a facebook csoportokba belépve, ott kérhetsz segítséget, mert hogy vannak ilyen csoportok is, sőt! Szakácskönyvek is vannak már és mindegyik AirFyrestnél működik, de a hőfok például változhat.
2. Vízforraló
Akár mennyire is lehet ez is meglepő, rendszeresen használjuk míg mások ezt is felrakták a “fekete listájukra”
Nem csak tea, kávé és zacskós leves elkészítéséhez szoktuk használni, hanem a főzéshez is. Fel forraljuk bennne a vizet és máris megy a fazékba/lábasba, így nem kell sokat várnunk arra, hogy felforrjon és tudjunk benne tésztát főzni.
Sőt! A rizs elkészítéséhez is szoktuk használni a vízforralónkat, hamar megvan és várni sem kell egy másik kis edénybe hogy meleg/forró vizet kapjunk.
3.SodaStream
Mi is leszoktunk a flakonos szénsavas ásványvizek cipeléséről és beruháztunk egy Sodastreamre.
Nem volt kérdés, hogy beszerzünk egy ilyet is. Nagyon jó hasznát vesszük ennek is, mert ha palacsintát szeretnék összedobni, akkor nem kell leszaladni ezért is a boltba, hanem itthon eltudjuk azt készíteni pillanatok alatt. Ha megkívánjuk a szénsavas vizet, akkor bekészítünk egyet a hűtőbe, jó hidegen. Akár szörpökkel is nagyon jó, de persze nem mindegyikkel.
+1Tipp: Lehet, hogy ez a számotokra meglepetést fog okozni, de érdemes kipróbálnotok otthon. ↓↓↓
Ha tojásrántottát csináltok, akkor érdemes beletenni szénsavas vizet. Például, ha 4db tojásból csinálsz magadnak rántottát, akkor 2 evőkanál ásványvíz elég lesz hozzá. Miután felverted a tojásokat, tedd hozzá, ne keverd fel, csak öntsd a forró serpenyőbe. Hogy miért jó ez? Sokkal puhább lesz, ha pedig szereted, hogy egy kicsit lágyabb a tojásrántottád, akkor nem csak puhább lesz, hanem sokkal lágyabb is. Legalábbis mi ezt vettük észre.
4. Kézi botmixer, Turmixgép(kisebbik)
Mind a kettőt szeretem használni és a kézi botmixerrel is jó turmixot lehet csinálni és nem csak turmixokat, hanem krémleveseket, a palacsinta tésztáját is könnyedén bekeverem vele pillanatok alatt.
Bizony.. Ez a módszer sokáig nekem se jutott eszembe, egészen addig amíg egy youtube videóban nem láttam, hogy így is be lehet keverni a palacsinta tésztát. Azóta is ezt veszem elő, ha palacsintát kell sütnöm.
A kisebb turmixgépünket pedig kaptuk. Így mikor megkívánom a turmixot, főleg a kedvencem a banánturmix, akkor csak bele dobom a gyümölcsöket és amit szeretnék még például: chiamag, útifűmag héj, fahéj és satöbbi, beindítom és mehet is a turmixolás.
5. Robotgép és Gofrisütő
Íme a kakukktojás 😀 Hogy miért? Bár szeretem ezeket is használni, de olyan rendszeresen még sincs használva és kint sincs a konyhapulton. Ezeket csak akkor használom, ha tényleg szükségem is van rá a tészták bedagasztására, vagy sütemény-pogácsák-kenyerek stb. kelesztésére, akkor bizony előveszem a robotgépemet.
Gofrit nem csinálok olyan gyakran, évente kb 2-3 max 4x ha csinálok, de abból jó sok adag is készül ám, ilyenkor elosztom, mint ahogyan a palacsinta sem marad ránk.
+1 Melegszendvics sütő
Gyakran szoktuk használni, pláne amikor azt megkívánjuk, akkor szinte biztos, hogy egy jó ideig nem rakjuk vissza a helyére, hanem elől van hagyva a pulton. Nem csak nosztalgia érzést kelt és jól esik enni, hanem tényleg az ember annyiszor kívánja meg, hogy megunni is lehetetlen. 😀 Főleg, egy jóóó nagy, meleg-langyos tea vagy kávé mellé isteni elfogyasztani, nemde? 😉
Neked/nektek mi az a gép vagy akár kiegészítő eszköz amit mindennapokban is használsz?
Melyik az ami tényleg a szekrény/fiók legaljára került és miért?
Klaudi
Na helló. Úgy látom tényleg ikrek vagyunk. Szerintem az én konyhámról írtál, mert ugyan ezeket használjuk. Egy olyan dolog van amit én imádok használni, egy kézi aprító, amiben hagymát szoktam vágni. Csak húzni kell és különböző méretűre aprít. A szekrény mélyén 2 olyan eszköz van, amit ezer éve nem használtam. Az első egy mini fagyigép, ez a mérete végett gond, mert nagyon kicsi. Az öklöm kb belefér, szóval így nem használom. A második pedig egy aprító, amit baromira nehéz takarítani, így csak ott porosodik.
Nekem eddig SlowCooker, vízforraló, melegszendvics sütőm meg pirítóssütőm van (plusz egy Dolce Gusto kávéfőző, amihez kellene kàvékapszulát vennem) – mivel nincs konyhám, így ezekkel kell beérnem (így is már az is nagyon jó, hogy milyen nagy szobát ad a munkahelyem). De szemezek az Airfryer-rel egy ideje 🙂
A rántottás tippet megfogadom!???????? a gofrisütőt pedig pont a napokban vettem elő!
Eleve imádom a konyhai cuccokat. ❤️Ezek közül egyedül az Airfryer nincs illetve a SodaStream. Előbbi amiatt, mert nem találtam meg még azt, ami jó lenne. (Kisebb vagy nagyobb legyen) sodastream pedig nem szükséges itthonra, mivel èn nem szeretem annyira a szódát. Régen sem ittam, amikor még a boltokban vissza lehetett cserélni, valahogy nem a kedvencem. Ha tehetem a limonádét sem azzal kérem:)
Ami kedvencem az a kávéfőző ???? meg most Marci pároló, pürésítő gépe, ez nagyon megkönnyíti a mindennapjaimat.
Szuper poszt lett, köszii❤️
Kábé mi is ugyanezeket használjuk ☺️ nagyon szuper bejegyzés lett, jó hogy tettél bele tippeket is ????
Ezek mind-mind nagyon szuper dolgok. Airfryst nagyon be akarok szerezni, mindenképp szükségem van rá. A szódagép nagyon meglepett még nem is hallottam róla >__< szuper cucc az is :3 Nekem aminfontos, az a krumplithámozó, a késsel max csak lekaszabolom xd igy egy olyan kis kézi eszköz mindig van a konyhában. :3
Nekem szinte minden a szekrényben van, de nem azért mert nem használom, csak nem szeretem a pulton tárolni. Egyedül a kávéfőző van kint, mert azt napjában több alkalommal is használom. A felsoroltak számomra is nagyon hasznosak. Ha, nem is minden nap, de gyakran szükség van rá. Amit még nagyon kedvelem a kis dagasztó gépem. Mert szuper tésztákat készít. A Soda Streamről sok jót olvastam már. Szuper bejegyzés lett.
A forró levegős sütővel már régóta szemezek, remélhetőleg a közeljövőben sikerül beruháznom rá. ???? Egy gofrisütőnek is nagyon örülnék, hiszen imádom a gofrit. ???? Nekünk van itthon melegszendvics -, és pirítós sütő, azokat is nagyon szeretem.????
Ebből majdnem minden van itthon, bár ezt privátban már meséltem neked ;D Most csak gofrisütőre vágyok, lehet meglepem magam majd valamikor, mert ha olcsón vettem melegszendvics sütőt, akkor szerintem a gofrisütő sem lehet drága.
Airfryer-ünk ugyan most nincs, de néha hiányzik. Mennyi olajat spórolhatnék vele… na majd egyszer :D.